Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Felcsillan a szemed, ha valami "nem tartalmaz cukrot", és úgy gondolod, büntetlenül eheted a mézédes, cukormentes desszerteket? Nem árt tudnod, mi erről a dietetikus véleménye!
Egy felszálló gép okozta a 2-es futópálya felületének sérülését csütörtök éjszaka a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője péntek reggel az MTI-vel. A műszaki hiba miatt elrendelt reptérzárat kora reggel feloldották, a menetrend szerinti közlekedés nagyobb részt helyreállt.
Komoly drágulás történt az elmúlt időszakban, az egy évvel ezelőttihez képest szép lassan elkezdtek felfelé kúszni az árak Magyarországon. Vajon ez már az Orbán Viktor által vizionált újabb válság jele?
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elárulta, kezdi már nagyon unni, hogy folyamatos kritikák érik hibái és vezetési stílusa miatt. A holland azt mondja, nincs értelme a múlton rágódni, kizárólag a jövőre fókuszál. Verstappen számára nehezen indult a 2018-as Forma-1-es idény: az eddig eltelt hat versenyhétvége mindegyikén hibázott, legutóbb, Mon
Áprilisban a várt szerény növekedés helyett csökkent a német ipari termelés a wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett kimutatása szerint.
Nagyot esett pénteken a Waberer's árfolyama, az elmúlt hetek lejtmenete után a részvény ma 3400 forintnál új történelmi mélypontra esett. Egyre távolabb kerül az a szint, ahol kibocsátották a Waberer's papírjait, a részvény 5100 forintos...
Az EU-s országok közül Magyarországon akarnak a 18-30 éves korosztályban a legkevesebben új idegen nyelvet tanulni, ez pedig nem azért van, mert már mindenki perfektül beszél néhány nyelvet a magyaron kívül - írja az Európai Bizottság...
A „biztonságos növekedés költségvetése” a pénzügyi stabilitás mellett a gazdasági növekedés, a biztonság, a családok megerősítését és a teljes foglalkoztatottságot célozza meg.
Folytatódik a vízilabda BL nyolcas döntője Genovában. Elődöntőket rendeznek a Roland Garroson, Kanadában a Formula-1 mezőnye, felkészülési meccset játszik a vb-címvédő német válogatott.
A román kormány visszavonta Verespatak jelölését az világörökségi listára. A szokatlan lépés indoklása az, hogy a jelölés kedvezőtlenül érintette Romániát a településsel kapcsolatos perben.
Túllépett a félelmein és a szorongásain Szabó Erika. A Barátok közt egykori Tildájából komoly színésznő lett. A Thália állandó munkatársa rádióműsort vezet, és filmes szerepeket is vállal. Szabó Erika a Best magazinnak adott interjúban beszélt öltözködési szokásairól és magánéletéről. A 33 éves színésznő szerint a ráncok vizslatásánál sokkal fonto
Elárulta fiatalsága titkát Mariah Carey. A popdíva tejjel ápolja a bőrét. – Hideg tejben fürdöm. Igen, néha a tej is része a szépségápolásomnak – szögezte le az énekesnő. – Nem akarom elárulni az összes titkom, de az egyik aduászom a hideg tej. Puhává, hidratálttá és fiatalossá teszi a bőrömet – érvelt a Sunnak. Bár ezt a luxust csak akkor engedi
Az ötödik világbajnokság döntője után szinte letargia lett úrrá Magyarországon. „Csak” ezüstöt nyert az Aranycsapat. A világ azóta is a legjobb „nem világbajnok” válogatottként emlékezik az 1954-es magyarra (esetleg az 1974-es holland Oranjét emlegeti mellette). Soha nem lesz a futballtörténelemnek még egy csapata, amely 27 gólig jut egy világbajno
A méhmióma (a továbbiakban csak mióma) a méh izom- és kötőszöveti sejtjeiből kialakuló jóindulatú daganat. A miómák a nők körében leggyakrabban előforduló jóindulatú daganatok. Nagyon ritkán (az esetek legfeljebb 0,8 százalékában) a mióma rosszindulatú daganattá fajulhat. A miómák döntő többsége jóindulatú marad, ám ennek ellenére okozhatnak kellem
Az MNB 45 millió forint bírsággal sújtotta a budapesti Excellent Partnership Hungary Kft.-t bejelentés nélkül folytatott függő ügynöki tevékenység miatt. A jegybank nyilvántartásában nem szereplő társaság határon átnyúló befektetéseket...
A "politikai iszlám" elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több külföldről pénzelt imámot, és bezárnak hét mecsetet - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken.
A magyar vásárlók 2017-ben mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, melynek 70%-át külső logisztikai cég juttatta célba, ráadásul tavaly a kézbesítési díjat nekünk, vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett kifizetnünk. Azonban ez az idilli állapot a logisztikai cégek és az e-kereskedők részéről is áldozatokkal járt, így az áremelések hatását
Három új partnert neveztek ki a Deloitte Magyarország adó- és jogitanácsadással foglalkozó részlegénél. Dr. Erdős Gábort, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédjét, valamint dr. Tancsa Zoltán és Póczak Ferenc adózási szakértőket.
Mit jelent az, hogy smart city, beszélhetünk-e még egyáltalán ilyen fogalomról? A Portfolio Smart City 2018 konferenciájának panelbeszélgetői ezekre a kérdésekre keresték a választ. Az elmondottak alapján az biztos, hogy a városok gyökeres...
A "politikai iszlám" elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több külföldről pénzelt imámot, és bezárnak hét mecsetet - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken.
A személyi kölcsönök piacán jelentős az emelkedés, az év első négy hónapjában 128,5 milliárd forintra rúgott az új hitelek összege, ami 58 százalékos növekedést jelent. A BankRáció.hu összeállítása szerint kedvező, hogy az új személyi kölcsönök többsége, mintegy 73 százaléka több mint 1 évig fix törlesztőrészletű. A több mint 1 évig fix törlesztőré
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2018. június 11-étől országos akció keretében fokozott jelenléttel, megerősített kapacitással, több száz revizor és pénzügyőr részvételével összehangoltan ellenőrzi a fővárosban működő kereskedőket – írja mai hírlevelében a NAV.
Ha valami igazán szórakoztató receptre vágytok, készítsétek el ezt az unikornis sajttortát! A gyerekeim imádták, mind az elkészítését, mind pedig az ízvilágát.
Lefordultak a tőzsdék világszerte, a három legnagyobb hazai részvény is esik. Nem hatotta meg az Opus és a Konzum befektetőit az új tőzsdei szerzemény. Emelkednek az olasz kötvényhozamok, félnek a befektetők az új kormánytól. Elérte az itthoni infláció a jegybanki célt, mi lesz vajon a kamatokkal?