A régióban elsőként megszerzett EMIR engedéllyel rendelkező, Magyarország egyetlen központi szerződő fele, a KELER KSZF Zrt. már több mint két évtizedes tőkepiaci, illetve a már több mint 8 éves energia piaci tevékenységével kiemelkedő szerepet tölt be az európai és régiós piacokon. A klíring- és garancia szolgáltatásain keresztül a KELER KSZF foly
Reggel még úgy tűnt, hogy elakadt a forint tegnap kezdődött erősödése, de délután akkorát húztak rajta, hogy 5 havi csúcsra került. Az angol font is tovább erősödött, a részvénypiacon pedig az OTP ment nagyot. Megjött a forgalom a Plotinusban, méretes kilengésekkel az árfolyamban.
Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon.
Későbbre halasztják az amerikai elnök szokásos évértékelő beszédét, hacsak gyorsan meg nem oldódik a szövetségi kormányzati intézményeket immár majdnem egy hónapja részlegesen megbénító költségvetési vita a Fehér Ház és az ellenzéki demokraták között.
Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon. Theresa Maynek más kötelezettségei vannak - jelentette be csütörtökön Londonban...
A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön 30 nappal meghosszabbította az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-nél (NHB Bank) a betétek és más visszafizetendő források kifizetésére vonatkozó korlátozását.
A Kárpát-medencét éjszaka az északnyugati ciklon hidegfrontja éri el, a megnövekvő felhőzetből több helyen hullhat eső, havas eső, majd péntek délután a front mögött már szárazabb levegő érkezik fölénk.
Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turista áradatot. Már akkor várható volt...
A Netflix gyorsjelentésére várva szerény emelkedést mutatnak a főbb amerikai indexek, ugyanakkor a Morgan Stanley mai, várakozásoktól elmaradó gyorsjelentése és a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak nyomasztólag hatnak a befektetői...
Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein péntektől az influenzajellegű megbetegedések nagy száma miatt, hogy megelőzzék a járvány terjedését. A Magyar Honvédség...
Figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek 9-től 11 óráig, az Audi Hungária Zrt. teljes területére a vállalat független szakszervezete. A szervezet nem fogadta el a két lépcsőben megvalósuló 20 százalékos béremelést, amelyet az Audi ajánlott a dolgozóknak.
Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.
Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.
A Nagy-Britanniában élő magyarokat már tájékoztatták a Brexit lehetséges következményeiről, de most még senki sem tudja, hogy mire számíthat. A munkaerő-közvetítők szerint továbbra is szükség lesz nyelveket beszélő fiatalokra. A Magyarországon működő brit cégek főként a várható árfolyam-ingadozás miatt kerülhetnek nehéz helyzetbe.
Tordai Bence szerint háromnegyed éve – ahogy fogalmazott – játszik velük az Állami Számvevőszék. A Párbeszéd országgyűlési képviselője a Startban azt mondta: eljuttattak minden dokumentumot az ÁSZ-nak a kampányköltésekről.
Felelősségérzetből jelölteti magát a májusi európai parlamenti választásokon - jelentette be a 82 éves Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök csütörtökön.
Vlagyimir Putyin hivatalos látogatásra a szerb fővárosba érkezett. Nem sokkal korábban a hatóságok letartóztattak egy muzulmán szélsőségest, aki merényletet készült elkövetni az orosz elnök ellen. Közben már hatodik hete tartanak a tüntetések a szerb elnök ellen.
A hétvégén hidegfront érkezik: egyre többfelé a maximumok is fagypont körül alakulnak majd. Emellett változékony lesz az időjárás: napsütés, de eső, havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön jutattak el az MTI-nek.
Stabil a kormánypártok előnye a többi párttal szemben, a teljes választókorú népesség 35 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re - közölte januári közvélemény-kutatása alapján a Századvég Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Gigacégek fogtak össze a bolygót elárasztó műanyagszemét ellen. A nemzetközi nagyvállalatok pénzt is adnak a projektre: az általuk frissen létrehozott szövetség, a Alliance to End Plastic Waste (AEPW) 1 milliárd dolláros befektetéssel indul, ezt az összeget a következő öt évben további 1,5 milliárd dollárral tervezik emelni. A cégek között van a Ch
Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon.