2019. január 2. szerda

jan. 2
18:45
Ellenzéki előválasztást jelentett be az MSZP a budapesti főpolgármester-jelöltségre (444.hu)
A jelölt-jelöltek az MSZP szerint egy honlapon regisztrálhatnak, és ott lehet majd szavazni, ki legyen ősszel Tarlós István kihívója.
jan. 2
18:45
Teljesen átalakul a Messenger - Erre kell számítani (Femcafe)
Rá sem lehet ismerni az appra.
jan. 2
18:51
Új részletek a Vértanúk teréről és a Kossuth térről (Infostart)
Korabeli fényképek, dokumentumok alapján rekonstruálják a Nemzeti Vértanúk Emlékművét, amely még idén elkészül - mondta az InfoRádiónak a Steindl Imre Program vezetője. Wachsler Tamás hozzátette: a tervek szerint a Nagy Imre-szobrot a Jászai Mari tér déli részén állítják fel június 16-ig.
jan. 2
18:51
Ha kell, fegyverrel szerezné vissza a Tajvan feletti irányítást Kína (Portfolio)
Hszi Csinping, Kína elnöke arra figyelmeztette Tavjan népét, hogy elkerülhetetlen az újraegyesülésük Kínával és ha kell, fegyverrel is érvényt szereznek ennek az elképzelésnek - írja a BBC. A kínai elnök beszédében elmondta, hogy...
jan. 2
18:51
Ritka Ford GT ’67 Heritage Edition került eladósorba (Autónavigátor)
Münchenig kell menned, ha meg szeretnéd vásárolni ezt a ritkaságot.
jan. 2
18:51
Juhos László: Az ellenzéki képviselők megvezették a híveiket azzal, hogy a MTVA Székháza elé hívták őket tüntetni (Tiszta Jövő)
A közszolgálati médiaszolgáltató épületébe a képviselők jogosultak belépni. Az MTVA épületébe nem!
jan. 2
18:51
Meghalt Peter Ogi, az első magyar punkzenekar alapítója (SzMo)
A zenész 63 éves volt.
jan. 2
19:00
Már a brit gazdasági guruk 74 százaléka retteg a Brexittől (Menedzsment Fórum)
Meredeken emelkedik azon nagyvállalati vezetők száma, akik szerint az Európai Unióból való kiválással hanyatlásnak indul a szigetország gazdasága.
jan. 2
19:03
Sok pénz érkezett Brüsszelből (Infostart)
Rendkívül felgyorsult a karácsony körüli napokban az uniós pénzek brüsszeli átutalása Magyarországnak - írja a Portfolio.
jan. 2
19:03
Meghalt Peter Ogi (ATV)
A magyar alternatív zene egyik legismertebb alakja 63 éves volt.
jan. 2
19:03
Vízen érkezik a dízelgyilkos (NRGreport)
A tengeri kereskedelemben hozhat drámai változásokat egy hajó, amit jövőre San Franciscóban már menet közben is megmutatnak.
jan. 2
19:03
Hullócsillag-dömping jöhet: érkezik az év első és leglátványosabb meteorraja (SzMo)
Az előrejelzések szerint a Quadrantida-meteorraj megfigyeléséhez nagyon ideálisak lesznek a körülmények, a csúcspontot január 4-ére, hajnalra jósolják.
jan. 2
19:03
Megkapta a magáét a menyasszony, aki kiakadt a terhes koszorúslányára (SzMo)
Mert hogy ezzel 'elrontja a lánybúcsút.' És az ara ezt még ki is írta egy közösségi oldalra. Rossz ötlet volt.
jan. 2
19:09
Február elején országos, átfogó sztrájk lehet (Infostart)
Az általános követelésekről kedden állapodtak meg a szakszervezetek képviselői.
jan. 2
19:09
A terhesség kevésbé ismert kellemetlen velejárói (WebBeteg)
Arról mindenki hallott, hogy a reggeli rosszullét a terhesség egyik első kellemetlen tünete. Ám mondták Önnek valaha is, hogy azt akár egy egyszerű fogmosás is okozhatja? A várandósságnak egy sor kevésbé ismert jele és velejárója is van, melyeket most megpróbáltunk összeszedni.
