2019. január 26. szombat

jan. 26
9:51
Tragédiával végződött a két hetes mentés, nem élte túl a kútba zuhant fiú (Grill Receptek)
Egy fél hegyoldalt bontottak el 13 nap alatt, hogy a száz méteres mélységből kimenthessék a két éves spanyol kisfiút, ám hiába.
jan. 26
9:53
Előnyünk a tartósan olcsó munkaerő (Grill Receptek)
A német pénzügyminisztérium jövő szerdán ismerteti legfrissebb előrejelzését, amely szerint az idei 1 százalék után 2020-ban a GDP már 1,6 százalékkal nőhet - erről értesült a Handesblatt.
jan. 26
9:54
Rá akarnak venni, hogy együnk több szárnyast (Privátbankár)
A hal és vadhús után ezúttal több baromfit tennének a magyarok asztalára.
jan. 26
9:54
Gyurcsányék elmondták, kit támogatnak a főpolgármester-választáson (ATV)
A Demokratikus Koalíció Karácsony Gergely jelölését támogatja az előválasztáson. Ezt Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke jelentette be Facebook-oldalán.
jan. 26
9:54
Szerbiában letartóztattak egy kormánypárti polgármestert, mert a gyanú szerint parancsot adott egy újságíró házának felgyújtására (444.hu)
Vucic elnök maga jelentette be a hírt, és ígérte, megvédik az újságírókat.
jan. 26
10:00
Pótápi Árpád: 2019 a külhoni magyar gyerekek éve lesz (HírTV)
A magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén elismeréseket adtak át Vajdaságban.
jan. 26
10:00
Újabb magyar siker: Hazai tervező ruhájában ment férjhez a világhírű színésznő (Femcafe)
Gyönyörű volt.
jan. 26
10:00
Palvin Barbi összeköltözött barátjával (SzMo)
Már csak a kilátás miatt megérte.
jan. 26
10:03
Benyomul a MediaMarkt a Tesco-ba, ezért ott bezár egy sor műszaki osztály, de a hipermarket szerint nem szűnnek meg munkahelyek (Menedzsment Fórum)
A dolgozói szakszervezet szerint viszont de.
jan. 26
10:06
A Süsü új részeiről árult el részleteket Csukás István (Infostart)
Csukás István már írja az új sorozat 13 epizódjának forgatókönyvét. A részletekről az író beszélt az InfoRádióban.
jan. 26
10:06
Torokgyulladásnak hitték, leukémiás a 14 éves debreceni focista (ATV)
Vietorisz Áron betegségéről a DVSC számolt be. A kisfiúnál karácsony után egy nappal diagnosztizáltak leukémiát, családja pedig a nyilvánosság segítségét kéri a kezelés finanszírozásához.
jan. 26
10:06
Simán feléljük a jövőnket: pedig ideje lenne előre gondolkodni (Pénzcentrum)
Az elmúlt években folyamatosan nőttek a hazai bérek, tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek közel 10 és fél százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt...
jan. 26
10:06
Van egy afganisztáni idegenvezető, akit a tálibok és az ISIS is rendszeresen megfenyeget (Player)
Hafizullah 'Akbar' Kohistani a polgárháború sújtotta országban kalauzol kalandvágyó külföldieket. Nincs könnyű dolga.
jan. 26
10:12
Álló buszba rohant egy autó Balassagyarmaton (Grill Receptek)
A jármű egy gyalogost is elsodort.
jan. 26
10:12
Népszava: a katasztrófa-ellátást garantálja most a Honvédkórház sürgősségi centruma (ATV)
Legalábbis a megbízott osztályvezető szerint. A tárca szerint azonban nem kell aggódni.
jan. 26
10:12
3 ok, amiért megéri télen is a szabadban mozogni (Player)
Hidegben kint edzeni kemény dolog, de megvannak az előnyei.
jan. 26
10:12
Emlékszel még Benre és Emmára? Így nézneki ki ma Rachel és Ross gyerekei (Femcafe)
De megmutatjuk Phoebe ikreit is.
