2018. június 30. szombat

jún. 30
18:56
Hatalmas volt a pánik, két ember merült el a Dunában (Ripost)
A folyóba esett egy ember a fővárosban, a Batthyány téren, majd a segítségére siető társa is a vízbe esett.
jún. 30
19:00
Novák Katalin: A kormánynak határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett (ATV)
A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok - Dunántúl egy fórumbeszélgetésén.
jún. 30
19:00
Jószolgálat: Gyermekkórházat támogatott az Mkb Bank (Biztosító Magazin)
Az MKB Bank számára különösen fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért több különböző szervezet és intézmény működéséhez is hozzájárult tárgybéli vagy anyagi felajánlásokkal.
jún. 30
19:00
Kettős tragédia Almáskamaráson: szerelemből ölt János (BorsOnline)
Új részleteket tudott meg a Bors a szombat hajnalban Almáskamaráson történt kettős tragédiáról. Mint arról beszámoltunk, a Békés megyei település egyik családi házában a 48 éves férfi a vadászfegyverével ölte meg a felesége 46 éves ismerősét, majd a fegyvert – amit engedéllyel tartott – maga ellen fordította. Helyszíni információink szerint a lö
jún. 30
19:06
Luxuskörülmények között nyaralnak a focivébéről lemaradó focisták – galéra (Blikk)
Javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság Oroszországban. Napról napra a földkerekség legjobbjait láthatjuk játszani, sok sztárfocistának viszont különböző okok miatt nem adatott meg, hogy részt vehessen a tornán.
jún. 30
19:06
FRISS! Az Ötöslottó nyerőszámai a 26. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 26. heti nyerőszámait, amelyet ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 445 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő sorrendben a következők:19; 41; 43; 61; 75.Ezen a héten...
jún. 30
19:12
Mascherano könnyeivel küzdve jelentette be, hogy visszavonul a válogatottól (444.hu)
A franciák elleni vesztes nyolcaddöntő volt a 147. meccse Argentína színeiben.
jún. 30
19:12
Vezércikkben áll ki Orbán Viktor mellett a Le Figaro (USAracing)
A világ egyik legtekintélyesebb napilapjában megjelent vezető írás egyértelműen a magyar miniszterelnök és a visegrádi országok álláspontját képviseli.
jún. 30
19:12
Kettős tragédia Almáskamaráson: szerelemből ölt József (BorsOnline)
Új részleteket tudott meg a Bors a szombat hajnalban Almáskamaráson történt kettős tragédiáról. Mint arról beszámoltunk, a Békés megyei település egyik családi házában a 48 éves férfi a vadászfegyverével ölte meg a felesége 46 éves ismerősét, majd a fegyvert – amit engedéllyel tartott – maga ellen fordította. Helyszíni információink szerint a lö
jún. 30
19:18
Taxi-drágulás: Ennél is nagyobb emelést szerettek volna (ATV)
Holnaptól drágábban utazhatunk taxival, 12 százalékkal emelkednek ugyanis az árak. Az alapdíj viszont ennél jóval nagyobb arányban nő, holnaptól már csak az, hogy beülünk egy taxiba 450 Ft helyett 700 Ft-ba kerül majd. Az Országos Taxis Szövetsége elnöke szerint a díjakat összességében kell nézni, a nyújtott szolgáltatásokhoz képest; ők egyébként m
jún. 30
19:18
Vasárnap estig még szeles idő várható, de a jövő héten akár 30 fok is lehet (Biztosító Magazin)
A Kárpát-medencébe vasárnap estig többnyire száraz, és néhány fokkal hidegebb levegő áramlik, emiatt a sok napsütés ellenére is hűvös marad az idő. Alapvetően szombaton és vasárnap is gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
jún. 30
19:24
Mi történt? Megbüntették Vettelt az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén (Blikk)
A finn Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
jún. 30
19:24
Bevándorlókat fogadhat vissza a magyar kormány Berlintől (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint ez csak kacsa.
jún. 30
19:24
Osztrák Nagydíj - Vettelt megbüntették (Sport365)
Carlos Sainz akadályozásáért kapta.
jún. 30
19:26
Lerohanták a rajongók Mohamed Szalah lakását – fotó (Blikk)
Elárasztották a rajongók Mohamed Szalah kairói lakását, miután publikussá vált az interneten a lakcíme.
jún. 30
19:27
Átadták a budajenői németek felújított emlékkeresztjét (Infostart)
Átadták a budajenői német nemzetiség felújított, eredetileg 1916-ban állított egyik út menti emlékkeresztjét szombaton.
