Korrupciós bűncselekmények gyanújával vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a fideszes Boldog István körzetében – jelentette be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Csányi Tamás jobbikos önkormányzati képviselő kedden.
Letették a tervek szerint 2021-ben elinduló tiszaújvárosi poliol üzem alapkövét. A MOL 1,2 milliárd euróból megvalósuló komplexuma évente mintegy 200.000 tonna poliolt állít elő.
Az idős asszony saját erejével próbálta megtartani az udvarból kiguruló járművet, de Ica néninek esélye sem volt, hogy életben maradjon. A szörnyű tragédiát a fiának kellett végignéznie.
Nincs tervben egységes európai uniós minimálbér, miután túl nagyok a gazdasági különbségek a tagállamok között - közölte keddi európai parlamenti (EP-) meghallgatásán a munkahelyteremtésért felelős biztosnak jelölt Nicolas Schmit.
Egy támogatói csoport 1 millió dollárt szán egy kampányra, amely arra irányul, hogy meggyőzzék a demokratákat arról, ne indítsanak eljárást az elnök ellen.
A munkakeresés sokak számára intenzív időszak: jelentkezések, interjúk sora vár a jelöltekre. De vajon mi jelenti a legnagyobb feladatot az erre vállalkozóknak?
A Kossuth – és Jászai Mari-díjas színész újra tanult járni és korábban a jobb keze is lebénult. Úgy tűnik, hogy mostanra ennek már nyoma sincs. Kulka János könnyedén irányította autóját.
Elstartolt a Kristóf’s Kitchen in The Studios című vegán főzős talkshow, melynek első adásában a műsorvezető, Steiner Kristóf és párja, Nimrod Dagan Balázs Andit és Sári Évit látja vendégül. Az önfeledt félórás főzés ideje alatt Kristóf még dalra is fakad a két színésznő társaságában, sőt, egy konyhai eszközt is megsüt véletlenül. A műsorból az is
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.
Shane Tusup veszi át a tokiói olimpiára készülő Szilágyi Liliána felkészítését. Hosszú Katinka volt férje és trénere nemrég a 15 esztendős Bujdosó Zsombornak és a nála kilenc évvel idősebb Földházi Dávidnak is edzője lett.
Szerdán küldi el Brüsszelbe a brexitről szóló, utolsónak beharangozott ajánlatát Boris Johnson. A brit miniszterelnök azt készült elmondani pártja konferenciáján, hogy „józan kompromisszumról” van szó. A terv részeként más szabályozás alá esne Észak-Írország, mint az Egyesült Királyság többi része.
Továbbra is erős beruházási szándék jellemzi a hazai kkv szektort, jelenleg a cégek 76%-a készül valamilyen fejlesztésre a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből. A célokat tekintve az IT fejlesztések és a gépek, berendezések beszerzése osztoznak az első helyen, amit a gépjárműpark korszerűsítése és
Donald Trump amerikai elnök puccsnak minősítette az őt fenyegető alkotmányos vádemelési eljárást egy héttel azután, hogy a demokrata többségű képviselőház megkezdte az eljárással kapcsolatos vizsgálatokat.
A fotó majd’ ötven éve készült az akkor 22 esztendős énekesnőről. Ritka, mert civil képet szinte sosem mutatott magáról. Ezen megdöbbentő a hasonlóság az olasz színésznővel.
A Magyarországról indult kezdeményezés, melynek célkitűzése, hogy a régió 10 országának innovációs közegét megtalálja és összekapcsolja egymással, idén már hatodik éve hívja versenyre nemcsak a startupokat, hanem befektetőket, közösségi irodákat, nagyvállalati akcelerációs programokat, és még sok egyéb szereplőjét a startup ökoszisztémának.
Míg Magyarországon a hűtő-, és kazáncsere a lakosság energiatudatossági támogatásának állami fókusza, egy másik dimenzióban, Hubert Aiwanger értékelte az augusztusban elindított új bajor támogatási program első eredményeit.
A Magyar Reklámszövetség korunk egyik legégetőbb ügyének tartja az eddiginél lényegesen környezettudatosabb kommunikáció és környezet kímélőbb napi céges működés meghonosítását, legyen szó a kommunikációs iparág fenntartható működéséről vagy szélesebb értelemben vett társadalmi léptékű fenntarthatóságról. A Magyar Reklámszövetség elnöksége úgy dönt
„Nincs olyan helyzet, hogy a közeljövőben várható lenne a központi kínai hatalom megrendülése” – mondja Kusai Sándor a Mandinernek. A Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulóján kérdeztük Magyarország volt kínai nagykövetét a keleti hatalom közelmúlthoz, Maóhoz és a kommunizmushoz fűződő viszonyáról, valamint Kína jelenlegi kihívásairól.