2019. október 22. kedd

okt. 22
15:54
Két nagyvárosban még egészségtelen a levegő (Infostart)
Nyíregyházán és Szegeden továbbra is egészségtelen a levegő a magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden a Facebook-oldalán.
okt. 22
15:54
Telefonos alkalmazással építene titkos, könnyen mozgósítható sereget a katalán Demokrácia Cunami (444.hu)
Ezzel az alkalmazással percek alatt blokád alá lehet vonni két-három, vagy akár száz útszakaszt is. A kérdés: ki áll mögöttük?
okt. 22
15:54
Új befektetés a GB & Partnersnél (AQUA)
Új céggel, egy mesterséges-intelligencia – alapú videó analitikai szoftvereket fejlesztővel bővül a Kockázati Tőkealap-kezelő által kezelt EXIM tőkealapok portfóliója.
okt. 22
15:54
A csillagjegyed szerint ezektől a betegségektől kell tartanod (Femcafe)
Csillagjegyeinkből számtalan dolog megállapítható, mint például az is, hogy melyik betegségekre vagyunk a leginkább hajlamosak. Ezekre figyelj!
okt. 22
15:54
Gyűlölet-bűncselekmény lehet, hogy pénisze miatt nem vették fel egy pornószerepre a transzneműt (Könyves Magazin)
A brit rendőrség gyűlölet bűncselekmény miatt nyomoz, ugyanis egy travi pornó színésznőt azért nem alkalmaztak, mert pénisze van.
okt. 22
16:00
9,2 milliárd forintos kötvénykibocsátás jöhet a Tranzit-Foodnál (Portfolio)
Újabb magyar társaság, az Tranzit-Food minősítését végezte el és tette közzé a Scope Ratings.
okt. 22
16:00
Gulyás Gergely elmondta a véleményét Borkai Zsolt alkalmasságáról (ATV)
Ez történt a kormányinfón.
okt. 22
16:00
70 éves lett Nagy László, a magyar futball-legenda (Sport365)
Az újpesti szurkolói csoport is megemlékezett az Újpest korábbi kiválóságáról.
okt. 22
16:00
Többé nem bűncselekmény az abortusz Írországban (ATV)
A jövő év elejétől az azonos neműek házassága elől is elhárulnak a jogi akadályok. E radikális változások jogi alapját a londoni parlament teremtette meg még júliusban.
okt. 22
16:03
A győri polgárok döntése, Borkai polgármester nem lép nyilvánosság elé a nemzeti ünnepen (Alternatív Energia)
Helyette alporgármestere, Radnóti Ákos képviseli a várost az önkormányzati megemlékezésen.
okt. 22
16:03
Elhunyt Tóth-Máthé Miklós (Spa Trend Online)
A József Attila-díjas író, színművész életének 84. évében halt meg.
okt. 22
16:06
A korábbiaknál pozitívabb a munkáltatók hozzáállása a távmunkához (Privátbankár)
A munkavállalók 80 százaléka, a cégvezetőknek pedig 65 százaléka támogatja az otthoni munkavégzést egy friss felmérés szerint.
okt. 22
16:06
Idén is keresik az év fiatal vezetőjét! (ProfitLine)
Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A pályázat az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamato
okt. 22
16:06
Miért utáljuk, ha egy férfi megnéz más nőt is? (Spabook)
Vagyok annyira „öreg” és tapasztalt, hogy kellő humorral álljak hozzá ehhez a kérdéshez. Főleg, ha a férfi kellő humorral, bájjal áll hozzá...
okt. 22
16:12
Jelentős forgalomkorlátozások Budapesten (Infostart)
Az október 23-ig megemlékezések és programok között a főváros több pontján is forgalmi változásokra kell készülniük a közlekedőknek.
okt. 22
16:12
Ha lemaradtál az Ügynökségek Éjszakájáról, megmutatjuk, mit hagytál ki! (Kreatív Online)
1400 érdeklődő és teltházas afterparty követte az első ilyen eseményt.
okt. 22
16:12
Katonai járművek jelennek meg az utakon a hét végén (ATV)
Egy nemzetközi gyakorlat miatt több forgalmas útszakaszon is feltűnnek a járművek pénteken és szombaton - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
okt. 22
16:12
Váratlant húzott az időjárás (Háziállat)
A megszokott őszies időjáráshoz képest jóval melegebb hőmérsékleteket mérhetünk, napról napra melegrekordok dőlnek meg az ország különböző részein. A héten még marad a kellemes, inkább tavaszias időjárás, ám a jövő hét komoly lehűlést hoz majd.
