Kevés olyan film létezik, amely annyira ki tudja borítani az embereket, mint a Dogma. Az 1991-ben mozikba került, Kevin Smith rendezésű film ezúttal a vallás témáját sem kímélte, amelyért kapott is re...
A Vodafone Magyarország belföldön elsőként, Budapest belvárosára kiterjedően megkezdte a kereskedelmi 5G-szolgáltatást, s ennek kapcsán nyilatkoztak a vállalat vezetői. Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalatcsoport világszerte csaknem 700 millió ügyfelet szolgál ki, és felelősséget érez azért, hogy a te
A 2019-es évben a késő tavaszi fagyok, az elhúzódó hűvös időjárás és a nyár végi/ősz eleji relatív vízhiány mellett a diósgazdáknak és házikert tulajdonosoknak egy másik problémával is meg kellett küzdenie, mégpedig a dió egy hazánkban néhány éve felbukkant károsítójával, a nyugati dióburok-fúróléggyel (Rhagoletis completa Cresson 1929) (Diptera: T
A munkaerő-tartalék aktivizálásának fontosságáról beszélt egyebek mellett Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, aki egy keddi konferencián azt is hangsúlyozta, hogy a versenyszférában több munkavállalóra van szükség, mint amennyi állás nélküli, foglalkoztatható ember van Magya
Egy héten keresztül kell naplót vezetni az élelmiszerekről. Erre keres embereket most a NÉBIH. A szervezet arra kíváncsi, hogy jelenleg mennyi élelmiszert pazarolnak a magyarok, miután egy két évvel korábbi eredményből kiderült, hogy évente csaknem 70 kg élelmiszer köt ki a kukában, amelynek egy része megmenthető lenne.
A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. követve az olasz anyavállalat, a San Benedetto környezetvédelmi modelljét, már számos lépést tett a környezetünk védelméért. Csökkentették a PET palackok súlyát, így 2017-hez képest 10-12 százalékkal kevesebb műanyagot használnak fel az idén, a palackok 10 százalék
Amennyiben megfigyeljük az OPEC elmúlt évekbeli termeléscsökkentési erőfeszítéseit, kijelenthetjük, hogy az olaj kínálatának mesterséges korlátozása nem igazán működött. Egy dolgot azonban biztosan elértek vele, a drágább költségszinttel működő amerikai palaolajtermelő vállalkozások is piacképessé tudtak válni. Szaúd-Arábia jelenleg igen nagy árat
Már a lájkolást is tanulni lehet: a Neumann Társaság ingyenesen elérhetővé tette nemrég bevezetett új, a közösségi média tudatos használatát célzó ECDL vizsgamoduljának alapjául szolgáló ismereteket tartalmazó kisokosát. A .pdf formátumban letölthető kiadvány tíz, manapság népszerű közösségi szolgáltatás működésébe enged betekintést a Facebooktól a
Meredeken, csaknem tíz százalékkal emelkedett a Netflix amerikai médiaszolgáltató és produkciós vállalat árfolyama a New York-i tőzsdén, miután a cég harmadik negyedévi beszámolójából kiderült, hogy a várakozást meghaladó mértékben nőtt előfizetőinek száma. A részvény aznap 0,71 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, a zárás után közzétett k
Friss listán szedték össze, melyek a világ legfejlettebb és legjobb nyugdíjrendszerei. Mint kiderült, az első tíz helyen végző országból öt európai, sőt, a dobogón is Európa dominál. A tanulmány kitér arra is, milyen lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy az állami és magánnyugdíjrendszer hosszútávon is fennmaradjon, de ezek az ötletek nem t
A filmekből ismerős a tengeren túli kontinens kedvenc reggelije, az amerikai palacsinta. Nem véletlen, hogy az étel olyan nagy népszerűségnek örvend,...
Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után* már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (p
Az év háromnegyede már elmúlt, érdekes tendenciák láthatók az autópiacon. Mutatjuk a vevők új és használt kedvenceit autók és üzemanyagfajták kapcsán is.
