Európai parlamenti választásnak ekkora tétje még nem volt, mint idén, felfokozott a hangulat a voksolás előtt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán.
Varga Mihály pénzügyminiszter Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárral közösen ismertette a legfontosabb 2018-as makrogazdasági- és hiányszámokat. Ezek szerint a deficit tavaly 2% körül lehetett, ami jobb a tervezettnél....
Bár rengeteg vállalatvezető szerint jelent versenyelőnyt a blockchain alkalmazása, alig harmaduk foglalkozik ténylegesen a technológia kutatásával - derül ki a Deloitte tanulmányából. A közép-kelet-európai régióban a vállalatvezetők...
Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő- és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak. Az Extreme Digitalnál is lehetsé
A hatalmas vásznaival az egész világot meghódító magyar festőművész modellje leesett a keresztfáról. Munkácsy így saját magát festette meg Jézusként a kormány által a napokban megvásárolt Golgota című alkotásán. De késôbb is feltűnt egyik leghíresebb művén.
Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő- és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában – a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően – 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak.
Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt vesznek fel az emberek, ezzel együtt megnőtt a fix kamatozású, biztonságos hitelek aránya 2018-ban - mondta Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című és az M1 aktuális csatorna közös műsorában pénteken.
Mivel január 12. szombatra esik, ezért ma reggel kellett volna megkapnia a nyugdíj átutalásokat az arra jogosultaknak, de az Index és a 444 több olvasója is azt írta, hogy ez példátlan módon ma reggel nem történt meg. Egyelőre nem tudni...
A túlóraszabályozás kritikájával kezdték, de végül a rájuk akaszkodó ellenzéki politikusokat kezdték szidni szakszervezetisek az Új Egyenlőség folyóirat vitaestjén. „Az, hogy az ellenzéki pártok megjelennek, és a saját sleppjük ott van körülöttük, ez számomra gusztustalan. Ne jöjjenek oda, miért jönnek oda? Jöjjön oda akkor is, amikor ő van kormány
Ma kellene utalni a nyugdíjakat, de egy hiba miatt ez eddig nem történt meg. A hiba nem a bankoknál van; az OTP szerint ma már nem érkezik meg a pénz, az Unicredit szerint sem biztos, hogy mindenki megkapja ma a pénzét, az Államkincstár szerint viszont igen. Cikkünket frissítettük!
Kémkedés gyanújával letartóztattak Lengyelországban egy lengyel és egy kínai állampolgárt, a bíróság pénteken három hónapos előzetes letartóztatásba helyezte őket - közölte a kormány egy illetékese. A lengyel titkosszolgálatokat...
A decemberi hónapot 390 milliárd forintnál is nagyobb többlettel zárta a költségvetés - derült ki a pénteki sajtótájékoztatón. Ennél magasabb 12. havi többletre csak egyszer volt példa. 397 milliárd forintos plusszal zárta az év...
Mint ismert, Majka 2018. augusztusában szakított Curtisszel, a rapper drogproblémái miatt. Curtis eleinte tagadta a vádakat, az utóbbi időben azonban sorra mondta le fellépéseit, végül egy baleset következtében belátta, valóban problémái vannak, így 2019 elején hat hetes drogelvonóra vonult.
A földforgalmat érintő javaslatok mellett az agrárium szereplőinek versenyképességét javító jogszabály-módosítások is hatályba léptek 2019. január 11-én. A kamara egy új kiadványban is összefoglalta a legfontosabb változásokat.
Több rekordot is elért tavaly a BMW: korábban soha nem adtak el annyi BMW-t, Rolls-Royce-t és BMW-motort, mint tavaly. Csoportszinten a BMW a legnagyobb prémiumautó-gyártó, márkaszinten viszont a Mercedesé lett az első hely. 2018-ban már...
Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt vesznek fel az emberek, ezzel együtt megnőtt a fix kamatozású, biztonságos hitelek aránya 2018-ban - mondta Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című és az M1 aktuális csatorna közös műsorában pénteken.
Lassan egy hónapja tűnt el Mogyoró kutyus a fővárosban. A kis méretű, hatéves jagd terrier a gazdijával a III. kerületi Flórián téri üzletközpontban járt, Kati csak néhány percre hagyta magára az egyik bolt előtti padnál, ahol egy idős hölgy galád módon lecsapott az édes kutyusra és ellopta. – El nem tudom mondani, hogy mit éreztem. Évekkel eze
Mivel január 12. szombatra esik, ezért ma reggel kellett volna megkapnia a nyugdíj átutalásokat az arra jogosultaknak, de ez példátlan módon ma reggel nem történt meg. A Magyar Államkincstár nemrégiben kiadott közleménye szerint azonban...
A Washington vezette terrorellenes koalíció hivatalosan megkezdte csapatai kivonását Szíriából - jelentette be Sean Ryan, a katonai szövetség szóvivője pénteken.
A női Euroligában a Sopron Basket hazai pályán 80-52-re simán nyert a Flammes Carolos Basket ellen, és ezzel alaposan visszavágott az első fordulóban elszenvedett hatpontos vereségért.
Mivel január 12. szombatra esik, ezért ma reggel kellett volna megkapnia a nyugdíj átutalásokat az arra jogosultaknak, de ez példátlan módon ma reggel nem történt meg. A Magyar Államkincstár nemrégiben kiadott közleménye szerint azonban...
Nagy havazás és sokáig megmaradó hó esetén különösen bosszantó, ha az utat szegélyező társasházak és családi házak mentén csak csúszkálva, a kerítést fogva haladhatunk. És könnyen baleset is érhet minket.
Az amerikai elnök alig egy hónappal korábban bejelentette, hogy kivonja a Szíriában harcoló mintegy kétezer amerikai katonát, mert szerinte sikerült legyőzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.