okt. 22
16:12
Holtan találták az erdélyi Bihar-hegységben az öt napja eltűnt magyar túrázót (Könyves Magazin)
A túrázó feltehetően egy drón röptetéséhez keresett alkalmas helyet és túlmerészkedett azokon a táblákon, amelyek magyar nyelven is figyelmeztetnek a zuhanásveszélyre.
okt. 22
16:12
BKK: Idén 3744-en nem kaptak visszajárót az automatákból (SzMo)
2448 vásárlónak pedig jegyet vagy bérletet nem adott a gép. A vásárlókat ért károk valószínűleg ennél nagyobbak, mert nem minden hibát jelentenek be.
okt. 22
16:14
A Central Média a leginkább transzparens kiadó (Kreatív Online)
Megéri átláthatónak lenni: a print piac elmúlt évi reklámbevételének 87 százalékát a MATESZ által auditált és/vagy a NOK-ban mért lapok vitték.
okt. 22
16:16
Elindult a Marketing Diamond Awards pályázati időszaka (Kreatív Online)
A Magyar Marketing Szövetség ismét az elmúlt egy év legjobb marketingmunkáit keresi.
okt. 22
16:18
Nagy katonaijármű-forgalomra figyelmeztetnek (Infostart)
Egy nemzetközi gyakorlat miatt több forgalmas útszakaszon nagyobb katonaijármű-forgalom lesz pénteken és szombaton - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
okt. 22
16:18
Elképesztően beteg garázsárak vannak Budapesten (Player)
Az ötödik kerületben például egészen elképesztő, 17 milliós összegért. Garázshírek jönnek!
okt. 22
16:24
Pozitívabb a korábbiaknál a munkáltatók hozzáállása a távmunkához (Menedzsment Fórum)
A munkavállalók 80 százaléka, a cégvezetőknek pedig 65 százaléka támogatja az otthoni munkavégzést egy friss felmérés szerint.
okt. 22
16:24
A korábbiaknál pozitívabb a munkáltatók hozzáállása a távmunkához (Piac és Profit)
A munkavállalók 80 százaléka, a cégvezetőknek pedig 65 százaléka támogatja az otthoni munkavégzést egy friss felmérés szerint.
okt. 22
16:24
Ez sem hiányzott a kormánynak (NRGreport)
Litvánia várhatóan elzárkózik attól, hogy egy olyan atomerőműtől vásároljon áramot, amilyen Paks II. is lenne, mert nem tartja biztonságosnak a létesítményt. Az elektromos energiát Fehéroroszországból importálhatnák.
okt. 22
16:24
Cioloș: Az új Bizottságnak szüksége van az EP többségére (Tiszta Jövő)
Ha az EP többsége támogatja a Bizottság politikáját, annak meglesz az eredménye az európai politikákban – jelentette ki Dacian Cioloș, a Megújuló Európa EP-frakció vezetője Strasbourgban.
okt. 22
16:26
Áfa-mizéria: 2021-re 10 000 alá eshet az új építésű lakások száma (Piac és Profit)
Optimisták az építőipari vállalkozások, bár lassulhat az ágazat növekedése - az ÉVOSZ szeretné, ha a kedvezményes áfa ügyét még egyszer átgondolná a kormány.
okt. 22
16:26
A világ elektromos szemete beborítja a kütyütemetőket (NRGreport)
Annak az 50 millió tonna elektronikai hulladéknak, amit a világ évente kiokád magából, 80 százalékát illegálisan elszállítják, elássák vagy elégetik valahol, ahol a hulladékot termelők nem látják az eredményt. A felelősök között első helyen említhetők a fejlett országok, illetve az alig működő szabályozási és iparági folyamatok.
okt. 22
16:27
Zidane megmentéséért futballozik a Real Madrid (Infostart)
Isztambulban kellene javítania ősszel eddig meglepően gyenge BL-mérlegén a Real Madridnak. A kedd esti programban két, még hibátlan gárda is pályára lép: a PSG és a Manchester City.
okt. 22
16:30
Tényleg megbolondult az időjárás: szerdán akár 28 fok is lehet (Háziállat)
Kedden északnyugaton is feloszlik a köd, és mindenütt túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz. Éjszaka főként az ország északi felén és nyugaton többfelé köd képződik, néhol jelentéktelen szitálás előfordulhat. Szerdán a köd feloszlása után gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel, csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgá
okt. 22
16:30
Meghökkentő dolgokról vallott a 61 éves Sharon Stone (Joy)
Az Elemi ösztön egykori sztárja nemrég töltötte be a 61. életévét, de a mai napig csodálatosan néz ki.
