A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) tiltakozik az alaptörvény hetedik módosítása ellen, mert az érdekképviselet szerint a tervezett változtatások korlátozhatják a gyülekezéshez való jogot, ráadásul a lehetséges átalakítások miatt a független bíráskodás is veszélybe kerülhet - közölte a MASZSZ pénteken az MTI-vel
Az 1958-as világbajnokságon kezdődött a ma már a vb-történelem legsikeresebb országaként ünnepelt Brazília sikersorozata. Vicente Feola együttese egy harmadik (1938) és egy második (1950) helyezés után győzni tudott. Ez volt az első vb, amelyen főszerepet kaptak a légiósok. Vb-történelmi sorozatunk 6. része.
Új történelmi mélypontra zuhant az argentin peso árfolyama egy nappal azután, hogy az ország megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy hitelkeretről. Több mint 2%-ot veszített értékéből az argentin peso pénteken, és áttörte...
A kormánynak Magyarország és a magyar nép biztonsága az első, ezért kezdte el a honvédség teljes átalakítását és fejlesztését - jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO brüsszeli székházában pénteken.
A múlt héten hivatalosan is átadták az Ericsson új magyarországi székházát a Duna-parton, amivel egy újabb sikeres nagyvállalati referenciával bővült a JLL bérlőképviseleti- és projekt menedzsment szolgáltatása. A Wing fejlesztésében...
A szektorban zajló minden trend egy irányba, a szolgáltatások irányába mutat - ma már a fogyasztóknak egyre több területen nem kell megvásárolniuk az eszközöket, szolgáltatásokat - az emberek pedig nem elsősorban birtokolni, hanem használni szeretnék a szolgáltatásokat - fogalmazott Sverla Viktor, a Mol csoport stratégiai vezetője. A társaságnál a
A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra - közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus...
A kormánynak Magyarország és a magyar nép biztonsága az első, ezért kezdte el a honvédség teljes átalakítását és fejlesztését - jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO brüsszeli székházában pénteken
Végzett az első olyan évfolyam, amelyik az Apollo Tyres és a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ duális képzésében vett részt. Az évfolyam minden tagja sikerrel vette a záróvizsgát, így megszerezve a gumiipari technikus végzettséget. A legtöbben már a következő hetekben munkába állhatnak az Apollo Tyres gyárában, Gyöngyöshalászon.
Májusban megugrott az infláció, éves szinten 2,8 százalékkal nőttek az árak, elsősorban az üzemanyagok drágulása miatt. Az év végén már 3 százalék körüli szintre gyorsulhat az infláció. Jövőre pedig már jöhet a 3 százalék feletti korszak.
Magyarország 2024-re teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-követelményeket - közölte Áder János köztársasági elnök pénteken Varsóban, a Bukaresti Kilencek államfői találkozója után nyilatkozva a magyar közmédiának. A...
OneDesign típusú versenyhajókkal méri össze ügyességét 51 magyarországi település egy-egy vitorláscsapata a hét végén Siófokon sorra kerülő 3. Nemzeti regattán.
Azaz, új is a film meg nem is, hiszen már három éve készült, csak most került mozikba. De a tényen nem változtat: Amber Heard sokszor meztelen és félmeztelen benne.
A Fidelio zsűrijének nem sikerült egy folkművészt sem beválogatnia 2018-as, ötven meghatározó művészt bemutató kiadványába, miközben a vizsgált területek közt megemlítik a folkot. Se néptáncos, se népzenész, se koreográfus. Pedig még divattervezőt is tudnánk ajánlani. Mi ez az ignorancia?
Opus-részvényeket adott a 4iG-ben megszerzett részesedésért a Konzum PE Magántőkealap. A Konzum csoporthoz tartozó Konzum PE Magántőkealap a 4iG-ben történő részesedésszerzésért ellenértékként a tulajdonában lévő Opus-részvényekkel...
A brit kormány soha nem fogadna el az EU-val folytatandó jövőbeni kereskedelem vámszabályozására olyan megoldást, amely vámhatárokat emel Észak-Írország és az Egyesült Királyság más országrészei közé - közölte pénteken a Downing...
A brit kormány soha nem fogadna el az EU-val folytatandó jövőbeni kereskedelem vámszabályozására olyan megoldást, amely vámhatárokat emel Észak-Írország és az Egyesült Királyság más országrészei közé - közölte pénteken a Downing Street szóvivője.
Egymás után húzzák le a rolót a vállalkozások, mert nincs, aki dolgozzon. Nemrég Szegeden zárt be egy lángossütő a Szent István téren, ugyanitt a neves múltú vendéglő pedig már ősz óta nem nyitott ki. Vendég lett volna, munkaerő nem.
Már 80 ezer dolgozó hiányzik a magyar munkaerőpiacról a friss adatok szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első negyedéves számai alapján egyre súlyosabb a helyzet az iparban és az építőiparban, de már a szállítással is komoly...
Az Egyesült Államok Utah államában lévő Eagle Mountain városában építi fel új adatközpontját a Facebook. Az épület érdekességét a szervertermek hűtéséhez alkalmazott rendszer jelenti.
Az Európai Bizottság a következő, 2021-2027-re vonatkozó hosszú távú uniós költségvetésben a tagállamok közötti adó- és vámügyi együttműködés jobbá és hatékonyabbá tételére irányuló intézkedéseket javasol - derült ki...
Már 80 ezer dolgozó hiányzik a magyar munkaerőpiacról a friss adatok szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első negyedéves számai alapján egyre súlyosabb a helyzet az iparban és az építőiparban, de már a szállítással is komoly...
Török csapatok 30 kilométer mélyen behatoltak Irak területére az ország északi részén - idézte Binali Yildirim török kormányfőt a Diken török híroldal pénteken.