Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a részletes első negyedéves bruttó hazai termék (GDP), valamint a májusi inflációs statisztika és a májusi államháztartási adat.
Bodrogi Viktor úszóedző nem hitt a fülének, amikor Hosszú Katinka azért hívta fel, hogy a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit egy budapesti presszóban megossza vele. Erről ír a 24.hu.
Az Európai Bíróság minapi ítéletében megerősítette: az állatok kábítás nélküli, vallási célú levágását csak engedélyezett vágóhidakon lehet végrehajtani.
Nagy Dominik, a Ferencváros válogatott labdarúgója agyrázkódást szenvedett csapata szombati bajnoki mérkőzésén, ezért kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt tartják.
Nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió (EU) menekültpolitikájáról a tagországok vezetőinek június végén tartandó tanácskozásáig - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy valamennyi tagállam részvételére és a feladatok rugalmas megosztására épülő rendszert kell felépíteni.
Minden ötödik brit szerint a kullancsok kizárólag az állatokra veszélyesek, holott ezek az élősködők az emberek egészségét is nagyban veszélyeztethetik – derült ki az MSD Animal Health kutatásából. A kelet-közép-európai kisállattartók ennél jóval tudatosabbak: a válaszadók 99 százaléka tudja, hogy ezek a paraziták az emberre is ártalmasak, és a véd
Nagy Dominik, a Ferencváros válogatott labdarúgója agyrázkódást szenvedett csapata szombati bajnoki mérkőzésén, ezért kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt tartják.
Az elmúlt 10 évben két olyan megyénk is volt, amelynek egyáltalán nem sikerült felzárkózást mutatnia az Európai Unióhoz. Ennél is szomorúbb, hogy erős összefüggés látszik a fejlettség és a fejlődés között: minél gazdagabb egy...
Nagy Dominik, a Ferencváros válogatott labdarúgója agyrázkódást szenvedett csapata szombati bajnoki mérkőzésén, ezért kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt tartják.
A szlovéniai országos választási bizottság adatai szerint vasárnap tizenegy óráig többen mentek el szavazni, mint a 2014. július 13-i parlamenti választásokon.
Nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió (EU) menekültpolitikájáról a tagországok vezetőinek június végén tartandó tanácskozásáig - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy valamennyi tagállam részvételére és a feladatok rugalmas megosztására épülő rendszert kell felépíteni.
Újabb 24 ingyenes koncertet ad országszerte a Budapesti Fesztiválzenekar Őcsénytől Apostagon át Zalaegerszegig június 4. és 10. között - közölte a zenekar az MTI-vel.
A Lehet Más a Politika (LMP) olyan életpályamodellt szeretne a pedagógusoknak, amelyben elérhető, hogy karrierjük végén legalább annyit keressenek, mint a kormány államtitkárai.
Várpalota – A Felix Promotion teltházas, remek hangulatú rendezvénnyel, Bacskai Balázs (30) pedig világklasszis teljesítménnyel búcsúztatta a tavaszi profi boksz versenyszezont.
Habár korábban felröppent a pletyka, hogy a jelenleg Százhalombattán dolgozó Bodrogi Viktor lehet Hosszú Katinka következő edzője, a szakember most egyértelműen cáfolta ezeket az értesüléseket.
Nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió (EU) menekültpolitikájáról a tagországok vezetőinek június végén tartandó tanácskozásáig - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy valamennyi tagállam részvételére és a feladatok rugalmas megosztására épülő rendszert kell felépíteni
Ha a migrációs útvonalon Horvátországtól nyugatra fekvő országok lezárják határaikat a migránsok előtt, Horvátország nem lesz gyűjtő- és elosztóközpont (hot-spot) - jelentette ki újságíróknak Davor Bozinovic horvát belügyminiszter vasárnap
Ma összességében elszórtan, nagyobb eséllyel és számban a Pest-Békés sávtól keletre alakulhatnak ki zivatarok, melyek késő estére nagyrészt megszűnnek.
Vérvizsgálat során magas lett a GGT (gamma glutamil transzferáz) értékem: 51,0 U/l. Sajnos a referenciaértékeket nem tudom, de az orvosom azt mondta, hogy ez magas. Aztán viszont nem említette, hogy kellene tenni vele valamit. A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az Országházban fogadta Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár
A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg nyári idő. Többször lehetnek záporok, zivatarok, de a maximumok továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek
Az utóbbi néhány hétben jelentősen gyengült a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben. Sokakat érinthet kellemetlenül ez az időzítés, hiszen nyár elején vagyunk, a külföldön vakációzók pedig kénytelenek drágábban pénzt...
Több tízezren tüntettek a macedón kormány ellen Szkopjéban, a legnagyobb jobboldali ellenzéki párt támogatói az ország nevének megváltoztatása ellen, illetve előrehozott választások kiírása mellett álltak ki.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az Országházban fogadta Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

A pénteken hivatalba lépett új spanyol kormány a katalán helyzet rendezése mellett több kihívással néz szembe a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) tanszékvezetője, Spanyolország szakértője szerint.
Marco Wittmann, a BMW német pilótája nyerte meg a német túraautó-bajnokság (DTM) mogyoródi versenyhétvégéjének vasárnapi futamát, amelyet súlyos sérülés árnyékolt be.