jan. 26
10:14
Sztrájkhelyzet a Tesconál, a bérek kifizetése is veszélyben lehet (Grill Receptek)
Megszűnik a bérszámfejtést is végző irodaközpont, a dolgozók sztrájkbizottságot alakítanak. Eközben sok helyen az elektronikai részlegeit is bezárja az áruházlánc.
jan. 26
10:18
WSJ: Titkos terv készült Washingtonban a venezuelai hatalomváltásra (Infostart)
Nicaragua kapcsán már hírnevet szerzett a neokonzervatív politikust nevezett ki különmegbízottnak az amerikai külügyminiszter.
jan. 26
10:18
A neandervögyi ember jóval okosabb volt, mint eddig hittük (HírTV)
Távolról is tudtak vadat ölni a neandervölgyiek.
jan. 26
10:24
Eldőlt: Már nem lehet időközi választást kiírni ebben a ciklusban (ATV)
Március 31-én tartják az utolsó időközi önkormányzati választásokat ebben a ciklusban, addig még 16 képviselő- vagy polgármester-választás lesz az országban.
jan. 26
10:24
Trump vejét először megbuktatták a nemzetbiztonsági átvilágításon, de módosították a döntést (444.hu)
A CIA jól meg is lepődött, hogy ez az ember államtitkokat láthat.
jan. 26
10:24
Folytatódik a győri Audinál a sztrájk (HírTV)
Tegnap nem hozott eredményt a szakszervezetek tárgyalása a béremelésről a munkáltatók képviselőivel.
jan. 26
10:24
19 Mig-29-es vadászrepülőt adna el a Honvédség (SzMo)
Csaknem 3 milliárd forint az áruk, de adnak hozzájuk alkatrészeket is.
jan. 26
10:30
Új kézbe kerül a Budapest Bank (AQUA)
Idén eladja a magyar állam a Budapest Bankot, ezzel eleget tesz az Európai Újjá­építési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött 2015-ös megállapodásnak.
jan. 26
10:36
Meghalt a Cherbourg-i esernyők zeneszerzője (Infostart)
A háromszoros Oscar-díjas Michel Legrand 86 éves volt.
jan. 26
10:36
Már hárommillió kilométert tettek meg a Mol Limo autói (ProfitLine)
A tavaly januári indulás óta már hárommillió kilométert tettek meg a Mol Limo autói, egy év alatt több mint 40 ezer felhasználó regisztrált a budapesti autómegosztó szolgáltatásra - közölte a Mol.
jan. 26
10:36
Foci: Budapesten fogták el a sztárcsapatok és klasszisok mumusát (Sport365)
Sztárügyvéd védi a portugál hekkert.
jan. 26
10:36
Ónos eső és hófúvások miatt adtak ki figyelmeztetést (Háziállat)
Napközben északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, de a szinte mindenütt számíthatunk rövid napos időszakokra – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján
jan. 26
10:36
Megszűnik a Tesco műszaki osztálya (HírTV)
A Tesco nem számít munkahelyek megszűnésére - írja a Magyar Idők.
jan. 26
10:36
Álom: Elképesztő luxuslakásba költözött Palvin Barbi és pasija (Glamour)
Szóhoz sem jutunk annyira gyönyörű
jan. 26
10:42
Több mint 90 évig akarsz élni? Csináld ezt mindennap! (Femcafe)
Ebben rejlik a hosszú élet titka!
jan. 26
10:45
Zenei nagykoalíciót hozott össze az egykori underground botrányhős (Grill Receptek)
„Nem kell a kamu fagyi, a maracujás, elég, ha jó torkot mar a gulyás" – Pajor Tamás megpróbálja a lehetetlent, szellemesen hazafias dalt dúdoltat a politika vezérelte megosztottságban.
