2019. január 2. szerda

jan. 2
6:57
Hszi Csin-ping megüzente Tajvannak, hogy egyesülnie kell Kínával (444.hu)
Lehetőleg békésen, de a kínai elnök azért az erő alkalmazásáról sem mond le.
jan. 2
6:57
Az együttműködést emelték ki a világ vezető politikusai (USAracing)
A nagyhatalmak vezetői idén sem hagyták újévi útravaló nélkül a nemzetközi közösséget: a beszédek az elmúlt év nehézségei helyett inkább a jövőbeli célokra és kihívásokra helyezték a hangsúlyt.
jan. 2
7:06
Kulisszatitkok Dominikáról, Palik Lászlóhoz orvost kellett hívni (Ripost)
Lapunk exkluzív interjút készített az Exatlon című új műsor házigazdájával, és első kézből mutatja be a dominikai forgatás helyszínét, illetve kulisszatitkait.
jan. 2
7:06
Kiszámoltuk, ennyivel kapnak több pénzt idén az emberek (Ripost)
Nemcsak az évszám nőtt tegnap óta, de a minimálbér, s vele együtt rengeteg pénzbeli juttatás is. A Ripost kiszámolta, mennyivel kaphatnak több pénzt az emberek, mi mindenre elég az átlagnyugdíj növekedése, s éves szinten mennyit takaríthat meg egy négytagú család a tej áfájának csökkentésén.
jan. 2
7:06
Orbán Viktor részt vett a brazil elnök nagyszabású beiktatási ünnepségén (Ripost)
Letette a hivatali esküt kedden a parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke, aki októberben nyerte el tisztségét a baloldal egymás után négyszeri győzelmét követően.
jan. 2
7:08
Lesújtó hír Jimmy családjától, a Király édesanyja a felépülésért küzd (Ripost)
Anna néni már a karácsonyt sem tölthette otthon, a szerettei körében.
jan. 2
7:09
Felmenthetik a vörösiszapper vádlottjait – lapszemle (Infostart)
Folytatódik a vörösiszapper – írja a Magyar Idők. A Népszava a megyei jogú városok autófelhasználásáról közöl cikket. A pénzügyi szolgáltatók idén is erős évet várnak a lakossági finanszírozásban – áll a Világgazdaságban. A Portfolio szerint nem biztos, hogy kifizetődő lesz az elmúlt években csúcsra járatott passzív befektetés. A Pénzcentrum azt ír
jan. 2
7:09
Orbán Netanjahúval is tárgyalt, ha már összefutottak Brazíliában (444.hu)
Hamarosan újra találkoznak Jeruzsálemben.
jan. 2
7:09
Az óév és az új év sárkányai (autopro)
Fogadalom? Legtöbb fogadalmunk triviális és tagadással kezdődik. Elhagyom a cigarettát, nem vezetek (nagyon) gyorsan, nem jártatom a számat fölöslegesen.
jan. 2
7:09
Már a rajongói sem hisznek Curtisnek (BorsOnline)
Egyre többet betegeskedik Curtis, de ami a jó hír, egyre gyorsabban gyógyul fel egy-egy hirtelen jött rosszullét után. Legutóbb egy miskolci buliba nem ment el, ám rá két napra három haknit is lenyomott. Rajongói be is szóltak neki.
jan. 2
7:10
Részeg autós csapódott az Operett sztárjának házába (Ripost)
Peller Károlyt kellemetlen meglepetés várta a házánál szilveszter éjszaka.
jan. 2
7:15
Trump már gratulált is az új brazil elnöknek (ATV)
Donald Trump amerikai elnök gratulált Jair Bolsonaro brazil államfőnek a keddi beiktatási ünnepségén elmondott beszédéhez.
jan. 2
7:18
Csökkent Jászai Gellért Konzum-pakettje (vg.hu)
Mintegy 1,9 millió darab Konzum-részvényt értékesített a társaság elnöke.
jan. 2
7:20
Az állam maga drágítja a beruházásokat (vg.hu)
Fontos az állami beruházási ügynökség létrehozása, ugyanis sokszor épp a párhuzamosan futó állami projektek drágították meg a fejlesztéseket – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Domokos László.
