Limittel estek tegnap a CIG-Pannónia részvényei, miután kiderült, hogy az előzetesen hittnél sokkal nagyobb lehet a társaság leánycégének olaszországi üzletágához kapcsolódó kár.
A munkavállalók 80 százaléka és a felsővezetők kétharmada is támogatja az otthoni munkavégzést – szűrhető le a Profession.hu legújabb felméréséből. A jelentős arányú pozitív hozzáállásban szerepet játszhat, hogy öt év alatt tetemesen nőtt az ezzel kapcsolatban tapasztalatot szerzők aránya. A válaszok szerint a cégeknél a távmunka lehetővé tétele sz
Magyarországon több mint 4500, jellemzően kis- és közepes vállalkozás (kkv) vesz részt az internetes kereskedelemben online piactereken keresztül, és 2018-ban már közel 12 milliárd forintos nettó forgalmat realizáltak ezeken a felületeken, ami a teljes belföldi online kiskereskedelmi forgalom két-három százaléka – közölte a GKI Digital. Az elemzőcé
Összesen nagyjából 370 ezer megváltozott munkaképesságű magyar állampolgár él jelenleg hazánkban, közülük mintegy 150 ezren dolgoznak, holott az elmúlt években komoly előrelépések történtek. De minél többször és több helyen lenne...
A Pilisi Sziklák Natúrpark hazánk 15. és egyben legfiatalabb natúrparkja – 2019 szeptemberében nyerte el címét. Számos megközelítésben és megnevezésben hallunk különböző típusú védettségekről, a természet- és környezetvédelem fontosságáról – nemzeti park, tájvédelmi körzet, Natura 2000 terület, ökológiai hálózat és még sorolhatnánk. Ezen védettségi
Nagyszabású hadgyakorlatokat tartanak Fehéroroszországban és Szerbiában is az orosz hadsereg részvételével. Az oroszok most először küldték el egy külföldi gyakorlatra legfejlettebb légvédelmi rendszerüket. Az európai uniós tagságot célzó szerbek ráadásul nemcsak az orosz katonákkal gyakorlatoznak együtt, de a titkosszolgálati együttműködés is mély
Hosszútávon a gazdaság sokkal elvontabb és virtuálisabb lesz, mint amit eddig ismertünk, az emberek pedig nem csak kívülről nézik a digitális világot, hanem be is lépnek abba – véli Tomás Sedlacek cseh közgazdász. A szakember szerint könnyen lehet, hogy húsz év múlva majd csak kívülről szemléljük egy ablakon a valóságot, és néha látogatunk oda, aho
Egy korábban szinte ismeretlen szélsőjobboldali szervezet, a Légió Hungária budapesti vonulása keltett általános megdöbbenést október 23-án. Militánsnak tartják magukat, egyik vezetőjük pedig korábban egy „népi terrorszervezetben” látta a jövőt.
Folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb, száraz idő. A reggeli, délelőtti ködfoltok zavarják csak a napsütést, de ezek legkésőbb délre mindenütt feloszlanak. Délelőtt a dunántúli ködfoltok is lassan feloszlanak, ezt követően országszerte derült, napos, csapadékmentes idő lesz. A Dunántúlon északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A le
A jelenleg hatályos szabályozás szerint év végével megszűnik az ötszázalékos áfakulcs, és januártól ismét 27 százaléknyi adóteher sújtja az újonnan épülő otthonokat.
Abból a korszakból érkezett, amikor a piperkőc álmegoldásokra még véletlenül sem gondoltak. Az autók, pláne a sportautók igaziak voltak. Az Evo valódi, még ma is olyan, mint újkorában.
Észvesztő domborulatok és hatalmas dekoltázs: a méretes cicik minden férfira hatással vannak. De vajon mit gondolnak saját magukról a dús keblű nők? Most elárulták...
Rákaptak a hosszú távú megtakarításokra a fiatalok, akik az elmúlt években még nem igazán spóroltak a nyugdíjas éveikre – közölte a K&H Biztosító. Az állami támogatással – azaz adókedvezménnyel igénybe vehető – nyugdíjbiztosítások 18,1 százaléka a 35 év alattiaknál van a társaságnál, szemben az öt évvel korábbi 11,6 százalékos aránnyal. A nők többs
Feltehetően több tízezerre tehető azon banki ügyfelek száma, akik még nem végezték el az ügyfélazonosítást, holott ezt október 31-ig kötelező megtenni – tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Bankszövetség kommunikációs főtitkár-helyettese. A Mabisz kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy melyek azok a biztosítási termékek, ahol érzékelhetnek probl
Alapvetően sem fényes a kép, hogyha a mozgáskorlátozottak körülményeit vizsgáljuk az Európai Unióban – ehhez képest itthon még rosszabb a helyzet: az Eurostat felmérése alapján szinte minden megváltozott munkaképességű magyarnak vannak megélhetési problémái.
