2019. január 17. csütörtök

jan. 17
12:15
Zsírsejtekké programoztak át ráksejteket svájci kutatók (hirado.hu)
A tumorsejtek nem voltak képesek áttételeket képezni az egerekben.
jan. 17
12:16
Az állambiztonsági szervek látókörébe került az AfD (USAracing)
Sokan üdvözölték a német közéletben, hogy a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal még kedden bejelentette, ellenőrzés alá vonja az Alternatíva Németországnak elnevezésű pártot.
jan. 17
12:16
Tavaly 4,8 százalékos lehetett a GDP-bővülés (AQUA)
A Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését, elemzői szerint 4,8 százalékos volt a bruttó hazai termék éves növekedése 2018-ban – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.
jan. 17
12:16
A rendkívüli időjárás betett a geotermikus hőértékesítésnek (NRGreport)
Jelentősen csökkent a geotermikus energia termelésével és értékesítésével foglalkozó PannErgy által értékesített hőmennyiség 2018 negyedik negyedévében az előző év hasonló időszakához képest az extrém meleg ősz miatt. Ezzel együtt a 2018-as EBITDA értéke az előzetes számítások szerint a 2017-es eredmény szintjén alakult.
jan. 17
12:16
Bejelentették a sztrájkot a közalkalmazottak és a szociális dolgozók szakszervezetei (SzMo)
Azonnali béremelést, kevesebb túlórát, korkedvezményes nyugdíjat szeretnének, valamint azt, hogy ne alkalmazzák a túlóratörvényt.
jan. 17
12:17
Citromkrém pirított házi müzlivel (Mindmegette)
jan. 17
12:19
Sertésszelet Holstein-módra (Mindmegette)
jan. 17
12:21
Egyszerű csirkés penne (Mindmegette)
jan. 17
12:23
A 6 leggyakoribb ok, ami miatt nem tudsz lefogyni (Mindmegette)
jan. 17
12:24
A Zsiguli, ami Nivákat eszik reggelire! (Autónavigátor)
Úgy tűnik kimeríthetetlen az orosz, önjelölt mérnökök ötletdoboza. Most egy bigfoot Ladát szabadítottak a világra.
jan. 17
12:24
Rakonczay Gábor: Brutális hely az Antarktisz (HírTV)
Az embert próbáló 44 napról kérdeztük az extrém sportolót Magyarország élőben című műsorunkban.
jan. 17
12:24
Budapesten kapcsolták le a Football Leaks tulajdonosát (vg.hu)
Európai elfogatóparancs alapján elfogtak egy 30 éves portugál férfit Budapesten, a kiadatása folyamatban van.
jan. 17
12:24
Forgalmat lassítva tüntet a Mi Hazánk Mozgalom (Igényesférfi.hu)
„Mi nem hisztizünk, nem rohangálunk zárt ajtóknak, és nem fogunk össze balliberális pártokkal” – fogalmazott Volner János.
jan. 17
12:24
Egyre többen támogatnak egy új Brexit-népszavazást Nagy-Britanniában (Képmás)
A konzervatív képviseletű brit választókörzetek több mint 90 százalékában is többségben vannak azok, akik szerint újabb népszavazást kell kiírni a brit EU-tagságról.
jan. 17
12:24
Így nőttek 15 év alatt a magyar átlagkeresetek (Könyves Magazin)
Százezer forintról kétszázezer fölé növekedett az átlagkeresetek összege 2003 óta.
jan. 17
12:25
Banános-nutellás gofri (Mindmegette)
jan. 17
12:26
Nemzetközi figyelmet kapnak a hazai tudományos parkok (vg.hu)
Olyan új cégeknek kell létrejönniük Luis Sanz szerint, amelyek később nagyvállalattá fejlődnének.
jan. 17
12:27
Kipusztulás fenyegeti a vadon termő kávéfajták 60 százalékát (Menedzsment Fórum)
A fő ok: klímaváltozás.
jan. 17
12:27
Klímaváltozás: a vadon termő kávéfajták 60 százalékát fenyegeti a kipusztulás (Privátbankár)
A korábbi becslések még csak 22 százalékról szóltak.
jan. 17
12:27
Óriási vándorlás a magyar munkahelyeken (Infostart)
Átfogó kutatásban vizsgálták meg, hogy a munkahelyi fluktuáció mely ágazatokat viseli meg leginkább, és mely munkakörökben, szakmákban okozza a legnagyobb problémát.
