Kétnapos találkozóra gyűltek össze csütörtök délután Brüsszelben az Európai Tanács tagjai. A központi téma a brit uniós tagság megszűnésének sorsa lesz, a kilépésről frissen megszületett újabb megállapodást a tagországok vezetői el is fogadhatják. A tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló tanács emellett az unió következő hétéves költségveté
Sokan nem is gondolnák, de a felnőtteken kívül a gyerekeknél is komoly problémákat okozhat a nem megfelelő táska. Dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos az ínszalagot, az izmokat érintő lehetséges veszélyekről és a biztonságos táskaviselés szabályairól beszélt.
A webáruházakban harmadával ugrik meg 2019-ben a webköltekezés, és még csak jön a Black Friday és a karácsony. A várható 710 milliárd forintos webforgalom már 6 százalék körüli részesedést jelent - írja a blokkk.com.
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása miatt akkora roham indult a hétüléses Opel Combóért, amelyre még az Opel sem számított. Némi szünet után azonban ismét rendelhető a Combo Life.
Az eddigi legjobb felvételt készítette az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hubble űrteleszkópja a Naprendszeren kívülről érkezett 2I/Borisov üstökösről, amely nagyon más, mint a korábban (elsőként) észlelt Naprendszeren kívüli üstökös volt.
Már több mint egy éve annak, hogy Budapesten elindult a hőgyűrű kiépítése, amely a tervek szerint össze fogja kötni a budai és pesti távhő vezetékeket. A levegőszennyezettséget visszaszorító fejlesztés 40-45 ezer belvárosi lakást érint Pesten. Emellett a 2021-ben érvénybe lépő, uniós szintű épületenergetikai szabályozás eddig nem rögzített intézked
Átadták Dél-Buda legújabb irodaházát. A Bartók Béla úton megvalósult Bartók Udvar második ütemének 8000 négyzetméteres épületébe már be is költöztek a bérlők. A helyszínről készített képes beszámoló segítségével mutatjuk be az épületet.
Enrique Iglesias nem tartozik a magamutogató sztárok közé, akik a gyerekeikből is Insta-sztárt szeretnének csinálni. Ám legutóbbi posztjával akaratán kívül tette egy éves ikreit a nap szenzációjává.
A külföldre lépés szerteágazó tapasztalatairól, a sikerekről és a buktatókról is vallottak a magyar cégvezetők a Hiventures-Portfolio mai közös konferenciájának a harmadik panelbeszélgetése keretében. Abban mindenképpen egyetértés mutatkozott, hogy stabil hazai működési háttér és mélyreható külföldi piacismeret, illetve jogi feltérképezés nélkül vi
Nagy-Britannia három leggazdagabb embere máris 1,1 milliárd dollárt keresett azon, hogy az EU-s és a brit fél is megerősítette: sikerült megállapodni a Brexit feltételeiről – számol be a hírről a Bloomberg.
153 millió forintos keretösszegből kutatási munkákat, gyakornoki programokat és külföldi ösztöndíjakat támogatnak – közölte a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.
Schanda Tamás közölte, hogy a tájékoztató füzetet összesen több mint 100 ezer példányban juttatják el a szakképzési centrumokhoz, a tankerületi központok által működtetett általános iskolákhoz.
10 halottról, 70 sebesültről és 200 letartóztatásról tud az ellenzék; a hatalmát alkotmánymódosítással megőrizni kívánó elnök kormánya 9 halálesetet erősített meg.
A spanyol legfelsőbb bíróság zendülés vádjával elítélte a katalán függetlenségi mozgalom kilenc vezetőjét a 2017-es alkotmányellenes függetlenségi népszavazás miatt. Az ítélethirdetés után tüntetések és utcai összecsapások alakultak ki a régió városaiban, kilencvenen megsérültek.
A spanyol legfelsőbb bíróság zendülés vádjával elítélte a katalán függetlenségi mozgalom kilenc vezetőjét a 2017-es alkotmányellenes függetlenségi népszavazás miatt. Az ítélethirdetés után tüntetések és utcai összecsapások alakultak ki a régió városaiban, kilencvenen megsérültek.
Az utóbbi időben egyre több bírságot szabott ki a hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény miatt. Ennek legutóbbi módosításai is jelentős számú vállalatot érintenek, de jövő januárban egy új irányelv is megjelenik, melyet követően még több ellenőrzésre lehet számítani.
Boris Johnson optimista a parlament szombati döntésével kapcsolatban, legalábbis erről tájékoztatta az EU-csúcson részt vevő vezetőket, mielőtt azok elkezdték a megállapodás feltételeinek megvitatását – írja a Reuters.
A 2014-es Demóna folytatása kötelezőnek tűnt a Disney számára, most pedig elmondjuk, hogy sikerült megoldani, egyáltalán: szükség volt-e a második részre.
Nem feltétlenül van gond az egyéjszakás kalandokkal, azzal viszont igen, ha erről a tervről csak az egyik fél tud. Úgy érzed, állandóan kihasználnak...
Már több mint egy éve annak, hogy Budapesten elindult a hőgyűrű kiépítése, amely a tervek szerint össze fogja kötni a budai és pesti távhő vezetékeket. A levegőszennyezettséget visszaszorító fejlesztés 40-45 ezer belvárosi lakást...