jan. 2
7:21
Balszerencse és mulatság is volt Újévkor világszerte (HírTV)
Bakik és felvonulások, szerencsétlenségek és bolondos hagyományok.
jan. 2
7:21
Holttestet találtak az M3-as autópályán (Könyves Magazin)
Az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán találtak rá a holttestre, a helyszíni szemle folyik.
jan. 2
7:21
Egérke ad tanácsokat Ajnának (BorsOnline)
Egyre több magyar úszó rajtol a jól fizető Világkupákon, ám az egyik legtöbbet ígérő tehetség, Késely Ajna nincs közöttük. Edzője elárulta, miért.
jan. 2
7:27
Trump, Hszi: javítani kell az amerikai-kínai kapcsolatokat (Menedzsment Fórum)
Telefonon beszélte meg az idei év feladatát a két elnök.
jan. 2
7:27
Trump: nagyszerű beiktatási beszédet mondott az új brazil elnök (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök gratulált Jair Bolsonaro brazil államfőnek a keddi beiktatási ünnepségén elmondott beszédéhez.
jan. 2
7:27
A britek többsége biztosnak érzi munkahelyét (HR Portál)
A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett felmérése szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. 11 százalék "kis javulást" vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2019-ben - írja az MTI.
jan. 2
7:27
Felkészülni: páratlan év (Azenpenzem)
A sport körforgásában megszokhattuk, hogy a páratlan esztendők a felkészülést szolgálják: olimpiára, labdarúgó-világ-, illetve Európa-bajnokságra. Nincs ez másként idén sem.
jan. 2
7:27
Donald Trump gratulált a brazil elnöknek beiktatási beszédéhez (Képmás)
„Az Egyesült Államok önökkel van" – írta Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök.
jan. 2
7:33
Cserbenhagyásos gázolás: holttestet találtak az M3-as autópályán (BorsOnline)
A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét.
jan. 2
7:33
Magyarország: hideggel és havazással indul az év! (Síelők)
Ahogy a síelők mondanák: végre tél lesz itthon is, legalább is csütörtöktől folyamatosan egy ideig. Az Európa középső részét elárasztó sarkvidéki eredetű hideg levegőből mi sem maradunk ki, így körülbelül 5-10 fokkal lesz hidegebb az utóbbi napok hőmérsékleteihez képest.
jan. 2
7:33
Trump kiáll az amerikai-kínai kapcsolatok mellett (ATV)
A kétoldalú viszony javítása melletti elkötelezettségét hangoztatta az amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 40. évfordulója alkalmából folytatott telefonos megbeszélésén Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök - jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
jan. 2
7:36
Nem csak ünnepelni ment Orbán Brazíliába (Blikk)
Brazíliaváros – Nem csupán a nemrégiben megválasztott brazil elnök, Jair Bolsonaro beiktatási ünnepségére repült a dél-amerikai országba Orbán Viktor miniszterelnök.
jan. 2
7:39
Lecsapott az országra a hidegfront: ekkor jöhet az idei év első havazása, nem kell rá sokat várni (Blikk)
A hét elején erős szélfúvásra számíthatunk, még a hétvégére megérkezhet az idei év első igazi hóesése.
jan. 2
7:39
Melyik hónapban születtél? Nagyon sok mindent elárul rólad, figyelj! (Blikk)
Nálad is stimmel?
jan. 2
7:39
Az év utolsó napján lejárt a 2013-as tbsz-ek tartási ideje (Biztosító Magazin)
Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.
jan. 2
7:39
A Netflix levett a műsorról egy epizódot, mivel az sértette Szaúd-Arábia koronahercegét (Képmás)
Mohamed bin Szalmán koronaherceget támadták a sorozat epizódjában.
jan. 2
7:39
Olcsóbb a tartós tej, drágább a pálinka (BorsOnline)
Olcsóbb lesz az UHT tej, többet kapnak a nyugdíjasok és akik tartósan beteg gyermeküket gondozzák, de nő a minimálbér is – néhány a számtalan változás közül, amelyek az új évben köszöntöttek ránk. Összeszedtük a legfontosabbakat.
jan. 2
7:45
Lassulva nőhet idén a lakossági hitelpiac (Menedzsment Fórum)
A bankok többsége két számjegyű bővülésre számít.
