Vörös kód figyelmeztetést adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt.
„haldoklás legrosszabb módja, amit csak el tudok képzelni” – ezt mondta saját életéről egy 49 éves angol nő, akit 196 kg-os súlya kényszerített ágyba. A 49 éves Claire-t a saját lánya ápolta a nap 24 órájában, mert tíz éven át nem tudott kimenni a szabad levegőre.
Vénába ültetett kicsin, 3D nyomtatású szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait, többek között a hajhullást és a hányingert. Az eddig állatokon tesztelt eszköz klinikai próbáit tervezik amerikai tudósok - írta a BBC hírportálja.
Mindhárom nagy európai hálózatos légitársasági csoport növelni tudta utasforgalmát 2018-ban az előző évihez viszonyítva, a Lufthansa-csoport megőrizte vezető pozícióját a kontinensen - derül ki a társaságok honlapján közzétett éves utasforgalmi statisztikákból.
Közel áll Marco Rossi (54) szívéhez a Honvéd focicsapata, így érthető, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányát letaglózta Lankovits András (†41) halálhíre. Az Ördög becenévre hallgató szurkoló élete volt a kispesti együttes, tizenéves kora óta a gárda szinte összes hazai, illetve idegenbeli találkozóján a B középben buzdította kedvenceit.
Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német szövetségi kormány közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszterével, Andreas Scheuerrel folytatott megbeszélése utá
Rövid időn belül Hosszú Katinka (29) második internetes honlapját függesztette fel a szolgáltató. Webáruháza, az ajándéktárgyakat árusító ironstore.hu után a háromszoros olimpiai bajnok úszónő hivatalos oldala, a katinkahosszu.com is elérhetetlenné vált.
Több mint 40 millió forintos kárt okoztak azok a csalók, akik a vád szerint katonatársaikat és azok rokonait verték át, miután elvesztették a pénzüket – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Tatabánya − A Kúrián harcol tovább igazáért Szebenyi István, aki 2006-ban a Tarjáni erdőben fémkeresőjével megtalálta a móri mészárlásnál használt fegyvereket.
A Denys-Drash-szindrómás betegek esetében veleszületett veserendellenesség, a gyermekkorban leggyakoribb vesedaganat, a Wilms-tumor, valamint - főleg fiúknál - a nemi szervek fejlődésének zavara együttesen fordul elő. Mindezen eltérések egyetlen gén, a WT1 (Wilms-tumor suppressor) gén mutációja miatt jönnek létre.
Az elemzői konszenzus szerint idén a világgazdasági növekedés lassulni fog, azonban a mindennapokban ez még nem válik érezhetővé. Ugyanakkor több olyan kockázati tényező van, amelyek közül bármelyik okozhat a vártnál nagyobb mozgást a pénzpiacokon. Az alábbiakban ezekről olvashattok.
Hosszú évek januárja óta nem látott vastagságú hóréteg alakult ki Ausztriában az Alpok északi oldalán. A helyi meteorológiai intézet (ZAMG) szerint 30-100 évente hullhat ennyi hó. És még nincs vége! Hétvégén újabb havazás érkezik a már behavazott részekre, keddig további egy méter hullhat a hegyekben.
Március 16-ra tűzte ki a szlovák államfőválasztás első fordulójának időpontját a pozsonyi törvényhozás elnöke, Andrej Danko, a döntést a parlament honlapján hozták nyilvánosságra csütörtökön.
Pénteken, szombaton és vasárnap rendezik meg az úgynevezett téli sasszinkront, vagyis a Kárpát-medencében élő vagy telelő sasmadarak állományának a felmérését. Tavaly valamivel több mint 1000 madarat számoltak össze.
A munkavállalókat több esetben jár a felmentés a munka alól. Sokan ezeket szabadságnak tekintik, pedig szó sincs arról, hogy erről, de ezekre az időszakra is jár a fizetés.
Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly - mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal évindító sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Habár még csak január van, az utazási irodák kínálatában már elérhetőek a legfrissebb ajánlatok. Aki jutányos áron szeretne utazni, annak már csak pár hete van meghozni a döntést és kiválasztani az idei úti célt. Összegyűjtöttük...
