A Fidesz-KDNP szerint Soros György emberei, szervezetei újra megtámadják Magyarországot, mert a magyar emberek számos alkalommal kinyilvánították már akaratukat, hogy nem kívánnak bevándorlókkal együtt élni.
Szombaton jellemzően erősen felhős lesz az ég. Az ónos eső veszélye miatt figyelmeztetést adott ki néhány megyére és a fővárosra a meteorológiai szolgálat.
"A repülő autó – Mikor érkeznek már meg és szállnak fel végre" címmel talán az egész CES legizgalmasabb panelbeszélgetését tartották szerdán a Las Vegas-i konferenciaközpontban, ahol kétségkívül a legforróbb téma idén a privát és tömegközlekedés átalakulása, a fuvarmegosztó rendszerek, az önvezető járművek, légitaxik, drónok, megjelenése, lassú elt
A január sok szempontból az év egyik legnehezebb időszaka: a decemberi túlköltekezés után sokan küzdenek anyagi gondokkal. Ráadásul ez a számot vetés időszaka is: sokan az év ezen időszakában mérlegelik, mit értek el tavaly, és fogalmazzák...
Legfőbb prioritásának tekinti a román ügyvivő szállításügyi miniszter azt, hogy az eddiginél sokkal gyorsabb ütemben folytassák az autópályák építését.
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense. Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz, a csíksomlyói hegynyeregben, ahol
A közelmúltban számoltunk arról a spanyol fodrászról, aki karddal vág rendet a tincsek között. Most itt orosz válasz rá: a buborékoktól pezsgő hajkorona.
Kizárta a Fenyő-ügyből a felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás védőjét, Bánáti Jánost a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája. A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a PestiSrácok.hu-nak elismerte az eljárás tényét, de az okról nem adtak bővebb tájékoztatást. Bánátit meglepte a döntés, szerinte legfeljebb formai hibáról lehet szó. Gyárfás
A legtöbb látogatót vonzó Louvre minden eddigi rekordját megdöntötte. A leglátogatottabb múzeumok listáján csak kis mozgások vannak, egyedüli új belépő a Kínai Nemzeti Múzeum volt.
Lezárult a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Ddvizig) és a horvátországi Agencija za vodne putove (AVP) 2017. június 15-én indult turizmusfejlesztési projektje.
Január 11-i értéknappal megkeletkeztettek az Opus Global Nyrt. igazgatósága által tavaly novemberben elhatározott tőkeemelésekhez kapcsolódó 107 120 642 darab "A" sorozatú, 25 forint névértékű, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) már bevezetett részvényekkel azonos jogokat biztosító törzsrészvényt - tette közzé az Opus Global pénteken, a BÉT honlapján.
Január 11-i értéknappal megkeletkeztettek az Opus Global Nyrt. igazgatósága által tavaly novemberben elhatározott tőkeemelésekhez kapcsolódó 107 120 642 darab "A" sorozatú, 25 forint névértékű, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) már bevezetett részvényekkel azonos jogokat biztosító törzsrészvényt - tette közzé az Opus Global pénteken, a BÉT honlapján.
A Nissan aztán nem teketóriázott az elektromos autózásban mérföldkőnek tekinthető Leaf legújabb, igencsak kecsegtető (csúcs)változatának piaci bevezetésével: a 62 kWh kapacitású akkumulátorral felszerelt modell épp, hogy bemutatkozott a héten a Los Angeles-i CES kiállításon, máris megrendelhető hazánkban.
A csángók, de talán az erdélyi magyar katolikusok is eddig mindig mostohagyerekek voltak Róma számára, amin talán változtathat a pápa csíksomlyói látogatása. Van mit törleszteni.
Egy korábban elhatározott tőkeemelés eredményeképpen címbeli személyek részesedése nagyot nőtt az Opusban. A tegnapi korrekció után ismét limittel emelkedett a Plotinus, igen kis forgalom mellett. Szerényen esik Amerika, kissé visszaesett az olajár. Esnek a 10 éves kötvényhozamok, a német hozam megint a nullát közelíti.
Szavazd meg, szerinted az alábbi szettek közül melyik a legnépszerűbb! Vajon a maszkulin, a sportos, az extrém és a díva kategóriák közül melyik áll hozzád legközelebb?
A csecsemő számára az egyetlen teljes értékű táplálék az anyatej. A növekedéshez és fejlődéshez elengedhetetlen tápanyagok mellett rengeteg immunoglobulint (az immunrendszer működésében szerepet játszó fehérjét), valamint élő sejteket is tartalmaz.
Nem érkeztek meg ma reggel a januári nyugdíjak a bankszámlákra. A Magyar Államkincstár csak annyit közölt, hogy technikai problémáról van szó, de bővebb tájékoztatást nem adtak. Egész nap egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a postai kézbesítésről is, de a Magyar Posta azt közölte, hogy az eredeti időpont szerint jövő hét szerdán kezdik el kézb