jún. 30
19:30
Leimeiszter Barnabás: Puzsérok kellenek az ellenzéknek (Tiszta Jövő)
A jobboldalnak legalább ott van Orbán, de az ellenzék képtelen megérteni, hogyan működik a huszonegyedik századi politika. A politika nem valamiféle üdvözítő távlat többé. De ma is megvan a politika helye: a YouTube címlapján vagy a Facebook-idővonalunkon. Ezzel kompatibilis figurákra van manapság szüksége annak, aki hatalomra törekszik.
jún. 30
19:36
A mesterséges intelligencia garantálja a bevételnövekedést (ProfitLine)
Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői – derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.
jún. 30
19:36
Mbappé minden vébémeccsért járó pénzt jótékony célra fordít, mert „a haza képviseletéért nem jár fizetség” (444.hu)
A 19 éves csatár kameruni és algériai származású szülők gyermekeként született Párizsban.
jún. 30
19:42
Vb: Pelé után Mbappé az első, aki 20 éves kora előtt legalább két gólt szerzett egy vb-meccsen (ATV)
Kylian Mbappé, a francia labdarúgó-válogatott fiatal támadója kiváló szombati teljesítményével nem csupán csapatát segítette továbbjutáshoz az oroszországi világbajnokság nyolcaddöntőjéből, hanem egyúttal a legendás Pelé nyomdokaiba is lépett, mivel a brazil csillag után ő az első, aki 20 éves kora előtt legalább két gólt szerzett egy vb-meccsen.
jún. 30
19:48
Nagy bejelentést tett Gera Zoltán: mégsem búcsúzik a labdarúgástól? (Blikk)
Gera Zoltán visszavonulása után sem szakad el a labdarúgástól, ugyanis edzősködni szeretne.
jún. 30
19:48
Gera Zoltán edzőként képzeli el a jövőjét (Azenpenzem)
A visszavonulását csütörtökön bejelentő, 97-szeres válogatott támadó úgy nyilatkozott, utánpótlás- és felnőttcsapatok mellett is szívesen dolgozna.
jún. 30
19:51
Gyilkosság Baktalórántházán: 3000 forint miatt ölte meg szállásadóját (BorsOnline)
Mozgássérült szállásadóját gyilkolta meg hidegvérrel egy nyírbátori férfi. Egyik este Nyírbátorba indult, de lekéste a buszt, és csak Baktalórántházáig jutott. Ott kocsmába ment, ahol szóba elegyedett egy ismeretlennel, aki felajánlotta neki, hogy éjszakára egyik ismerősénél nyugodtan meghúzhatja magát. Elindultak ketten a mozgássérült férfihoz
jún. 30
19:57
Ez az öt szám ért csaknem félmilliárdot (Infostart)
Sorsoltak az ötöslottón.
jún. 30
19:57
Gera jövője a visszavonulás után (Sport365)
Hivatalos bejelentést tett a válogatott és a Fradi közönségkedvence.
jún. 30
19:57
Majka beleállt a fesztivál sztárfellépőjébe, durva, amiket mondott (Ripost)
A rapper sosem rejti véka alá a véleményét, bármiről is legyen szó, ami zavarja. Most a VOLT Fesztivál egyik sztárját alázta.
jún. 30
19:57
Szeretnél 100 évig egészségesen élni? Akkor ezeket a trükköket tudnod kell! (Ripost)
A D-vitamint a napfényből állítjuk elő. Ám a naptej blokkolja a forrás UVB-t, azaz ultra ibolya sugarakat. Késő ősztől kora tavaszig pedig már különben sem elég erős a nap, hogy megfelelő mennyiségű D-vitaminhoz juss. Mutatjuk, mivel pótolhatod.
jún. 30
19:59
445 millió forint a tét, a Tiéd lett? Ezek az Ötöslottó nyerő számai (Ripost)
Szombaton ismét a bűvös öt számra vártunk.
jún. 30
20:00
Kylian Mbappé Pelé nyomdokaiba lépett (Azenpenzem)
A Paris Saint-Germain 19 éves csatára kiváló szombati teljesítményével nem csupán csapatát segítette továbbjutáshoz az oroszországi világbajnokság nyolcaddöntőjéből.
jún. 30
20:00
Alig jönnek menekültek, júniusban 17 embert fogtak el a déli határon (HírTV)
2018-ban összesen 256 embert állítottak elő. Ennek ellenére érvényben van a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet.
jún. 30
20:15
Százakat kellet kitelepíteni az áradások elől Romániában (Infostart)
Románia középső és keleti részén 48 órája szinte megszakítás nélkül esik az eső: a térségben lakóházakat és utakat öntött el a hegy- és dombvidéken lezúduló ár, több mint kétszáz embert kitelepítettek.
