A betegséget az elmúlt pár napban több száz vaddisznóban azonosították a járványügyi szakemberek. Szerencsére a házi állományokat egyelőre sikerült megóvni a betegségtől.
Olyan magyar prostituáltak beszéltek életükről és munkájukról, akik a mélyszegénységből kerültek Svájcban a szexiparba. Többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak.
László Fülöp festőművész nemzetközi híre és sikere egykor Munkácsy Mihályéhoz volt hasonlítható. A Magyar Nemzeti Galéria kamara-kiállításán egy regényes és értékes életmű bontakozik ki.
A HWSW úgy tudja, hogy jövő áprilisban megszűnik a jelenleg a Vodafone Magyarország által használt UPC brand, ezt követően a brit tulajdonú távközlési cég kizárólag a Vodafone márkanéven értékesíti majd szolgáltatásait.
Megrendülten nyilatkozott Korda György az atv.hu-nak az egyik legismertebb cseh énekes, Karel Gott halálhírére. A magyar előadóművész elsírta magát, noha korábban is észlelte már, hogy „nagy baj van”.
Fellökte és kirabolta az idős asszonyt, majd visszament, felsegítette, és hazakísérte áldozatát H. Gábor. A rendőrök nyolc nap múlva fogták el, mikor épp egy internetkávézó előtt őrjöngött.
Az új technológiák megjelenése sokkal több új munkahelyet teremt majd a következő években, mint amennyi az elterjedésükkel megszűnik – mondta az államtitkár.
Megszokott megoldás a baloldalon, hogy a politikusok felveszik egymás hangját és a belső beszélgetéseket, majd azokat a nyilvánosság elé tárják – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatornán.
A Z generáció szerint kiváló cégvezető lesz belőlük, mivel tanulékonyság, alkalmazkodóképesség, kreativitás és kíváncsiság jellemző rájuk. A jövő vezetői szerint 2050-ben diploma helyett a vizsgával nem megszerezhető szociális készségeken lesz a hangsúly, és a vezetői képességeket nem feltétlenül az iskolapadban, hanem a munkahelyi ranglétrát végig
Lefelé módosították a német gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzésüket Németország vezető gazdaságkutató intézetei szerdán megjelent közös elemzésükben.
Az Oscar-díjas Helen Mirren (A királynő, Gosford Park) és Jason Clarke (Az első ember, Zero Dark Thirty) főszereplésével készült minisorozat a legendás orosz cárnő, Nagy Katalin életét mutatja be, különös tekintette a Grigorij Patyomkinhoz fűződő szenvedélyes kapcsolatára. A négyrészes széria az HBO-n (péntek, 20.00), az HBO2-n (kedd, 16.20) és az
A Tottenham 7-2-re kikapott a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. Ennél nagyobb vereséget 1995-ben szenvedtek el utoljára, akkor az 1. FC Köln tömte ki a kapujukat 8 góllal. Mauricio Pochettino szerint most erősnek kell maradniuk.
Rengeteg magyar szülő kényszerül arra, hogy megbízható barátok vagy nagyszülői segítség hiányában hivatásos bébiszitterre bízza a gyermekét alkalmanként, esetleg rendszeresen. A Pénzcentrum annak járt utána, mennyibe kerül ma egy...
Vészforgatókönyvet fogadott el a görög kormány az ország szigetein kialakult újbóli migrációs válság miatt. Ennek értelmében a görögök a szigeteiken lévő nagyobb befogadó központokat az év végéig lényegében kiürítenék.
A közösségi média alighanem a mindennapjaid szerves részét képezi. Ennek megfelelően hajlamos lehetsz elfogadni, hogy ott is találkozhatsz idegesítő...
Egyre nagyobb bajban van Görögország, Leszboszon és a környező görög szigeteken már 30 ezer menedékkérő várja a továbbutazás lehetőségét - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár szerint a többletet jelentős részben itthon használják fel, mert az elmúlt években jelentősen bővült a feldolgozóipar, etanolt és keményítőt is egyre nagyobb mennyiségben gyártanak.
A korábban elhanyagolt építészeti remek ismét a park ékkövét jelenti, az eredeti szépségében pompázó díszes homlokzatú házat október 26-án vehetik birtokukba a látogatók.
A Talentis Agro Zrt. adásvételi szerződést kötött a több agrárérdekeltséget is összefogó Kartali Vagyonkezelő Zrt. teljes részvénycsomagjára, köztük a több mint fél évszázados szakmai múltra visszatekintő Gödöllői Tangazdaság Zrt.-re. A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően az elismert vállalatcsoportba szervezett Talentis Agro Holding mez
Úgy tűnik, az Európai Parlament munkahelyteremtésért felelős biztosjelöltje is amellett van, hogy egyfajta közös szabályozás, minimumkeretet érdemes lenne meghatározni a minimálbért illetően. Kommunikáció és szándékok szintjén egy pici lépéssel ismét közelebb kerültünk a változáshoz.
Mint arról a Blikk is beszámolt, 80 éves korában elhunyt Karel Gott, világhírű cseh énekes. Korda György az ATV.hu-nak megtörten beszélt arról, mennyire megrázta a szörnyű hír.
A pályázatok célja, hogy támogassák a magyarországi nemzetiségek megmaradását, segítsék nyelvük, kultúrájuk és vallásuk megőrzését – hangsúlyozta az államtitkár.