jan. 17
12:27
Március 14-én jöhet a közszolgálati sztrájk (444.hu)
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete meghirdette a sztrájkot arra az esetre, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal.
jan. 17
12:27
Drasztikus diétába kezdett Erdélyi Mónika, nem lesz ebből baj? (Ripost)
A műsorvezető egy szakember segítségét kérte. Jelenleg egy speciális étrendet követ, amivel bizony kevesen laknának jól!
jan. 17
12:27
Több ezer gyermekpornóképpel bukott le a perverz férfi (Ripost)
A férfi visszaeső bűnöző, korábban is találtak nála pornográf felvételeket, melyekért 2014-ben elítélte a bíróság .
jan. 17
12:27
Teszt! Mennyi C-vitamin van a citromlevekben, és melyik a legfinomabb? (Mindmegette)
jan. 17
12:28
Csak Észtországban és Romániában volt nagyobb pénzromlás (vg.hu)
Lassult a fogyasztói árak növekedése az Európai Unióban. A decemberi magyar inflációs adat a harmadik legmagasabb volt.
jan. 17
12:29
Curtis menyasszonya besokallt, élő videóban tálalt ki a teljes igazság (Ripost)
Kriszti egy Instagram-bejelentkezésben tisztázta a pletykákat! Többek között a volt RTL-sztár kamuklinikájáról is szót ejtett.
jan. 17
12:29
Áttörés a májdaganatok kezelésében, már nálunk is elérhető a terápia (Ripost)
Magyarországon elsőként egy 72 éves férfin végezték el először az új terápiát, mely hazánkban jelenleg kizárólag a Semmelweis egyetemen érhető el. A speciális kezelésen átesett beteg jól van, másnap már hazaengedték.
jan. 17
12:30
Ötforintosokban fogja kifizetni Bayer Zsolt a kártérítést Hadházy Ákosnak (SzMo)
A publicista nem fog bocsánatot kérni az ellenzéki képviselőtől, csak ha Hadházyék bocsánatot kérnek a miniszterelnöktől és a köztársasági elnöktől.
jan. 17
12:31
Vallott a Szomszédok sztárja, ezt kérik tőle legtöbbször a rajongók (Ripost)
Pásztor Erzsit Janka néni szerepében ismerte és szerette meg az ország. A sorozat annyira népszerű, hogy a mai napig vannak rajongói.
jan. 17
12:31
Most érkezett, baleset miatt áll a forgalom az M1-es autópályán (Ripost)
Sérültek is vannak, őket most látják el a mentők.
jan. 17
12:33
Líbiában üzletelt két magyar bank, de az EU közbeszólt (Portfolio)
Ítéletet hozott az Európai Bíróság két meg nem nevezett magyar pénzintézet által Líbiában vállalt viszontgarancia kapcsán. Mint kiderült, az EU által 2011-ben hozott gazdasági korlátozó intézkedések jogszerűen akadályozták meg...
jan. 17
12:33
Párizs nem vár, életbe lépteti a kemény Brexit forgatókönyvét (hirado.hu)
Mintegy 600 emberrel bővítik a közigazgatást.
jan. 17
12:36
Kiáll a túlóratörvény mellett a magyar cég (AQUA)
A cég üzemi tanácsának elnöke elmondta folyamatosan túlóraigény merült fel náluk. Volt olyan dolgozójuk, aki ősztől már nem túlórázhatott, mert a munkaidőkeret nem engedte.
jan. 17
12:36
A verseny- és közszférában is emelkednek a bérek (HírTV)
Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít.
jan. 17
12:36
Úristen, mi történt Kristen Stewart hajával? (Glamour)
Olyan, mint egy pálmafa
jan. 17
12:38
Micsoda? A Saját Véréből készült arckrémmel keni magát (Glamour)
És egy vagyont költött rá
jan. 17
12:39
Sosem volt még ilyen egyszerű a céges költségvetés tervezése (ProfitLine)
A vállalati költségvetés az egyik legfontosabb vezetési eszköz, specifikus feladata főleg az adott szervezet értékben kifejezett céljainak meghatározása. A költségvetés tervezése sokszor csak év elején kerül terítékre a cégeknél, ilyenkor határozzák meg, hogy milyen beruházások várhatók, hol találnak hozzá megfelelő céget és hogyan lesz arra pénzüg
jan. 17
12:39
A helyére kerültek az építőkockák, jöhetnek az új cégek a magyar tőzsdére (Portfolio)
Jól sikerült 2018 a Budapesti Értéktőzsdén, folytatódott a forgalom növekedése, a kibocsátások is a tervek szerint alakultak. A pezsgés éve volt a tavalyi és még nincs vége, új szolgáltatások jöhetnek 2019-ben. Idén akár már...
