Új irodát kapott Orbán Viktor a budai Várban. Vízkereszt napján, egy kármelita szerzetes fel is szentelte a miniszterelnöki irodát. A szertartás része, hogy az ajtó fölé krétával felírják az évszámot, a napkeleti bölcsek neveinek kezdőbetűjével, vagyis ezt: 20+G+M+B+19. Az eseményről képet és videót is feltöltött a közösségi oldalára a kormányfő
Az utóbbi napokban vidéken is többfelé tiltakoztak demonstrációkkal, félpályás lezárásokkal a túlóratörvény és a kormány politikája ellen. Tucatnyi helyszínen gyűltek össze azok, akik elégedetlenek a kormány év végi intézkedéseivel. Tapolcán a kormánypártok hívei is reagáltak, egy maroknyi csoport sorakozott fel a helyi Fidesz-iroda előtt, hogy tes
Kútba eshet az orosz-amerikai Vénusz-misszió projektje, ha az amerikai fél meghívásának visszavonása miatt meghiúsul Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat vezérigazgatója februárra tervezett egyesült államokbeli látogatása - jelentette ki Lev Zeljonij, az orosz tudományos akadémia űrkutatási intézetének tudományos vezetője.
Erős, hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-észak-nyugatra - jelentette az amerikai földtani intézet.
Sztrájkot hirdetett hétfő reggelre a két berlini nemzetközi repülőtérre (Schönefeld, Tegel) a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi), a biztonsági szolgálatok dolgozóinak munkabeszüntetése miatt számos járatot, köztük egy budapestit is töröltek.
Hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-észak-nyugatra az Amerikai Földtani Intézet szerint. A rengés fészke tíz kilométerre a felszín alatt volt. Esetleges áldozatokról, anyagi károkról, illetve szökőár-fenyegetésről közép-európai idő szerint az esti órákig nem érkezett jelentés.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök és pártja, a Likud több politikusa kampányt kezdett azért, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész csak az április 9-i parlamenti választások után nyújtson be vádiratot a kormányfő elleni korrupciós ügyekben.
A etes fokozatú földmozgást követően esetleges áldozatokról, anyagi károkról, illetve szökőár-fenyegetésről közép-európai idő szerint az esti órákig nem érkezett jelentés.
Erős, hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-észak-nyugatra - jelentette az amerikai földtani intézet.
Részegen, bedrogozva, közel százzal száguldozva ütött el az útpadkán egy debreceni férfi egy fiatal lányt és fiút. A fú azonnal meghalt, míg a lány maradandó fogyatékossággal éli tovább az életét. A sofőr felmentésért esedezik a bíróságon.
Csaknem ezer közszereplő, főleg politikusok személyes adatait érinti Németországban az a nagyszabású adatlopás, amely a napokban derült ki. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter vasárnap az eset teljes körű kivizsgálását és a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát ígérte.
Az új brazil elnök gazdasági akadályt lát a brazíliai esőerdők védelmében. Jair Bolsonaro korábban ígéretet tett arra, hogy országát kilépteti a párizsi klímaegyezményből és felszámolja a brazil környezetvédelmi minisztériumot. Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója arról beszélt, hogyan lehetne megteremteni a globális felelőségvállalást az A