Karácsony Gergely Kövér László egy korábbi kijelentésére is reagált, azt mondta: abban bízik, hogy erkölcsileg és a szó konkrét értelmében is tisztává tudják tenni a várost.
Nem mondott beszédet, de még csak részt sem vett a városi ünnepségen Győr polgármestere. A szexbotrányba keveredett városvezető egyelőre nem kommentálta, miért nem jött el a megemlékezésre, és milyen más elfoglaltsága volt Győr első emberének.
Orbán Viktor szerint 1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak a nemzetek Európájában. A miniszterelnök a Zeneakadémián rendezett díszünnepségen úgy fogalmazott: a magyar nemzet ősi jussát követelte vissza, amikor szabadon akart dönteni arról, hogy miként éljen.
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben romlott a fogyasztók bizalma októberben az euróövezetben - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatóságának (DG Ecfin) felméréséből.
Megkezdi Huawei Mate X nevű, összehajtható kijelzős, 5G-s okostelefonjának értékesítését a Huawei. Az új okostelefon mintegy 400 dollárra többe fog kerülni, mint a Samsung versenytárs terméke, a Galaxy Fold.
Ma egyre kevesebb reményt látok arra, hogy a Jobbik visszafordul a nemzeti érdekképviselet ellátásához – nyilatkozta a Mandinernek Murányi Levente, a Jobbik volt alelnöke, korábbi parlamenti képviselője a párt október 23-i megemlékezésén.
Hogy nézett ki az első október 23. a poszt-Tarlós korszakban? Biciklivel színpadra lépő Hajós András, diákszlogent emlegető Karácsony és Qumiby-koncert a Városháza megnyitott parkolójában.
A Baranya megyei autópálya matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes 2020-ban is. E-matrica díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok Baranya megyében térképen 2020. Jelölt Baranya megyei matricával használható útszakaszok 2020. Díjmentes gyorsforgalmi szakaszok 2020 Baranya megyében.
Sikeresebbek voltak a növekedés és az infláció beindításában azok a jegybankok, amelyek negatív kamatlábakat alkalmaztak – véli friss tanulmányában a San Francisco Fed közgazdásza, Jens H.E. Christensen.
Teljesen megváltoztathatja a pizzarendelésről alkotott képet a Pizza Hut, ami komposztálható pizzás dobozokkal kísérletezik. Egyelőre annyira gyerekcipőben jár a dolog, hogy még csak egy egységükben lehet környezetbarát, és mellesleg kör alakú dobozban rendelni a pizzát.
Számos ponton lényegesen lazítottak a családi és társasházi tulajdonosoknak szóló 0%-os energiahatékonysági és megújuló energiás uniós hitel feltételein, így könnyebben elérhetővé válnak a fejlesztések, például a napelem felszerelése, a szigetelés, vagy az ablakcsere – hívja fel a figyelmet az október 15-től hatályos változásokra hétfői közleményéb
A csempe régi és jól bevált burkolat, de egyre többen keresnek valami újat, szokatlant, vagy például olcsóbbat, amikor a vizes helyiségek borításáról...
A Pest megyei autópálya matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes 2020-ban is. E-matrica díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok Pest megyében térképen 2020. Jelölt Pest megyei matricával használható útszakaszok 2020. Díjmentes gyorsforgalmi szakaszok 2020 Pest megyében. Pest megyei autópálya matrica
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei autópálya matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes 2020-ban is. E-matrica díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében térképen 2020. Jelölt BAZ megyei matricával használható útszakaszok 2020. Díjmentes gyorsforgalmi szakaszok 2020 Borsod-Abaúj-