Az energiaszektor digitalizációját egy alapvető kulturális hatás motiválja, ami elsősorban a kontroll igényének megjelenését jelenti a társadalomban. Mindez új válaszokat tesz szükségessé azon kérdésekre, melyek szerint ki számít...
Az alvászavarok szövődményeinek megelőzéséhez az első lépés, hogy az érintettek ismerjék a betegségüket. A következőkben a horkolást is okozó alvási apnoe felismeréséhez nyújtunk segítséget.
Idén májusban 106,1 milliárd forintos hiányt mutatott az államháztartás központi alrendszere, amivel az első öt havi hiány 1187,5 milliárd forintra emelkedett - közölte előzetes jelentésében csütörtökön a Pénzügyminisztérium.
A Wizz Air tudomására jutott, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, a Wizz Air arculatához hasonló, illetve azzal megegyező kinézetű weblap, illetve Facebook oldal terjed a közösségi médiában. Az oldal és a poszt hamisan azt ígéri, hogy egy megosztással, valamint néhány kérdésre adott helyes válasszal a felhasználó 1 euróért 2db Wizz Air rep
Idén májusban 106,1 milliárd forintos hiányt láthatunk a központi alrendszerben - közölte a Pénzügyminisztérium az előzetes májusi államháztartási adatot. Ezzel az első 5 havi deficit 1187,5 milliárd forintra hízott, ami az éves pénzforgalmi...
A Mol igazgatósága Ratatics Pétert a vállalat teljes magyarországi operatív működéséért felelős vezetőjének (COO) nevezte ki. A Mol igazgatósága Ratatics Pétert a MOL teljes magyarországi operatív működéséért felelős vezetőjének...
Magyarországnak az az érdeke, és szorgalmazza is, hogy jöjjön létre egy európai-amerikai-kínai megegyezés arról, miképpen tartható meg a világkereskedelmet szabadnak és tisztességesnek, de leginkább hogyan kerülhető el a világkereskedelmi...
A kormány célja, hogy legkésőbb 2020-ra 150 ezer fő alá csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma, amely a legfrissebb adatok szerint teljesülni látszik.
Ma kezdődnek az ünnepi könyvhét eseményei a Vörösmarty téren, ahol az érdeklődők háromszáznál is több új kötettel találkozhatnak. Az eseményről és a trendekről Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke és Péterfy Gergely, a szervezet igazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Részesedést vásárolt a Richter partnerében, az Allerganban az aktivista befektető, Carl Icahn, akit a "vállalatok fosztogatójának" is szoktak nevezni. Carl Icahn csak egy kis részesedést vásárolt a gyógyszergyártóban. A szándékairól...
Az MSZP tisztújítását előkészítő jelölőbizottság hétfőn és kedden ülésezik, ekkorra dől el, kik lesznek az ellenzéki párt elnökjelöltjei a június 17-i tisztújító kongresszuson - közölte a testület vezetője csütörtökön.
A MABISZ tagok adatai alapján 2017-ben is növekedett a hazai biztosítási szektor, s közel 7 százalékkal, 64 milliárd forinttal emelkedett a piac díjbevétele. A nem életbiztosítási ágazat volt a növekedés motorja. Az idei évtől elindul egy új mérési rendszer, a Biztosítási Bizalmi Index (BIBIX), amely a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és az ügyfelek elégedettségét vizsgálja – ismertette a…
A tervezett 57 helyett 72 milliárd forint értékben adott el csütörtökön kötvényeket az ÁKK, és a hozamok is lefelé indultak az utóbbi hetekben látott piaci feszültség után. A hároméves kötvények esetében a meghirdetett 25 milliárd...
Mától megkezdődnek az idei érettségi szóbeli vizsgái országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról. Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 7....
Magyarországnak az az érdeke, és szorgalmazza is, hogy jöjjön létre egy európai-amerikai-kínai megegyezés arról, miképpen tartható meg a világkereskedelmet szabadnak és tisztességesnek, de leginkább hogyan kerülhető el a világkereskedelmi háború - jelentette ki a háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte
Rekordszámú látogatót várnak a szervezők az idei VOLT Fesztiválra: legalább 150 ezer fesztiválozóra számítanak. Van olyan nap, ami hetek óta teltházas: az Iron Maiden és a Depeche Mode koncertjeire a legnagyobb az érdeklődés. Idén először...