jan. 2
19:09
Győrig vonatozott a tűzijátéktól megrémült kutya (ATV)
Vonattal ment Győrig, ott pedig rendőrautóba szállt egy kutya szilveszter éjjel, mert szegény annyira megijedt az ünnepi durrogtatásoktól. A rendőrök ezek után leolvastatták a kutyába ültetett chipből az azonosítószámát, majd egy helyi állatorvos segítségével felkutatták az állat gazdáját. A szilveszteri állatmentő ügyelet főszervezője reggeli műso
jan. 2
19:09
Újév: tüntetéshullám és a Mindenki Magyarország Mozgalom (HírTV)
A Lapzárta vendégei Kósa András a Népszava, és Szajlai Csaba a Figyelő munkatársai.
jan. 2
19:09
"Miért nem döglesz meg?" – teljes készültségben vonult ki a rendőrség egy férfihoz, aki egy pókot akart megölni (SzMo)
Egy járókelő hallotta meg az ordítozást, azt hitte, valakit gyilkolnak.
jan. 2
19:15
4,3 milliárd utas repült tavaly (Portfolio)
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előzetes adatai szerint 2018-ban 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel, 6,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az ENSZ repülési szervének közlése szerint tavaly 38 millió járatot...
jan. 2
19:21
Óriási elismerés érte Bácsi Pétert (Sport365)
Világbajnokunk újabb díja.
jan. 2
19:21
A világelső megállította Fucsovics Mártont (ATV)
Novak Djokovic három szettben legyőzte Fucsovics Mártont az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntős összecsapásán.
jan. 2
19:21
Karácsony előtt kikosarazta Mészáros Árpád Zsoltot a menyasszonya (SzMo)
A Budapesti Operettszínház szólistája már négyszeres apuka, az esküvő előtt mégis 'kosarat" kapott.
jan. 2
19:27
Nagy átalakulás az egyik forgalmas fővárosi téren (Infostart)
Sikeres közbeszerzési eljárás esetén 2019 tavaszán kezdődhet meg a főváros III. kerületében a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 14 hónapig tarthat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jan. 2
19:27
Az ügyészség még mindig nem döntötte el, indítson-e nyomozást az MTVA-székházból kidobott képviselők ügyében (444.hu)
17 napja agyalnak.
jan. 2
19:27
Ilyen időjárásra számíthatunk holnap estig (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
jan. 2
19:27
Sokkoló videó: ilyen testközelből megtapasztalni egy rizikós kamion-előzést (SzMo)
A Győrben közlekedünk YouTube-csatornája egy újabb döbbenetes gyöngyszemmel gazdagodott.
jan. 2
19:33
Őrizetben egy tucat, Iszlám Államhoz köthető személy (HírTV)
Törökország észak-nyugati tartományában, Bursában több helyszínen tartottak razziát a rendőrök vasárnap és hétfőn.
jan. 2
19:33
Árat csökkent a Tesla (ProfitLine)
Negatív hírek érkeztek a Tesla háza tájékáról a mai napon.
jan. 2
19:33
Enyhe pluszban Amerika (Portfolio)
Elég komoly mínuszban nyitotta a kereskedést mindhárom vezető amerikai részvényindex, de ezt nagyjából sikerült már ledolgozni. A befektetők főleg a globális gazdasági növekedés lassulása miatt aggódnak.Vegyes zárás felé közelítünk...
jan. 2
19:33
A Pretty Little Liars sztárja szörnyű bejelentéssel kezdte az évet (Glamour)
Nagyon sajnáljuk...
jan. 2
19:33
Meztelen combokkal kívánt boldog új évet Jakabos Zsuzsanna (SzMo)
Ízléses, ám annál csábosabb képpel örvendeztette meg követőit a díjnyertes sportoló.
jan. 2
19:39
Magyarországnak nem kellenek brazil és kínai fegyverek (Infostart)
Bár számos új szereplő jelent meg a nemzetközi fegyverkereskedelemben, Magyarország kitart a hagyományos, európai fegyvergyártó vállalatoknál - nyilatkozta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai védelmi kutatóközpont munkatársa, Csiki Varga Tamás.
jan. 2
19:39
Betegen is dolgoznia kellett, zseniális, hogyan állt bosszút (Femcafe)
Nagyon rosszul járt a főnöke...
jan. 2
19:45
Öt új ideiglenes tagja van az ENSZ Biztonsági Tanácsának (HírTV)
Németország, Belgium, Indonézia, Dél-Afrika és a Dominikai Köztársaság közül utóbbi a BT elnök is lesz.
jan. 2
19:45
Bácsi Péter az év legjobb kötöttfogású birkózója a nemzetközi szövetségnél (Azenpenzem)
A Ferencváros 35 éves sportolója többek között azzal érdemelte ki az elismerést, hogy 2018-ban világbajnok lett a 82 kilogrammosok versenyében az októberi budapesti vb-n.
