Nagy-Britanniában egy jótékonysági szervezet kapta a feladatot, hogy ellenőrizze a megosztott tartalmak megbízhatóságát, az Egyesült Államokban a felhasználókra bízta ugyanezt a cég.
Diego Maradona világbajnok argentin labdarúgó vasárnap elhagyhatta azt a Buenos Aires-i kórházat, ahol egy nappal korábban gyomorműtétet hajtottak végre rajta.
Fontolóra kellene venni, hogy az Európai Unió új szabályokat alkosson az orvosok elvándorlásának korlátozása érdekében – vetette fel egy svájci lapban vasárnap megjelent interjúban Jens Spahn német egészségügyi miniszter.
20 ezer forint alatti utalásokért január 1-től már nem kér százalékot azok összegéből az állam. Ám míg a terhet tovább adták a pénzintézetek ügyfeleiknek, a könnyítéssel már nem ilyen nagyvonalúak.
Magyarországon az egyik legmagasabb a benzinüzemű személyautók aránya, míg a dízeleké az egyik legkisebb az Európai Unióban az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat 2016-os adatai szerint.
A híres Angoulême-i Nemzetközi Képregényfesztiválhoz kapcsolódva a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Képregény Szövetség a frankofón képregénynek szentelt napra hív január 26-ra a Francia Intézetbe.
Szücs Gabriella és Tóth Eszter helyett Horváth Brigitta, illetve Magyari Alda került be a magyar női vízilabda-válogatott keretébe, amely kedden Franciaországban játszik újabb világliga-mérkőzést.
Az ízületi fájdalmak hátterében számos tényező állhat. Okozhatja sérülés, fertőzés, gyulladás, autoimmun betegség és porckopás egyaránt. A fájdalom az egyik testrészből a másikba sugározhat.
Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó arany-, míg a női bronzérmes lett vasárnap a hollandiai Dordrechtben rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
Ezek voltak 2019 második hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre vagy a képes ajánlókra. Ez most komoly? Ennyiért gürizhetnek napi 8 órában...
Missy Elliott az első női rapper, aki a Dalszerző Hírességek Csarnokába kerül, ahová 2019-ben Cat Stevens legendás brit énekest is beiktatják - jelentette be a szervezet szombaton.
Négy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal térnek haza a versenyzők az Eb-ről. Liu Shaolin Sándor az első magyar összetett aranyat szerezte meg, és öccse, Liu Shaoang hozta el az ezüstöt.
A világ figyelme tavaly júniusban-júliusban tizenhét napig egy thaiföldi barlangra szegeződött, ahol a Vaddisznók nevű gyerek focicsapat tizenkét játékosa és edzőjük az esőzések miatt fogságba esett.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a tavalyi inflációs statisztika és a szálláshelyek tavaly novemberi forgalmának adata.
A francia mintát követve már Londonban is sárga mellényben tüntettek a Brexit ellenzői és pártolói is. Közben Párizsban vízágyúval, könnygázzal oszlatták a tüntetők tömegét. Jóval többen mentek ki demonstrálni, mint egy hete. Macron elnök közben nemzeti konzultációt hirdetett.
Négy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal térnek haza a versenyzők az Eb-ről. Liu Shaolin Sándor az első magyar összetett aranyat szerezte meg, és öccse, Liu Shaoang hozta el az ezüstöt.
Perben, haragban vált meg az RTL Klub A Tanár első szériájának női főszereplőjétől, Ubrankovics Júliától, aki joggal hihette, Nógrádi Klaudia karakterével megfogta a szerencséjét.
Valahol Norvégiában, egy domboldalon terül el a Villa Tjelta, amely kicsit úgy fest, mint egy rusztikus atombunker, amely az északi földből emelkedett ki.
Egy hónappal ezelőtt lépett hatályba az az európai parlamenti jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy az uniós polgárok olyan, a közösségben működő weboldalról is tudjanak rendelni, ahol olcsóbbak az áruk, mint hazájukban.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-24-re legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Koppenhágában.
Súlyos válságba került a Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az Ikeának is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., nyár óta több mint 200 dolgozót küldtek el - írja a Napi.hu. Nagy bajban van a legismertebb magyarországi, háztartási...
Ahogy arról portálunk is beszámolt, úszás közben a tó jege alá szorult és életét vesztette egy férfi Bárdudvarnokon vasárnap, a holttestét búvárok és tűzoltók emelték ki.
Megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) - jelezte egy vasárnapi német lapinterjúban a párt elnöke.
Annegret Kramp-Karrenbauer elmondta: februárban elkezdik a felülvizsgálatot a CDU-ban, februárban "össz-szakértői" tanácskozáson kezdik megvitatni, min és hogyan változtassanak.
Irán elleni katonai akció terveinek kidolgozását kérte tavaly ősszel a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa a védelmi minisztériumtól - jelentette vasárnap a The Wall Street Journal című konzervatív amerikai lap.
Diego Maradona világbajnok argentin labdarúgó vasárnap elhagyhatta azt a Buenos Aires-i kórházat, ahol egy nappal korábban gyomorműtétet hajtottak végre rajta.