okt. 22
16:36
Bécs az Airbnb szabályozását szorgalmazza az EU-nál (Privátbankár)
Állásfoglalást nyújtott be a Régiók Európai Bizottságához az osztrák főváros kezdeményezésére több európai nagyváros a digitális gazdaság átfogó jogi szabályozását követelve. A kezdeményezés érinti az internetes lakáskiadást is.
okt. 22
16:36
Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP-s képviselő Baján (Alternatív Energia)
A polgármester közölte: a Fidesz ezzel elutasította a feléjük nyújtott békejobbot.
okt. 22
16:36
Megvan az Alzheimer-kór gyógyszere? Szárnyal a Biogen részvénye (ProfitLine)
7%-kal emelkednek piacnyitás előtt a Biogen részvényei, miután a most közzétett negyedéves jelentése során azt közölte a cég, hogy az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelettel (FDA) folytatott konzultációját követően benyújtja engedélyeztetési kérelmét az Alzheimer-kór tüneteit kezelni hivatott készítményére.
okt. 22
16:36
Ezzel a módszerrel garantált a fizuemelés? Óvatosságra intenek a HR-esek (Pénzcentrum)
Egy állásajánlattal a kezedben könnyebben harcolhatsz ki magadnak előnyöket az eddigi munkahelyeden is: feltéve, ha tényleg maradni akarsz. Ugyanakkor a szakértők szerint ez egy kétélű fegyver: előfordulhat, hogy fordítva sül el a dolog....
okt. 22
16:36
Új edző után nézhetnek Genoában (Sport365)
Nyolc forduló után csak az ötödik helyen állnak a bajnokságban.
okt. 22
16:36
Nagy melegben emlékezhetünk október 23-ra (Háziállat)
Továbbra is igen enyhe és száraz levegő alakítja időjárásunkat. A hőmérséklet több helyen a napi rekordok körül alakul.
okt. 22
16:36
Fashion Tech konferenciával bővül a divathét programja (Glamour)
November 7-től várják a programok a divat szerelmeseit
okt. 22
16:36
Rég nem voltam szerelmes – hogyan lehetek újra? (Spabook)
Aki volt már szerelmes, tudja, hogy semmihez sem hasonlítható, felemelő érzés. Olyankor nincs lehetetlen, minden legyőzhetőnek tűnik. Akkor is...
okt. 22
16:36
Nagy melegben emlékezhetünk október 23-ra (Promotions)
Továbbra is igen enyhe és száraz levegő alakítja időjárásunkat. A hőmérséklet több helyen a napi rekordok körül alakul.
okt. 22
16:38
Nyíregyházán és Szegeden továbbra is egészségtelen a levegő (Alternatív Energia)
További nyolc településen kifogásolt a levegőminőség.
okt. 22
16:42
Nívódíjat kapott az InfoRádió riportere (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepségén díjazták Dzsubák Tamást.
okt. 22
16:42
Egyre többen mondanak fel az újpesti városházán, miután ellenzéki polgármesterük lett (ATV)
Csak ezen a héten eddig 40 ember kérte felmentését a dolgozók közül, legtöbbjüket már fel is mentették a munkavégzés alól, mielőtt az új polgármester hivatalba léphetett volna.
okt. 22
16:42
Alec Baldwin úgy büszkélkedett fogyásával, hogy letolta a nadrágját (Femcafe)
A színészlegenda egyáltalán nem zavartatta magát.
okt. 22
16:42
Gyengén felhős idő várható Október 23-án (Biztosító Magazin)
Éjszaka főként az ország északi felén és nyugaton többfelé köd képződik, néhol jelentéktelen szitálás előfordulhat. Szerdán a köd feloszlása után gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel, csapadék nem lesz.
okt. 22
16:48
Stadionokat pompásan tud építeni a kormány, de az új tanuszodáknál már az alapokat sem sikerül kiásni (444.hu)
A beígért 51-ből mindössze 20 tanuszodát sikerült átadni, azokat is jelentős késéssel. Mostanra már az építkezéseket sem sikerül elkezdeni.
okt. 22
16:48
A légtorna az a sport, ami után hálás leszel a testednek (Glamour)
Megéri kipróbálni az Aerial hammock-ot
okt. 22
16:50
Zendaya viselte a legkomplikáltabb ruhát a vörös szőnyegen, tökéletesen passzolt hozzá (Glamour)
Igazi csodadarab!

Keresés