jún. 30
20:18
Uruguay kiejtette az Európa-bajnokot (Infostart)
Uruguay Edinson Cavani duplájával 2-1-re legyőzte az Európa-bajnok Portugáliát az oroszországi labdarúgó-világbajnokság szombat esti nyolcaddöntőjében, Szocsiban, így bejutott a legjobb nyolc közé.
jún. 30
20:18
Mivel fejlesztheti gyermeke IQ-ját? (WebBeteg)
Mi lehet, ami a genetikán kívül még befolyásolja gyermeke intelligenciaszintjét? Természetesen a megfelelő táplálkozás, védelem a különféle mérgező anyagoktól, rengeteg játék és testmozgás mind hozzájárul a gyermeki intelligencia fejlődéséhez, ám valóban fejleszthető az IQ?
jún. 30
20:18
Így lehet kullancsmentes a nyarad: tippek a vérszívók ellen (Pénzcentrum)
A nyári napokat sokan kihasználják és elhagyva a várost sok időt töltenek a természetben. Ezek a kirándulások azonban - még ha gyönyörű is az idő - nem mindig végződnek jól, hiszen néha veszélyes vendégeket is hazaviszünk magunkkal....
jún. 30
20:24
Hírszerzői források szerint Észak-Korea nem állítja le atomprogramját (444.hu)
Csak megpróbálja eltitkolni az Egyesült Államok előtt.
jún. 30
20:30
Itt megnézheti, milliomos-e már (Alternatív Energia)
Százmillió forintoknak tessenek örülni.
jún. 30
20:30
Nagy Cavani-Suárez varázslat után vezet Uruguay a portugálok ellen (444.hu)
Videón az első uruguayi gól a 7. percből.
jún. 30
20:32
A kétfarkúak finoman jelezték, hol férne el egy zebra (Alternatív Energia)
Például a Hattyú utcában.
jún. 30
20:34
Szeles, napos idővel indul a július (Alternatív Energia)
Hajnalban 8-13, délután 19-24 fok várható.
jún. 30
20:36
Legyőzte Kínát a magyar vízilabda-válogatott (Infostart)
Vasárnap a házigazda németekkel játszik a csapat.
jún. 30
20:36
Pénzváltás helyett bankkártya: a külföldiek már így költenek Magyarországon (ProfitLine)
A tavalyi év során 5,5 milliárd eurót költött el Magyarországon az ide látogató 16 millió turista. Külföldi útjaik alkalmával az utazók egyre gyakrabban élnek a digitális fizetési megoldások adta előnyökkel: utazás során szinte magától értetődően fizetnek elektronikusan. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyarországon elköltött teljes összeg mintegy 60
jún. 30
20:45
Több olajat kért a szaúdi királytól Trump (Infostart)
Az olajpiac stabilitásáról folytatott megbeszélést az amerikai elnök és a szaúdi király.
jún. 30
20:48
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait: többen is milliomosok lettek (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
jún. 30
20:48
Beikszelte a 19-est? Akkor egyet már eltalált az ötöslottó nyerőszámai közül! (BorsOnline)
2018. június 30-án, szombaton az ötöslottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok:      19 (tizenkilenc)  41 (negyvenegy)    43 (negyvenhárom)   61 (hatvanegy)        75 (hetvenöt)               Joker: 326409
jún. 30
20:54
Merkel sajnálattal hallja, hogy Babis szerint Prága nem tett ígéretet Berlinnek a kiutasított migránsok befogadására (444.hu)
Orbán is azt mondta, kacsa minden hír, ami a megállapodásról szól. Nagyon várós a csütörtöki találkozó Merkellel.
jún. 30
21:00
Belehalt a vébégyőzelembe egy nő, ez történt (Ripost)
A tragédiát az okozta, hogy a nő egy pezsgős pohárral véletlenül elvágta a torkát.
jún. 30
21:00
Ezzel a gyémánt ékszerrel lepte meg magát a magyar sztárénekes (Ripost)
Takács Nicolas a héten betöltötte a harminckettedik életévét.
jún. 30
21:02
Lányát gyászolja Várkonyi András: Az unokám nem érezheti a fájdalmamat (Ripost)
A színész nemrégiben veszítette el lányát, Andreát, akinek hiánya óriási szenvedést okoz neki. Fiúunokája tartja benne a lelket.
jún. 30
21:03
Novák Katalin: a kormánynak határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett (Infostart)
A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok - Dunántúl egy fórumbeszélgetésén.
jún. 30
21:12
Portugália–Uruguay: hatalmas gólok születtek a mérkőzésen, ez a csapat jutott tovább (Blikk)
Június 30-án vette kezdetét a 2018-as focivébé nyolcaddöntője. Az első mérkőzésen Franciaország és Argentína vívott meg egymással, amiből a franciák kerültek ki győztesen. A második meccsen már Portugáliára és Uruguay-ra került sor.

Keresés