jan. 26
10:47
A cseheknek, románoknak és szerbeknek-vissza kell vonulniok a demarkációs vonal mögé (Grill Receptek)
A Magyarországgal szomszédos nemzetek, amelyek magyar területeket is megszállottak, tartsák meg a fegyverszüneti föltételeket
jan. 26
10:48
Felfoghatatlan mészárlásra képesek a világ ősi, tiltott tömegpusztító fegyverei (Portfolio)
Az emberiség legrégebbi tömegpusztító fegyverei kétség kívül a biológiai fegyverek, vagyis olyan vírusok, baktériumok, netán rovarok, melyek közvetetten vagy közvetlenül alkalmasak az emberélet tömeges kioltására. Jól mutatja eme...
jan. 26
10:48
Üzent az Orbán-kormánynak a holland nagykövet (ATV)
„A jogállamiság benne van az EU DNS-ében, a független bíróságok nélkül nem beszélhetünk jogállamról” – mondta René van Hell, Hollandia magyarországi nagykövete a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország konferenciáján.
jan. 26
10:48
Bekeményít a tél: a nappali ónos eső után este hó és hideg éjszaka jön (SzMo)
Mínusz 7 és plusz 7 fok között változik majd a levegő hőmérséklete.
jan. 26
10:49
Ujvárosi Emese: Rajzszögbe ülni (Grill Receptek)
Tisztánlátás, nem pedig vigasztalás a filozófia feladata.(Vajda Mihály)
jan. 26
10:51
Már biztos: vombat született a budapesti állatkertben (Grill Receptek)
Eddig még csak éjjellátó kamerával sikerült megfigyelni, de most már biztos, hogy kölyök cseperedik a nőstény vombat, Molly erszényében.
jan. 26
10:54
Elárverez 19 vadászrepülőt a Honvédség (Privátbankár)
A rakétával ellátott MiG-29-eseket csak egyben lehet megvenni, és nem is akárki licitálhat.
jan. 26
10:54
New Yorkban tárgyalt a külgazdasági és külügyminiszter (Infostart)
A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén és több kollégájával is tárgyalt.
jan. 26
10:54
A Jobbikot benyelte a balliberális tömb (HírTV)
Ma már a balliberális tömbhöz kell sorolni a Jobbikot is – Dúró Dóra szerint.
jan. 26
11:06
Gyalogost és buszt gázolt az autó Balassagyarmaton (Infostart)
Három ember sérült meg.
jan. 26
11:06
Csak úgy öntik a pénzt a hazai kisvállalkozásokba: újabb pénzcsap nyílik meg (Pénzcentrum)
Idén január 21-től elérhető a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) új hitelkonstrukciója, amely tőkepótló jellegével, fix kamatozásával és magas összeghatárával lehetőséget biztosít a kis- és középvállalkozások számára, hogy versenyképességüket...
jan. 26
11:06
Jön Michelangelo, Rubens és Dalí (autopro)
A Román Csarnok, a mélyföldszinti és egyéb kiállítóterek megnyitása óta eltelt alig több mint két hónap alatt mintegy százezer ember vendégeskedett a Szépművészeti Múzeumban.
jan. 26
11:06
Bajnai Karácsony mellett áll (HírTV)
Videóüzenetben kampányol Karácsony Gergely mellett Bajnai Gordon a baloldali előválasztáson.
jan. 26
11:12
Rétvári: csaknem harmincezer család vette igénybe a csokot tavaly (ATV)
Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
jan. 26
11:12
Angelina Jolie őrjöngött - Így reagált Brad Pitt és Charlize Theron viszonyára (Femcafe)
Mondataiban nem volt köszönet.
jan. 26
11:18
Van, ahol kétszer is lesz önkormányzati választás idén (Infostart)
Március 31-én tartják az utolsó időközi önkormányzati választásokat ebben a ciklusban, addig még 16 képviselő- vagy polgármester-választás lesz az országban.
jan. 26
11:18
Letartóztattak egy szerb polgármestert, mert felgyújtatta egy újságíró házát (Grill Receptek)
A két hónapja tartó tüntetéssorozat egyik kirobbantó oka volt az újságíró elleni támadás. mint kiderült, a kormánypárt polgármestere endelte meg.

Keresés