Reménnyel telve indult az 1956-os szabadságharc az elnyomó szovjet hatalommal szemben, de végül mégis tragikusan zárult. A forradalom leverésének 63. évfordulója alkalmából az események egy-egy érdekesebb mozzanatából szemezgettünk, miközben az is kiderül, hogy az október 23-i és az azt követő események nem mindenkinek jelentenek meghatározó emléke
A nemzeti ünnep napján a hajnali párásság megszűnése után sok napsütés, kellemesen meleg őszi idő várható. A párásság, köd megszűnése után derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, legtovább – a déli órákig – az Alpokalján és az Őrségben maradhat párás, ködös a levegő. Csapadék nem lesz. Csak a Kisalföldön élénkül meg a déli szél. A legmagas
Több hajó is útra kelt a Sió-csatornán, kihasználva a Sió-zsilip rövid ideig tartó nyitását, hogy eljusson a Dunáról a Balatonba, illetve a Balatonról a Dunára a vízszintszabályozó műtárgyak átépítése miatt kezdődő mintegy két éves közlekedési zárlat előtt.
Hurrá, utazunk! De pontosan hol is éreznéd a legjobban magadat? Az egzotikus szigetek, vagy éppen a kulturális látnivalók vonzanak? Pihenni szeretsz...
Amennyiben megfigyeljük az OPEC elmúlt évekbeli termeléscsökkentési erőfeszítéseit, kijelenthetjük, hogy az olaj kínálatának mesterséges korlátozása nem igazán működött. Egy dolgot azonban biztosan elértek vele, a drágább költségszinttel működő amerikai palaolajtermelő vállalkozások is piacképessé tudtak válni. Szaúd-Arábia jelenleg igen nagy árat
A 2020-as tokiói Olimpián összesen 20 darab e-Palette jármű segíti majd a sportolók közlekedését, ezzel az olimpiai és paralimpiai faluban megvalósul a SAE szabvány 4. szintjének megfelelő, kis sebességű automatizált közlekedés. A sorozatgyártásra érett jármű október 24. és november 4. között lesz megtekinthető a 2019-es Tokiói Autószalonon is. A
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára hat embert tartóztattak le a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy Európára kiterjedő céghálózat tagjaiként fiktív számlákkal, közel egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyész. Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a hálózatot irányító férfit nem sikerült elfogni, ellene
Egy ruházati vállalkozás az Instagram közel 20 millió posztját nézte át, hogy melyik síterepet jelölik be (tagged) a legtöbbször. 225 európai síterep versenyében ezt a sorrendet állapították meg.
A kormány változatlanul elkötelezett a kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politika iránt, ahol kiemelt szerep jut az államadósság csökkentésének.
Eléggé kamuszagú hirdetést kaptunk az egyik olvasónktól, aki azt kérte, járjunk utána, vajon tényleg működhet-e az a motoradalék, amely a hirdető vállalat szerint akár 64 százalékkal is csökkentheti a gépjármű fogyasztását. Egy...
A szabadság, az elnyomás vagy a gyász absztrahálása a legkényesebb terület, főleg ha monumentális absztraktokról van szó, mint az anno sok vihart kavart, budapesti „vaskefe”.
Az október 31-én mozikba kerülő, a hetvenes évek Magyarországán játszódó retró-vámpír-kém-komédia, a Drakulics elvtárs vászonra vitele elképzelhetetlen volt a korszak névadójának megjelenítése nélkül. A forgatókönyvíró – rendező, Bodzsár Márk az első perctől fogva markáns szerepet szánt a filmben Kádár Jánosnak, aki az éjfekete humorú vígjátékban a
Reformcsomagot fogadott el a libanoni kormány, miután már hat napja folytatódtak országszerte a tüntetések, tiltakozásul a gazdasági bajok és az ennek nyomán tervezett gazdasági megszorítások miatt.
A szíriai kurd fegyveresek az ötnapos tűzszünet lejárta előtt visszavonultak a Törökország által szorgalmazott északkelet-szíriai biztonsági övezetből.
A fejlesztés részeként megújítják a nagyvázsonyi vár tetőszerkezetét, külső és belső vakolási munkákat végeznek, valamint restaurálják a kőszerkezeteket is.