A kínai dizájner, Hszanter Csou elvitte a show-t a pár napja véget ért londoni Fashion Week Menen. A divattervező az absztrakt, futurisztikus vonalat követve úgy döntött, hogy egy sci-fibe illő, műlábakon járó építménnyel hallgattatja el a közönséget. Aztán, hogy tényleg biztosra menjen, végül a Jetit is megidézte.
Elviszik, amit kell. Átmennek, amin kell. Maguk alá gyűrik a világot, ha úgy adja ki, de pózolni is tudnak, ha azt kell. Szuperhősök? Rocksztárok? Vagy csak két csicsás teherautó?
Januártól elindult az úgynevezett járműszolgáltatási platform, ahol ingyen lekérdezhetőek a hazai gépjárművek legfontosabb adatai. A megkérdezett szakemberek szerint a lehetőség sok autótulajdonosnak okoz majd kellemetlen meglepetéseket.
Nem változott 2017-ben az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos díjterhelése, viszont bőven akadtak olyan pénztárak, amelyek drágultak és olyanok is, amelyek olcsóbbak lettel - derül ki az MNB napokban közzétett adataiból. A változás...
Az elvi lehetősége sincs már meg a négyszáz óra túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést – értesült a Magyar Idők.
A csődbe ment Budapesti Vegyiművek baranya megyei, hidasi telephelyén, és Garén, ahová a hidasi telephelyről szállították a vegyi hulladékot, a mai napig erősen szennyezett a talaj: az összes halogénezett aromás szénhidrogén mennyisége több mint 28 ezerszerese a határértéknek.
A részvénypiacok, különösen Amerikában gyakorlatilag minden idők legrosszabb decemberi teljesítményét nyújtották, a hónap eleje és karácsony között összeomlottak. Ez az október óta tartó esés túlzott felgyorsulásának tűnt, azonban egyre több okot látunk, és ezek egy része idén is nyomás alatt tarthatja a piacokat.
Vörös kód figyelmeztetést adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt.
Északnyugat felől átmenetileg szárazabb levegő érkezik, ezért pénteken mindenütt lehet számítani több-kevesebb napsütésre. Napközben csapadék nem valószínű, este azonban észak, északnyugat felől felhősödés kezdődik, és késő este északnyugaton már eleredhet a hó. Napközben változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, legfeljebb néhol fordulha
Hajdú Steve számításai szerint 20 éve itt élő angol felesége néhány hónap múlva már magyar állampolgár lesz. Alexandra azért szerzi meg a magyar papírokat, mert Nagy-Britannia néhány hét múlva kilép az Európai Unióból és ez több nehézséget okozhat például az utazások során.
A világ egyik vezető élelmiszergyártója, a Mars új szakembert bízott meg közép-európai vezetői csapatának irányításával. Brian Ayling Stéphanie Le Béchecet váltja a Mars közép-európai igazgatói pozíciójában. Brian Ayling mostanáig a Mars dél-afrikai igazgatójaként dolgozott. Stéphanie Le Béchec karrierje következő állomásaként a Regional Food Presi
Wang Shangkun családjával Kína egyik legszegényebb provinciájában élt. A tech-őrült fiú annyira vágyott pár Apple-termékre, hogy 2011-ben, mindössze 17 évesen kés alá feküdt, hogy eladja az egyik veséjét a feketepiacon.
Meghalt a gyakorló repülés közben szerdán eltűnt francia harci repülőgép kétfős legénysége - közölte csütörtökön Florence Parly francia védelmi miniszter.
A német autógyárak szakszervezetisei vesézték ki, miért káros az új túlóratörvény. Az önkéntesség értelmezhetetlen, sokan addig túlóráznak, míg betegek nem lesznek, így meg valaki más túlórájára lesz majd megint szükség.
Meghiúsulhat a történelminek nevezett, tavaly kötött megállapodás Macedónia új nevéről, amennyiben az elkövetkezendő hetekben a macedón vagy a görög parlament nemmel szavaz rá.