Szeptemberben 51,8 ponton állt a beszerzésimenedzser-index, ami ugyan még mindig az 50 pont feletti, növekedést jelző tartományban van, de az utóbbi három év második legkisebb értéke.
Digitális önkényuralmi rendszerek veszélyére hívta fel a figyelmet Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson bizarr példákkal tűzdelt beszédben irányította rá a figyelmet az információs technológia árnyoldalaira az ENSZ közgyűlésén.
Lemondott a Credit Suisse operatív igazgatója, Pierre-Olivier Bouee. A bankvezér beismerte: a svájci pénzintézet volt nemzetközi befektetési ágának vezetője, Iqbal Khan után kémkedett - számol be a Bloomberg.
Imádsz futni, a párod is így van vele, így alig várod, hogy a gyerekeket is bevonjátok a dologba? Szuper dolog a sportos életmódra nevelés, pár dolog azonban van, amiket nem árt tudnod ahhoz, hogy a gyerekek is élvezzék ezt a fajta mozgást.
Kedves Orbán Viktor, ha 2019 őszén még mindig arra vág föl a sajátjai előtt, hogy három éve bezárták a Népszabadságot – kiszolgáltatva a magyar dolgozókat egy osztrák tulajdonos immár két jogerős bírósági ítélettel elmarasztalt törvénysértéseinek –, akkor eléggé híján lehet a sikereknek. Igen, a Népszabadság egy újság volt, ahogy mondta – olyan újs
A nagyvárásokban a korábbi években is feltűnt egy-egy eletromos roller, mint a közlekedés új, modern fajtája, azonban azóta egyre többen és többen lettek - köszönhetően elsősorban a közösségi közlekedésben történt nagy változásoknak...
Lehet, hogy a Neckermann Magyarország tulajdonosa megváltozik, és az is előfordulhat, hogy ezzel módosul az ismert márkanév, de erről még korai beszélni.
Vasárnap az Osztrák Néppárt kampányközpontjában úgy ünnepelték a parlamenti választás eredményét, mintha az ÖVP abszolút többséget szerzett volna. Pedig bár Sebastian Kurz pártjának eredménye felülmúlta a várakozásokat, a jobbközép politikai erő koalíciós partnerre van utalva.
A Health Day News 2019. május 30-i cikkében leírja, hogy a törékeny csontozatot a nőknek tulajdonítják. Egy kutatás viszont rávilágított arra, hogy a középkorú férfiak körében nagyon gyakori az alacsony csontsűrűség.
A kis Zente után most egy újabb sorstársa, Hosszú Levente szülei is úgy döntöttek, megpróbálják a magyarok segítségével összegyűjteni a gyermekük terápiájához szükséges milliókat. Kedden derül ki, hogy Leventénél hatásos lehet-e a világ legdrágább gyógyszere, az oly drága, ám hatásos génterápia.
A bevételeknek a kiadásoknál nagyobb növekedése miatt a kormányzati szektor 295 milliárd forint, a GDP arányában 1,3 százalékos többlettel zárta az első fél évet.
A sorozatos, nemzetközivé is váló korrupciós ügyek nyomán tovább mélyül a belpolitikai válság Peruban: elnök feloszlatta a parlamentet, ami ehelyett megszavazta az államfő leváltását - és ez még nem minden.
Ma ünnepli megalakulásának hetvenedik évfordulóját a Kínai Népköztársaság. Kína hatalmasakat lépett előre, amit a világ többi része csodálattal vegyes rémülettel néz végig.
Libanonban lopakodó bankválság, Tunéziában politikai földrengés, Algériában pedig folyamatos tüntetések jelzik, hogy a Földközi-tenger partján fekvő muszlim országok viharos vizekre értek. Libanonban már az elkövetkező napokban szétszakadhat a 22 éve rögzített kötés az amerikai dollár és a libanoni font között. Káncz Csaba jegyzete.