Még a kormánypártiak harmada is úgy gondolja, hogy Orbán Viktor kormányfő tudott a győri polgármester viselt dolgairól – derül ki a Publicus friss felméréséből.
Egyre több olyan információt hallani, hogy “rezeg a léc”, kérdéses, hogy visszaveszi-e az Európai Néppárt a soraiba a Fideszt. A zágrábi EPP-kongresszuson nem lesz döntés a Fidesz ügyében, viszont a lengyel Donald Tusk lehet az új elnök. A fideszesek negatív forgatókönyve lehet egy brüsszeli Néppárt-Fidesz frakciószövetség megcélzása.
A Syngenta bejelentette, hogy a következő öt évben kétmilliárd dollárt költ arra, hogy segítsen a termelőknek a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentésében. Ezzel a Syngenta biztosítja a forrást új fenntarthatósági céljainak eléréséhez, miszerint a vállalat minden évben két új technológiai áttöréssel lép a piacra, csökkentve és ellensúlyozva eze
375 millió évvel ezelőtt a mai Svédország területén egy nagyobb objektum csapódott be. Szakértők egy csoportja a közelmúltban a krátert elemezve ősi mikrobák nyomaira bukkant – szemlézi az IFLScience-t a Hvg.hu. Az új eredmények a potenciális marsi élet kutatása miatt is fontosak lehetnek.
Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac, a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint Budapesten már kínálati piac van kialakulóban és az emelkedő árak korszaka is véget ért; az irodabérleti piacon ugyanakkor töretlen a bizalom.
A Toyota a 2019-es Tokiói Motor Show „FUTURE EXPO” kiállítása keretében mutatja be sorozatgyártásra kész, ultrakompakt akkumulátoros elektromos járművét. A modell 2020 végén, a Toyota akkumulátoros elektromos járműveket (BEV) népszerűsítő, új üzleti modelljének keretében lép először a japán piacra. A Toyota egyéb akkumulátoros járművei – többek köz
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai illegális szoftvereket tartalmazó számítógépeket és hamis diagnosztikai eszközöket foglaltak le egy autószervizben. Az autószerelő műhely vizsgálata próbavásárlással indult. Az adóellenőrök szabályos nyugtát kaptak, csak kisebb hiányosságot találtak. Ezután érkeztek meg a pénzü
Enyhe pluszt követően csaknem 522 dollárcentig drágult vékánként a búza ára a chicagoi árutőzsdén. Ez már kétnapos emelkedést jelent, igaz csak kismértékűt.
Ha az óraátállítás nem lenne elég önmagában, még durva lehűlés is várható, amely együttesen nehéz napokat hozhat az embereknek. Az infarktusok és stroke-ok száma is megnövekszik várhatóan – mondta el Pintér Ferenc meteogyógyász az ATV Start című műsorban. Míg egy esetleges átállítás eltörlése esetén ő a nyárit választaná, addig a Magyar Alvás Szöve
Immár biztosnak tűnik, hogy Nagy-Britanniának október 31-én sem sikerül elhagynia az uniót, bár Boris Johnson miniszterelnök az utolsó pillanatig küzdött a 2019-es brexitért.
Minden körülmények között el kell kerülni azt a helyzetet, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és ott kelljen feltartóztatni őket.
A munkagépeket gyártó amerikai Caterpillar egy részvényre eső igazított eredménye 2,66 dollár volt a harmadik negyedévben, ami elmarad a várt 2,88 dollártól és éves alapon is 7 százalékkal csökkent. Mindez a társaság negyedéves gyorsjelentéséből derült ki.
A Basf agrártermékei iránt megnőtt a kereslet az év harmadik negyedévében, derült ki a német nagyvállalat gyorsjelentéséből. Ez a szegmens 26 százalékos bevétel-növekedésében mutatkozott meg és ez valamelyest ellensúlyozta a vegyipari szegmensben az autóipar visszaesése miatt tapasztalt alacsonyabb árakat – állapította meg az Equilor Befektetési Zr
A magyar énekes szerint az ügyvédek már egyezkednek a plágiumügyben, ugyanakkor a dalt jegyző norvég lemezlovas csapata azt állítja, május óta nem hallott egy árva szót sem Jollyék felől.
Lebomló zacskók, többször használatos zöldségeszsákok, szilikon fedelek a tejtermékekre, bővülő számú e-töltők – az ALDI Magyarország folytatja korábban elkezdett környezetvédelmi törekvéseit, és számos innovatív lépést tesz a fenntarthatóság érdekében. A világ szinte fuldoklik az eldobható műanyagoktól, és Magyarországon is fejenként évente nagyjá