Január 7-én elrajtol a Dakar rali. Magyarországot idén is a Szalay Balázs-Bunkoczi László kettős képviseli. A verseny legnagyobb újdonsága, hogy - idén először a Dakar történetében - végig egy országban, Peruban vezet az útvonal, miután Argentína és Chile is lemondta a rendezést gazdasági okokra hivatkozva. Ezért a szokásosnál rövidebb és kevésbé v
Javában tart még a tél, sokan döntenek ilyenkor az utazás mellett. Kedvelt célpontok a síelésre alkalmas havas tájak, amelyekből Magyarországon csak elvétve találunk. Fontos azonban tudatosítani, hogy a legtöbb országban eltérő közlekedési...
A meghirdetett mennyiségnél 18,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 88,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Sikeres közbeszerzési eljárás esetén 2019 tavaszán kezdődhet meg a főváros III. kerületében a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 14 hónapig tarthat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Vadász György kedvező folyamatnak tartja, hogy 2017–2018-ban jelentősen csökkentek a bérterhek, ami egyértelműen segítette a kis- és középvállalkozói szektorban a versenyképesség megőrzését.
Új lendületet adhat a brazil-magyar gazdasági együttműködésnek Orbán Viktor miniszterelnök brazíliai útja és Jair Bolsonaro államfő tervezett budapesti látogatása - mondta az InfoRádiónak Vogel Dávid Latin-Amerika szakértő.
A Portfolio arról számolt be: 2018 első három negyedévében 0,4 százalékos volt a magyar kormányzati szektor költségvetési hiánya, és év végén sem költekezett annyit az állam, amennyit akár megtehetett volna.
A gazdasági növekedés erős lassulásának dacára is gyorsuló ütemben bővült a lakosság, valamint a nem pénzügyi vállalatok banki hitelezése novemberben az euróövezetben - derült ki az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön közzétett havi jelentéséből.
Az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a keleti nyitás eredményeiről is beszélt.
„Finomabb, mert magyar”. „Megbízhatóbb, mert kistermelőtől származik”. „Nincs benne semmi mesterséges, tehát egészséges”. Bizonyára mindenki hallotta már ezeket a bölcsességeket, amelyeket azonban néha jobb fenntartással kezelni.
A várt 178 ezer főnél sokkal nagyobb mértékben, 271 ezer fővel nőtt a magánszektori foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben az ADP intézet adata szerint. Ez elég jó előjel a holnap megjelenő átfogó amerikai jelentés...
Megtervezhetjük, mennyi vetőmagot vásároljunk egyes zöldségfajtákból, hogy fedezzük családunk igényeit abban az időszakban, amikor termeszteni tudunk a kertünkben. Ehhez el kell döntenünk, milyen zöldségfajtákat szeretnénk termeszteni idén, mekkora terület áll ehhez rendelkezésre, majd ennek tudatában becsülhetjük meg a szükséges vetőmag-mennyisége
A Fidelitas elnöke szerint van egy általános apátia, de sokkal inkább a baloldali fiatalok körében, a Fidelitas például csinált egy tagtoborzó kampányt, és egy hónap alatt 500-an töltötték ki a belépési nyilatkozatot.
Már kérhetik a növekedési hitelprogram fix változatát a kis- és középvállalkozások, a finanszírozás hosszú lejáratban, változatlan kamatfeltételek mellett vehető igénybe.