A Ferencváros az Újpestet fogadja az NB I 9. fordulójában. A derbit megelőző sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője mellett a csapat futballistája, Tokmac Nguen is beszélt arról, mit vár a mérkőzéstől.
Az ügynökségi pr-tenderekre vonatkozó ajánlást tett közzé a Magyar PR Szövetség. A szakmai szövetség célja annak elősegítése, hogy az ügynökségi pályázati folyamatok alapját egymás tisztelete és megismerése adja. Az ajánlás nem kötelező érvényű, egyfajta útmutatóként szolgál. „Egy többéves folyamat végére került most pont ezzel az ajánlással” – mon
Kilencvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Kurtág Márta zongoraművész, zenetanár, Kurtág György zeneszerző felesége és alkotótársa - közölte a család pénteken az MTI-vel.
Sokaknak eszébe se jut, hogy a visszatérő dugulást nem a csőrendszer hibája, hanem a papír okozza. Pedig a legtöbb esetben szakemberek szerint mindössze annyi a baj, hogy nem a megfelelőt használjuk...
A rövidtávú lakáskiadás szigorú szabályozása nem enyhítene a budapesti lakáspiaci helyzeten. A szabályozásnak bizonyított tényeken kellene alapulnia, valamint igazságos, és a jelenlegi helyzetnek megfelelő kellene legyen. Ezek a legfőbb...
A legígéretesebb kis- és középvállalkozásokat (kkv) ösztönzi a Magyar multi program, amelynek harmadik részében több mint 13 milliárd forint vissza nem térintendő támogatást kaphatnak a sikeresen pályázó vállalkozások - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára
Csütörtökön elfogták El Chapo fiát Culiacánban, mire a drogkartell lángba borította a várost. Erre a hadsereg inkább szabadon engedte. A mexikói bűnbandák egyelőre nyerésre állnak a kormány ellen.
Több mint félmillió ember vonult az utcákra Barcelonában a városi rendőrség szerint, hogy tiltakozzon a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetések ellen pénteken.
Karácsony Gergely adót vetne ki az 500 millió forint feletti magántulajdonban lévő lakóingatlanokra. A VG.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint a főpolgármesternek nem lesz egyszerű dolga.
A barcelonai önkormányzat adatai szerint eddig több mint 700 szemetes konténert égettek el az utcai rendbontásokban, a vandalizmussal okozott kár értéke pedig meghaladja a másfélmillió eurót.
A brit sajtó „Szuperszombatnak” nevezi a parlament szombati ülését, amikor a törvényhozás eldönti, elfogadja-e Boris Johnson miniszterelnök és Brüsszel alkuját Nagy-Britannia EU-kilépéséről. A szavazás nem lefutott sokan mutatnak az alku gazdasági káraira.
Több mint félmillió ember vonult az utcákra Barcelonában a városi rendőrség szerint, hogy tiltakozzon a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetések ellen pénteken.
A leköszönő polgármester házához indultak a rakománnyal. Eközben merevlemezek tűntek el a dunaújvárosi városházából, Jászberényben pedig az iratmegsemmisítőket járatják csúcsra.
Nem nézte meg a Borkai-videót, de olvasott róla, és „mint minden normális ember”, felháborodott. Erről Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.
Ha minden ország visszamegy a demokratikus alapokhoz, akkor ezeket a kérdéseket félelem és probléma nélkül lehet kezelni – szögezte le Kalmár Ferenc miniszteri biztos.