jan. 2
19:51
Nemzeti Vértanúk emlékműve: Romsics Ignác megszólalt (Infostart)
1934-ben avatták fel a most újra felállítani tervezett emlékművet a Kossuth tér sarkánál, amellyel a Tanácsköztársaság halottjaira emlékeztek; az InfoRádiónak nyilatkozó Romsics Ignác történész szerint a szoborállítás akkor is megosztó volt és most is az.
jan. 2
19:51
Djokovic három szettben legyőzte Fucsovicsot Dohában (Grill Receptek)
A magyar játékos Guido Pella oldalán párosban is érdekelt lett volna, ám a duó visszalépett a mérkőzéstől.
jan. 2
19:51
Nem biztos, hogy jó ötlet az állami vállalatok tőzsdei bevezetése (Portfolio)
Nem biztos, hogy hasznos az állami vállalatok esetleges tőzsdei bevezetése - figyelmeztet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Az ÁSZ-elnök egyszerre beszélt a hosszú távú piaci...
jan. 2
19:53
Súlyos ózonszennyezéshez vezetett a légszennyezés elleni harc Kínában (Grill Receptek)
Plusz erőfeszítésekre van szükség a nitrogén-oxid és az illékony szerves vegyületek csökkentésre.
jan. 2
19:55
„A legjobb kezekben van” – Közleményt adott ki Michael Schumacher családja (Grill Receptek)
A versenyző állapotát továbbra is privát ügyként kezelik – hangsúlyozták a közösségi oldalon.
jan. 2
19:57
A papa nem kell, csak a pénze (Grill Receptek)
Ez az év tényleg jól kezdődött: a Drága örökösök egyből behúzza a nézőjét.
jan. 2
19:57
Mennydörgéssel és villámlással érkezett meg az ítéletidő Magyarországra (Háziállat)
Nyári hidegfrontok intenzitásával érkezett a hidegbetörés hazánkba, kedden késő este Bécsben, majd szerdán hajnali 4 óra körül Pécsett zivatar is kialakult – írja az Időkép. A zivatart megörökítette az árpádtetői webkamera: A portál előrejelzése szerint csütörtökön a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé előfordulhatnak átmenetileg fu
jan. 2
19:59
Viharos széllel, hózáporokkal és mínuszokkal folytatódik az újév első hete (Grill Receptek)
Tizenegy megyére esőfokú figyelmeztetést adtak ki. Akár -10 foknál is hidegebb lehet a hétvégén.
jan. 2
20:03
Erős cikkcakkban - Eötvös Péter 75 éves (Infostart)
Szerdán ünnepli 75. születésnapját Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester. Hétvégén a BMC-ben egy beszélgetéssel kísért koncerten játszanak műveiből.
jan. 2
20:03
Erősödéssel indította az évet a hazai tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán.
jan. 2
20:03
Azok a párok, akik együtt piálnak, együtt maradnak (Player)
Egy amerikai kutatás, melynek részletes publikációját úgysem fogod elolvasni, de azért belinkeljük, végre megmondta, mi a hosszú házasság titka. Mi mondjuk úgy sejtjük, hogy a humor, az őszinteség és a bizalom kicsit fontosabbak, de a jelek szerint a közös alkoholizálást is fel kell venni a listára.
jan. 2
20:03
Puzsér Róbert: Az MSZP és a DK hozott össze a Fidesznek zsinórban három kétharmadot (Tiszta Jövő)
Nem veszek részt abban az elb@szottságban, melynek során az ellenzéki értelmiség zöme módszeresen hozzásilányítja magát ezekhez az alkalmatlan, bukott pártokhoz, és ehhez a primitív, egybites, polgárháborús közbeszédhez.
jan. 2
20:09
Trump: csak apró "hiba" volt a decemberi összeomlás, mindjárt folytatódik a rali (Portfolio)
A múlt hónapban csak egy "hiba" (glitch) csúszott be a tőzsdék működésébe, miután sikerül megkötni a megfelelő kereskedelmi megállapodásokat Kínával, hamarosan újra szárnyalni fognak a piacok - mondta Donald Trump elnök riportereknek...
jan. 2
20:09
Kiderült: Ezt gondolják a férfiak a szőke hajú nőkről (Femcafe)
Megkérdeztük őket.
jan. 2
20:15
Meghan főszerepet kapott – itt a brit királyi család "Best of 2018" videója (SzMo)
A Facebookon közzétett legjobb pillanatok nagyon emberközelinek mutatják a Windsorokat. Nekünk György herceg a kedvencünk, nektek?

Keresés