Egy ausztrál család szeme láttára sodorta el a lavina a 16 éves fiukat az osztrák Alpokban még szerda délután. A szülök tehetetlenek voltak, puszta kézzel próbálták kiásni a gyereküket, de esélyük sem volt, hogy megtalálják. A 16 éves fiú anyját is elsodorta a lavina, de neki sikerült kiásnia magát. Ahogy a Daily Mail is emlékezetet, az elmúlt
A magyar nő megjárta Angliát, Franciaországot, önkéntesként dolgozott – aztán hazaköltözött. Elmesélte, mit tanult meg külföldön, és hogy tudja ezt itthon kamatoztatni.
A magyar kormányfő számomra nem partner, az EP-választások tétje pedig nem a migráció, hanem az európai egység – így reagált Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatójára Othmar Karas, az Osztrák Néppárt EP-frakcióvezetője. Német nyelvű lapok szerint a magyar kormányfő tegnap Franciaországot és Németországot támadta, burkoltan pedig saját oligarcháit i
Jelentős veszteséget szenvedett el a Mol többségi tulajdonába 2017. január végén került egykori Olajterv, az OT-Industries-DKG Gépgyártó Zrt., emiatt több mint 2 milliárd forinttal le kellett szállítania a jegyzett tőkéjét. A Mol azonban továbbra is lát fantáziát a cégben – közölték az mfor.hu-val.
Centenáriumát ünnepli a Gellért fürdő, amelynek falait még az első világháború idején építették, ám a megnyitás után a megszálló román csapatok vették birtokba.
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint Tarlós István főpolgármestert akkor is politikai felelősség terheli az elektronikus jegyrendszer ügyében, ha a hatóságok jogilag nem marasztalják majd el.
A Lexus kétajtós modelljeinek zászlóshajójáról, a lenyűgöző formatervvel megáldott LC Coupéról kereken 3 éve rántották le a leplet a Detroiti Autószalonon, és az LC kapcsán a jövő héten startoló 2019-es detroiti kiállításon is nagy durranásra számíthatunk, a Lexus ugyanis levetkőzteti az LC-t az amerikai eseményre.
Az Alzheimer-kór hátterében álló okokat jelenleg még nem teljesen ismerik, az azonban egyértelmű, hogy a kórban szenvedőknél az agy bizonyos helyen lévő idegsejtjei károsodnak.
Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő-, és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék...
Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-ben. A 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait...
A levegő magas szálló por (PM10) tartalma miatt az ország jelentős részén tovább romlott a levegőminőség - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-t.
Könnyen és gyorsan meg akarsz gazdagodni? Kezdj el az Amazonon kereskedni! Egyre többen hisznek ebben, pedig az, hogy nagypályás online kereskedő legyél, egyáltalán nem jön könnyen, és csak utána indul az igazi szívatás.
Az 1944-45 telén lezajló, kegyetlenebbnél kegyetlenebb vérengzésekről évtizedekig beszélni sem volt tanácsos, most a délvidéki Magyar Szó című lapban jelent meg egy felkavaró írás.
Rekordszintű volt Oroszország tavalyi kőolajtermelése és 18 éve legmagasabb a földgáztermelése - számolt be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter, amikor csütörtökön megbeszélést tartott Vlagyimir Putyin államfővel.
Milos Zeman cseh államfő szerint Kína válaszintézkedéseket készít elő Csehország ellen, miután a cseh titkoszolgálatok a közelmúltban biztonsági kockázatnak minősítették a kínai Huawei cég technológiáit, és ilyen értelemben nyilvánosan figyelmeztetést adtak ki azok használatával kapcsolatban. Úgy tudni, házkutatást tartottak a Huawei lengyel székhe
Tovább nőtt a légszennyezettség több hazai városban; mindenhol a kisméretű részecske (PM 10) a domináns légszennyező anyag. A levegőminőség már Nyíregyházán, Szolnokon, Egerben, Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán, Salgótarjánban...
A katolikus egyházfő május 31. és június 2. között lesz Romániában, és Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), Balázsfalvára, valamint Csíksomlyóra is elmegy.
A Honda jelezte, félreértelmezték az AVL nevű szimulációs céggel való „szakításukról” és a motorfejlesztés terén történt megtorpanásukról szóló híradásokat.
Késnek a nyugdíjak, a postai kifizetés előreláthatólag január 16-án érkezik meg. Ennek az apropójából egy budapesti polgármester úgy érezte, hogy tenni kellene valamit.
Az eseményen Szijjártó Péter bejelentette, hogy a 14,1 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.
A Csongrád Megyei Főügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a szerb férfinak, aki 2019. január 8-án különösen jelentős mennyiségű kannabiszt hozott be az ország területére.
A Csongrád Megyei Főügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a szerb férfinak, aki 2019. január 8-án különösen jelentős mennyiségű kannabiszt hozott be az ország területére.
Az ázsiai sorozat hétvégi nyitófutamán zárt nyolcadikként a 18 éves szupertehetség. Egy hellyel ért be barátja - Michael Schumacher unokaöccse - mögött.