Tisztújító kongresszust tartott a Momentum. Fekete-Győr Andrásnak két kihívója volt, a küldöttek többsége – 56 százaléka – a régi-új elnök mellett tette le a voksát.
A fővárosi köztéri szökőkutakat nem lehet fürdésre használni – hangsúlyozta a Főkert Zrt. kommunikációs és PR-csoportvezetője. Dékány Szilveszter kiemelte, hogy ezek a díszkutak nem úgy lettek kialakítva, hogy fürödjenek benne.
Csaknem 100 oldalas tanulmányban elemzi a 2018-as országgyűlési választás eredményét és következményeit Kéri László politológus, aki péntek este az ATV Egyenes Beszéd vendége volt.
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások. Míg az előbbiek az egyre súlyosbodó munkaerőhiány mellett hatékony ösztönző eszközként tudnak alkalmazni egy ilyen juttatást, addig a munkavállalók számára a gyorsan dráguló egészségbiztosítási szolgáltatások elérésének gyakran egyetlen módja maradt a céges egészségbiztosítás.
Több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron - mondta a Taborfigyelo.hu vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Több jogszabály, köztük a társasházi törvény módosítását is indokoltnak tartja a birtokperek országos vizsgálata nyomán a Kúria – mondta Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a vizsgálat eredményeit összegző háttérbeszélgetésen.
Új oktatási technikákat, a játékosságokat is szeretnék meghonosítani, ezáltal is közelebb hozva a telefonon és a számítógépen keresztül a képzési anyagot a tanulókhoz.
A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg időjárás. Többször várható zápor, akár heves zivatar, de marad a meleg: a hét elején 34 fok is lehet, a hétvégére is csak pár fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez
Argentína végre rendezhetett, s Argentína (szurkolói szerint) végre nyert. Pedig César Luis Menotti még csak be sem nevezte a szikrázóan tehetséges ifjú csillagát, Diego Maradonát. A holland válogatott egymást követő második világbajnokságon veszített a döntőben a rendező ország csapatával szemben.
A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtöttek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Klaus: Oroszország nem jelent veszélyt Csehország számára Václav Klaus volt cseh államfő szerint Oroszország nem jelent semmiféle veszélyt Csehország számára és Moszkvának újra részt kellene vennie világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő (G7) szervezet munkájában
Többek között pénzügyeiről is vallott Karda Bea a minap. Az énekesnő elárulta, hogy meg tudna-e venni egy autót, és azt is, hogy úgy általában hogyan él jelenleg. Ennek kapcsán megnéztük, hogy milyen lehetőségei vannak annak, akik...
Liptai Claudia esküvőjén ugyan nem szabadott a násznépnek posztolni, de azért egy-egy fotó felkerült a képmegosztókra, hogy beleshess egy kicsit a nagy napba.
Megérkezett a szingapúri nemzetközi repülőtérre Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gépe vasárnap - adta hírül a helyi média. Donald Trump amerikai elnök repülőgépe délután szállt le a délkelet-ázsiai városállamban.
A tárgyalások ütemtervét ismerő egyik névtelenséget kérő tisztségviselő szerint a keddi találkozó Kim és Trump között helyi idő szerint reggel kilenc órakor kezdődik.
Külsőre messze nem lett annyira merész a tisztán elektromos Kia Niro, mint azt előre ígérték. A hajtás azonban hatékonynak tűnik, ráadásul kétfélét is kínálnak majd.
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások. Míg az előbbiek az egyre súlyosbodó munkaerőhiány mellett hatékony ösztönző eszközként tudnak alkalmazni egy ilyen juttatást, addig a munkavállalóknak a gyorsan dráguló egészségbiztosítási szolgáltatások elérésének gyakran egyetlen módja maradt a
A vasárnapi népszavazás során a svájci Wallis tartomány lakossága nemmel voksolt arra, a Sion városa pályázzon-e a 2026-os téli olimpia rendezési jogára.
Olyan zivatarok törhetnek ki vasárnap délután, melyekhez károkozó szél, vagy nagyméretű jég is társulhat. Frissítette a veszélyes időjárási jelenségekre vonatkozó figyelmeztető előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Eszerint vasárnap kora estig várhatóan az ország közepén, a déli határtól egészen az északkeleti határig terjedő, ferde s
Megérkezett a szingapúri nemzetközi repülőtérre Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gépe vasárnap délelőtt, délután pedig Donald Trump amerikai elnök repülőgépe is landolt a dél-kelet-ázsiai városállam katonai repülőterén.
Az európai felnőtt lakosság 20 százaléka szenved krónikus fájdalmaktól, ami azt jelenti, hogy a felnőttek egyötödének már nem kielégítő az életminősége! De vajon tudjuk-e, pontosan milyen fájdalmat élünk át és hogyan is csillapíthatjuk azt?
Volt polgármester, ügyvezető alelnök egy pártban, frakcióvezető a parlamentben, tárca nélküli miniszter a megyei jogú városokban, most éppen országos falubiztos. Egyébként pedig a nyilvános rögtönzések (például a „fémkupak” és a „huti tuszu, tuszi huti, hutu”) utolérhetetlen művelője. Politikai pályafutása a tőle való és a róla mondott idézetek tük
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a fővárosi Erzsébet hidat vasárnap délután - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője