Kétéves alkudozás után bejelentette csütörtökön az Eurócsoport elnöke, hogy megszületett a megállapodás a közös eurózóna költségvetés főbb paramétereiről, amelynek kialakításában a jelek szerint a magyar érdekek egy részét is figyelembe vették. Összességében azonban felemásak a most megszületett alku következményei hazánknak, így talán nem véletlen
Kezdetben nem igazán kedvelte a „Szerelemre születtem” című nótát, de idővel megkedvelte – egyebek mellett erről mesélt Zoltán Erika a Húzós című műsorban. Az énekes 57 évesen is kiválóan érzi magát, bár volt olyan is, amikor fizikailag nehezebben viselte a koncertezést.
Napjaink egyik legfontosabb vállalati trendje a digitalizáció. Az üzleti és a HR stratégia megvalósításában is egyre nagyobb szerepet játszanak a technológiai megoldások. Nem mindegy, hogy a vállalatok melyik irányba indulnak és milyen módon haladnak a digitalizáció útján. Temesvári Zsoltot, a globális ICT tanácsadó és rendszerintegrátor hazai veze
A kormányzati sikerjelentések szerint Tarlós István vezetése alatt aranykorát éli a főváros – a szakértő másként látja: vagyonának, pénzügyi önállóságának jelentős részét most vesztette el a városvezetés.
A brexit, illetve az unió bővítése is szerepelt Orbán Viktor és Emmanuel Macron tárgyalási pontjai között. Az országvezetők tegnap találkoztak Párizsban.
Vasárnap este 8 órakor a főpolgármester személye még biztosan nem lesz tudható, fogalmazott Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szombaton túlnyomóan napos idő lesz kevés felhővel. A köd és párásság feloszlása után túlnyomóan napos idő várható kevés fátyolfelhővel. Csapadék nem lesz. Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet kora délután 18 és 24, késő este 9 és 14 fok között valószínű. Cikk- és címlapkép: Pixabay (met.hu)
Megvalósításának végső fázisába lép a Magyar Suzuki Zrt. négyéves innovációs projektje, amelynek keretében többlépcsős gyártmányfejlesztést hajtanak végre a költséghatékonyabb és zöldebb termelés érdekében.
Magyarországon az italos kartondobozok mindössze 23%-a jut el a szelektív gyűjtőkbe, míg néhány európai országban ez az adat már 80%. Immár harmadik alkalommal indít kreatív reklámfilm pályázatot az IKSZ, „ZöldenJobb.mp4” elnevezéssel, ahol horror, tragédia és komédia műfajokban nevezhetnek a diákok. A pályázat szeretné ösztönözni a 13-19 éves koro
„Pandora szelencéjét nyitjuk ki, ahonnan az eugenizmus és a transzhumanizmus fog kiszökni.” José Bové francia parasztaktivista foglalja össze talán legjobban azokat az aggodalmakat, amik az új francia bioetikai szabályozás kapcsán felmerültek. Párizsban újra tombol a kultúrharc, tüntetésekkel fűszerezve.
Szombaton és vasárnap rendkívüli nyitvatartás van a kormányablakokban, okmányirodákban, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újakat igényelhessenek a választópolgárok.
A magyar Weimarnak is nevezték, majd a huszadik század derekán elmegyógyintézetet csináltak belőle. Harminc évig állt üresen és pusztult a tatai Esterházy-kastély. Most végre felújítják.
Ez olyan választás lesz, ahol annak is az ellenzékre kell szavaznia, aki nem híve semelyik ellenzéki pártnak. Kampányszöveg? Rögtön alátámasztom néhány Bayer-, Bencsik- és
Hogy a Fidesz kevés dolgot rühell jobban, mint a független, kritikus sajtót, arra hosszan sorolhatnánk az utóbbi húsz évből vett példákat. Sajnos nem sokak ingerküszöbét érte el, de a pornóvideókkal tarkított kampányfinisben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elvette a Civil Rádió frekvenciáját. Tehát már egy ilyen kicsi – kizárólag Budapesten
Itthon még nem érződik a német lassulás, mindenki arról beszél, hogy a magyar munkaerő kifogyott. Egyes cégeknek kapóra jön a tavaly decemberben elfogadott rabszolgatörvény, amellyel a munkavállalóikat a korábbinál is több túlórára kötelezhetik. Mint ismeretes, tavaly év végén két munkaügyi fenomén, Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf javasolta a kiadha
Nem tudom, hogyan beszélne, miket mondana Orbán Viktor, ha most lenne a Fidesz kongresszusa, illetve azok az elővágások, amelyek csak utólag nyertek értelmet, miként változnának konkrétummá. Akárhogy is: az elmúlt két hét jelentős változásokat hozott, a Borkai-ügy mindent átrajzolt, még ha a Fidesz prominensei igyekeznek is azt bagatellizálni vagy
A nemzetiségi választások két legerősebb szervezete, a Lungo Drom és a Firosz is azt állítja magáról, a kormánypárttal szimpatizálnak. Nem véletlenül, a szegénységben élő romák többségével sikeresen hitették el, hogy ha nincs Fidesz, nincs semmi sem.
Cseppben a tenger, Győrben az ország. Győr nemcsak Győrről szól. Olyan ez, mint amikor az orvosnál vért vesznek tőlünk: pár cseppből megállapítható a szervezet állapota. Most itt van előttünk, megkaptuk a leletet.
Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 000 forintot - közölte a Cordia az MTI-vel, a cég legfrissebb átfogó felmérése alapján.