jan. 17
12:39
Meglépte a Coca Cola: ezektől a termékektől búcsúzhatnak a magyar gyerekek (Pénzcentrum)
A jogszabályi előírásoknál is szigorúbb önkéntes kereskedelmi korlátozást vezetett be a Coca-Cola Magyarország: januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesítenek a középiskolák számára. A cég...
jan. 17
12:39
Kisimulva – Kia Sportage 1.6 T-GDI (2019) teszt (Auto Pult)
A Kia még mindig rohamléptekkel halad előre: mindig készülnek valamilyen érdekes újdonsággal a koreaiak, legyen szó egy egészen meglepő, hátsókerékhajtású kupélimuzinról, egy egyedi, shooting brake jellegű kompaktról vagy éppen a piac egyik legígéretesebb elektromos crossoveréről. Mindeközben azonban a meglévő típusaikról sem feledkeznek meg, mint
jan. 17
12:41
Már rendelhető a Seat hétüléses SUV-ja – 9,8 milliótól indul (Auto Pult)
A Seat – a konszernen belül utolsóként – nemrég mutatta be saját hétüléses SUV-ját, amely közönségszavazás után végül a Tarraco nevet kapta. A Seat legújabb formanyelvét elsőként viselő modell pedig végre hazánkban is rendelhetővé vált, mi pedig belemélyedtünk az árlistájába, hogy megtudjuk, mégis mennyiért lehet a miénk a spanyolok óriása.
jan. 17
12:42
Balraadmin: Trockij elhelyezése a baloldal történetében – 1. rész (Tiszta Jövő)
A baloldaliság és a baloldal az elmúlt évtizedekben fogalmi válságban van és ideológiai zavarban szenved.
jan. 17
12:42
Így óvja télen a gyümölcsfákat! (BorsOnline)
A gyümölcsfák törzsén felváló kéregpikkelyek alakulnak ki, amelyek alatt számtalan betegség spórája és a kártevő rovarok tojásai találnak téli menedéket – hívja fel a figyelmet az ország kertésze, Bálint gazda, aki szerint különösen fontos foglalkozni még a fagymentes napokon is a kerti fákkal, mert tavasszal életre kelnek ezek a kártevők, és súlyo
jan. 17
12:44
Kovács Norbert „Cimbi”: Hazahúzó erő lett a néptánc (Tiszta Jövő)
Állítom, hogy egy esztergályos, aki dolgozni megy Németországba, egy éven belül néptáncra fog járni, mert csak ott tudja megélni a magyarságát. Interjú.
jan. 17
12:45
Már "csak" 4-es szintű a lavinaveszély Ausztriában (Infostart)
Ausztriában enyhült a hóhelyzet. A hatóságoknak több utat sikerült megtisztítaniuk, és kedvezőre fordult az időjárás is. Tihanyi Zsolt ausztriai síoktató beszélt a helyzetről az InfoRádiónak.
jan. 17
12:45
Bővíti nyíregyházi gyárát az Eissmann autóipari beszállító (hirado.hu)
A német autóipari beszállító Eissmann cég 2,08 milliárd forintos beruházással bővíti nyíregyházi gyárát, amit a magyar kormány 556 millió forinttal támogat – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára csütörtökön Budapesten. Az államtitkár hangsúlyozta, Nyíregyháza és a Kelet-Magyarország régió az országna
jan. 17
12:45
Ahmed H.: Az egész állam gépezete felkelt, hogy porrá taposson (444.hu)
A szír férfi, akit napokon belül kitoloncolnak Magyarországról, 8 millió forintot kér a magyar államtól a nemzeti konzultáció miatt.
jan. 17
12:47
Az orosz kémfőnök a brit hatóságok aljas provokációjának tartja a Szkripal-ügyet (444.hu)
Szergej Nariskin azt sem érti, hogy Nagy-Britannia miért rejtegeti Szkripalt és a lányát.
jan. 17
12:48
Lecsaptak a rendőrök az M7-esen (Infostart)
Az M7-es Somogy megyei szakaszán ellenőrzött a rendőrség, az előzési tilalom érvényre juttatása volt a cél.
jan. 17
12:51
Havazott Jeruzsálemben (HírTV)
A város körül buldózerekkel kellett megtisztítani az utakat, és több iskolában is tanítási szünetet rendeltek el.

Keresés