Potosabban Andalúziából, mert az új migránsellenes párt most került be a tartomány parlamentjébe. Ezzel a jobboldali koalíció ellenzékbe szorította a szocialistákat.
Bejelentette indulását a 2020-as amerikai elnökválasztáson Barack Obama egykori demokrata párti elnök volt lakásügyi és városfejlesztési minisztere, Julián Castro, a texasi San Antonio korábbi polgármestere.
A nevelési problémák elsősorban magatartási és tanulási tünetekben jelentkeznek. A kisgyerek számára a szülő jelenléte adja a biztonságot, ha nem hallja, ha nem látja, ősi félelem uralkodik el rajta, a kiszolgáltatottság iszonyata.
Amikor, még tavaly, először próbáltuk meg Harcost, a nem egész egyéves komondort befogni a gyerek szánkója elé, még nem nagyon értette, mit akarunk tőle...