Még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást a háziorvosoktól - mondta a megbízott országos tisztifőorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: megbetegedések már vannak, járvány még nincs az országban.
A szuper- és hipermarketeknek kötelező lesz átadniuk a nem értékesített, hibás, de még fogyasztható termékeket a segélyszervezeteknek Csehországban, egy új törvénynek köszönhetően.
A kecskeméti Mercedes az éves túlóraszámot az érvényes kollektív szerződés alapján, a törvényekkel összhangban szabályozza – közölte a német autógyártó a Privátbankár.hu kérdésére, miszerint tervezik-e idén a munkaidőkeret emelését. A győri Audi és az esztergomi Suzuki nem válaszolt a megkeresésünkre. A VOSZ főtitkára szerint a cégek egyelőre
Három éve az energiamegosztás csupán egy merész kísérletnek tűnt, mára azonban az áram-Uber rendszerszintű megoldásán dolgoznak. Nyílik Pandóra szelencéje.
Egy perui tetoválószalonnak, egészen pontosan az ott dolgozó Jean Pierre Salinas nevű művésznek köszönhetjük az élményt, hogy rácsodálkozhattunk egy emberre, aki úgy döntött, magára tetováltatja imádott csapatának mezét. Egy helyi, az Alianza Lima nevű fociklubról van szó egyébként, amiért az illető annyira rajong, hogy szeretné pólóját egész életé
A bevándorláspárti erők a Soros-hálózattal együttműködve fokozni fogják Magyarország elleni támadásaikat 2019-ben - jelentette ki Hollik István kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalára pénteken feltöltött videofelvételen.
"Vannak dalok, amelyeket hallva egy egész korszak életérzése elevenedik fel bennünk. És vannak előadók, akik olyan képesség birtokában vannak, amellyel évtizedek múltán is képesek fenntartani a közönség figyelmét és szeretetét. Ehhez pedig nem elegendőek a jóleső nosztalgiát ébresztő dallamok, szükség van egy kifogyhatatlan energiával és derűs szem
A Ford autógyár pár éve elindította Interventions, azaz "Beavatkozások" elnevezésű projektjét, melynek lényege, hogy az autóipari újításokat hétköznapi problémák megoldására is felhasználják.
Az európaiaknak össze kell tartaniuk, hogy szembe tudjanak nézni az egyebek között az Egyesült Államok, Oroszország és Kína magatartása jelentette biztonsági kihívásokkal - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai bizottsági elnökjelöltje az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában, amely pénteken jelent meg.
Összesen 8 repülőgépet és 36 helikoptert vásárolhat a következő 10 évben a Magyar Honvédség - közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, és azt is elmondta, miért. A szárazföldi képesség fejlesztésére 44 új és 12 használt Leopárd 2-es harckocsit szereznek be.
Miután a tavalyi tőzsdei eladási hullámban az értéke közel harmadát elvesztette a Netflix, az internetes szektor egyik legvonzóbb befektetési lehetősége lett a részvény a Goldman Sachs szerint. A Goldman egyik kedvenc sztorija 2019-re...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon dolgozik, hogyan lehetne ösztönözni a versenyt a lakásbiztosítások piacán, mivel ezen biztosítások 70 százalékát 5 nagy piaci szereplő adja el, a kis és a közepes biztosítók nem elég erősek, hogy megfelelően...
Csaknem 15 ezer forinttal emelkedett a gyermekgondozási díj, vagyis a gyed. A minimálbér emelkedése miatt idéntől többet kapnak a diplomás gyed-re jogosultak is: nekik akár 136 ezer forint is kerülhet a családi kasszába. A Híradónk által megkérdezett szakember azt állítja: csupán szimbolikus emelésekről van szó, amelyek kizárólag a középosztálybeli
Igazán cuki - és reményeink szerint ideiglenes - pillanatokat vettek fel az arizoniai Tucsonban a közelmúltban: egy kislány első reakcióját, amikor meglátja édesapja szakáll nélkül, frissen borotváltan. A kis Amelia láthatóan nem igazán tudja, kit is lát - hiszen az ő apukája nem így néz ki... A 32 éves Jeremy Batiz egyébként hosszú ideje szakálla
Miután a tavalyi tőzsdei eladási hullámban az értéke közel harmadát elvesztette a Netflix, az internetes szektor egyik legvonzóbb befektetési lehetősége lett a részvény a Goldman Sachs szerint. A Goldman egyik kedvenc sztorija 2019-re...
Ez fajlagosan több mint a duplája az előző évi költségnek. Persze az összeg jóval magasabb, ha hozzávesszük a lassan fél évtizede tartó folyamatos, uszító kampányt is.
A magyar kormány vétóval élt a NATO–Ukrajna-csúcsnál, nem Amerikának adta ki két orosz fegyvercsempészt, és Orbán Viktor folyamatosan Moszkva felé húz - írta az amerikai lap, amely szerint Magyarország egyre inkább "lator államként" viselkedik.
Az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association), nyolc kelet-európai ország építési piacátkutató nemzetközi szövetség, 2018 decemberében adta ki legfrissebb előrejelzéseit Dél-Kelet Európa és Kelet-Európa építési piacáról....
Hideg, havazás és fagyok – megérkezett a tél Magyarországra. A laikusok ilyen időjárási viszonyok esetén gyakran panaszkodnak fejfájásra, melyet frontérzékenységgel párosítanak.
Az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association), nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség, amely 2018 decemberében adta ki legfrissebb előrejelzéseit Dél-Kelet Európa és Kelet-Európa építési...
Kérdezze meg bárki Münchenben, Zürichben, vagy Londonban dolgozó ismerősét, hogy mennyi a lakbérrel, az energiaszámlával, vagy éppen egy-egy bevásárlással kapcsolatos kiadása.