jan. 2
7:45
Belassulás, növekedés - ez jöhet idén a lakossági hitelpiacon (Privátbankár)
A bankok többsége két számjegyű bővülésre számít.
jan. 2
7:45
Fontos tárgyalást tartanak Londonban (Infostart)
Már ma kabinetülést tarthat a brit kormány, ahol azt vitatnák meg, hogy milyen következményekkel járna egy megállapodás nélküli brexit. Egyes elemzők szerint viszont egyre nő annak az esélye, hogy a brit EU-tagság mégsem szűnik meg a tervezett időpontban.
jan. 2
7:45
Orbán és Netanjahu tárgyaltak Brazíliában (HírTV)
Orbán Viktor a V4-Izrael csúcsról és a biztonságpolitikai együttműködésről is tárgyalt Benjamin Netanjahuval.
jan. 2
7:45
Weisz Fanni édesanyja nagyon büszke volt a lányára - Ezért (Femcafe)
Erre senki sem számított azok után, ami köztük történt.
jan. 2
7:45
Hidegbetöréssel indul az év! (Igényesférfi.hu)
Több megyére is figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt.
jan. 2
7:45
Bedrogozva rongáltak meg egy győri hotelszobát (BorsOnline)
A rendőrségre az egyik győri hotelből érkezett a bejelentést 2019. január 1-én 6 óra 40 perckor arról, hogy az egyik vendég több berendezési tárgyat, köztük egy televíziót és az ajtót is megrongálta a szobájában. A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 37 éves pápai férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt - írja a po
jan. 2
7:51
Újra beköszönt az igazi tél (vg.hu)
Ázsiában a mínuszok, míg a világ legtöbb piacán a pozitív tőzsdeindexek uralkodnak. Az olaj ára emelkedett. VG-reggel.
jan. 2
7:51
Adómentes: Az év utolsó napján lejárt a 2013-as tbsz-ek tartási ideje (Biztosító Magazin)
Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.
jan. 2
7:53
Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás (vg.hu)
Napirendre kerülhet a gazdaságok működési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.
jan. 2
7:55
Holttestet találtak az M3-as autópályán (vg.hu)
Egy holttestet találtak szerda hajnalban Budapesten, az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán.
jan. 2
7:57
Havazás lesz és figyelmeztetést adtak ki erős szél miatt (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint szerdára az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
jan. 2
7:57
Adóváltozások sorát hozta az újév (AQUA)
Több ponton is változást hozott az adórendszerben az új év. Bizonyos módosítások a munkavállalók és a családok mindennapjait érintik.
jan. 2
7:57
Avokádós carbonara spagetti: Ha az új évben elbúcsúznál a nehéz ételektől (Femcafe)
Könnyű, mégis laktató fogás.
jan. 2
7:57
Netanjahúval is tárgyalt Orbán Viktor Brazíliában (Igényesférfi.hu)
A két miniszterelnök áttekintette a magyar-izraeli kapcsolatok aktuális kérdéseit.
jan. 2
8:03
Mozgalmas évet zárt Lengyelország (ProfitLine)
Folyamatos politikai aktivitás jegyében telt Lengyelországban a 2018-as év, amelyben a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját ünnepelték. A helyhatósági választással kezdetét vette a hároméves választási sorozat kampánya, több külpolitikai kihívással is szembe kellett nézni, miközben folytatódtak a reformok, erősödött a gazdaság.
jan. 2
8:03
2008 óta nem estek akkorát a tőzsdék, mint 2018-ban (Portfolio)
Hétfőn az amerikai tőzsdeindexek emelkedtek, de az egész évi teljesítményt nézve így is 2008 óta nem látott esést szenvedtek el a részvénypiacok. Az amerikai részvényindexek közül a Dow Jones Index 1,15, az S&P 500 0,85, a Nasdaq...
jan. 2
8:03
Igazságosabb földforgalmi szabályozás jön (HírTV)
Növelnék a versenyképességet.
jan. 2
8:03
Éles váltás! Ilyen idő lesz az új év első napjaiban (Femcafe)
Erre számíthatunk 2019 első hetében.

Keresés