Egyre több eszközt, “kütyüt” használunk, sőt egyre több szoftvert, alkalmazást. A legtöbben nem használnak vírusirtókat, illetve az adatvédelmi beállításokat sem teszik meg, sőt el sem olvassák őket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy még mindig növekedés alatt áll a vírusirtó piac, illetve a kiberbiztonság. Már itthon is egyre többen használnak netbank
Görög Zita (38) kirobbanó formában van. Csak irigyelni lehet tökéletes alakját. Számára a narancsbőr az egyetlen újdonság, amellyel most szembe kell néznie – írja a Story magazin nyári különszáma. Görög Zita a 11 éves Milán és a 9 éves Lotti születése után visszatért a mókuskerékbe. Az utóbbi hónapokban pedig gőzerővel fotgatott, hogy ősszel, mire
Megfenyegette a FIFA az Anglia–Belgium résztvevőit, hogy viselkedjenek, mert eltiltja a nyolcaddöntős szerepléstől azt a játékost, aki kiprovokálja magának a sárga vagy piros lapot a meccsen. Az ügy hátterében az áll, hogy egy esetleges döntetlen esetén az a válogatott lesz a csoportelső, amelyiknek kevesebb lapja van, mert a két csapat gólkülönbsé
Az orosz labdarúgó-világbajnokságon Japán Lengyelországgal, Anglia Belgiummal küzd, de pályára lép Szenegál Kolumbia ellen, Panama pedig Tunéziával mérkőzik meg. A magyar női vízilabda-válogatott pedig Ausztráliával harcol a vízben.
A 2019-es költségvetés szerint a kormány csak 2019 júniusában csökkentené a szociális hozzájárulási adó (szochó) mértékét, ez pedig veszélyeztetheti a januári minimálbér-emelést - írja az mfor.hu.
Tegnap kialakult történelmi mélypontja közelében kezdi a napot a forint az euróval szemben csütörtök reggel. Az euró/forint kurzus 327,7-es szinten mozog reggel, vagyis alapvetően nem tudott eltávolodni a tegnap esti, 328-as szint felett...
8116,8 milliárd forintra emelkedett április végére a háztartások betétállománya, és 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáira hivatkozva.
A szerdai játéknap bombameglepetése a címvédő Nationalelf kiesése volt. A hívei most legalább annyira csalódottak, mint voltak a brazilok négy éve, az akkor szárnyaló németek elleni 1-7 után. Ha már a braziloknál tartunk: az aranyzöld mezesek könnyed játékkal verték meg a szerbeket, s megnyerték a csoportjukat.
A legkedveltebb ellenzéki Márki-Zay Péter lett, az LMP-sek bukták a legnagyobbat. Eközben a dobogót a kormánypártok foglalják el: Áder, Orbán és Varga a legnépszerűbbek.
Történelmi mélypontja közelében stagnált a nemzetközi devizakereskedelemben a forint árfolyama csütörtök reggel az euróval szemben, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben 1 éves mélypontra csökkent.
Több induló startup is belefuthat abba a hibába, hogy kevés terméket árul ahhoz, hogy abból valós forgalom legyen, vagyis annyi bevétel legyen, hogy abból meg lehessen élni, és ne csak panaszkodni kelljen. Egyik ismerősöm mutatott egy webshopot, hogy mi a véleményem róla (nem ő üzemelteti). Nem linkelem be a shopot, mert nem akarom negatív színben
Négy lábbal bújt ki a tojásból egy kiscsibe a Somogy megyei Csurgón. Igaz, kettőt nem használ, nem megy és nem kapirgál vele, csak ránőtt a háta közepére. Amúgy köszöni, jól van.
Emelkedéssel indult a hét harmadik napja a tengerentúlon, a nap második felében azonban újra az eladók kerekedtek felül, miután a befektetőket továbbra is a kereskedelmi háború aggasztotta. A Dow végül 0,7, az S&P500 0,9 százalékkal került...
A lengyel alsóház (szejm) szerdán megszavazta a náci bűnökre vonatkozó, Izrael és az Egyesült Államok tiltakozását kiváltó törvény enyhítő jellegű módosítását.
A cseh sajtó szerint nagy befolyása lehet a kommunista pártnak az Andrej Babiš-vezette cseh kormánykoalícióra. Vojtěch Filip pártfőtitkár lapunknak már korábban is arról beszélt: amit Babiš megígér, azt a kommunisták teljesítik is.
A belpolitikai destabilizáció veszélyével szembesülve és az embercsempészet üzleti modelljével való leszámolás jegyében az EU28-ak vezetői 180 fokos fordulatot végrehajtva csütörtök este utasítást adnak egy "új" koncepció kidolgozására...
1994 óta nem látott profitabilitást értek el a gépjárműbiztosítások Nagy-Britanniában tavaly - írja az EY-ra hivatkozva a Reuters. A tanácsadócég szerint idén is fennmaradhat a nyereségesség. A díjak emelkedése, a károk csökkenése...
Visszaállítaná a francia kormány a kötelező nemzeti szolgálatot: ha a benyújtott törvényjavaslatot elfogadják, 16 éves kortól a francia fiataloknak kötelező lesz eltölteniük egy hónapot katonaként, rendőrként, tűzoltóként...
Július elsején tartják a szövetségi választást Mexikóban, ekkor választanak maguknak elnököt az elkövetkező hat évre. A közhangulat legszívesebben lámpavasra húzná a jelenlegi elnököt, Enrique Peña Nietót, ám a többi jelöltet sem látják szívesen – csaknem 120 politikust öltek meg a kampányidőszakban, köztük 44 jelöltet. Ebben az időszakban egyetlen
Milos Zeman államfőnek és a kommunistáknak nagy befolyása lesz az új cseh kormányra, és az egyéni döntéshozáshoz szokott Andrej Babis miniszterelnöknek fel kell készülnie, hogy szociáldemokrata koalíciós partnerével is folyamatos vitái lesznek - mutat rá a cseh sajtó a második Babis-kormány megalakulását kommentáló csütörtöki írásaiban.
Történelmi mélypontja közelében stagnált a nemzetközi devizakereskedelemben a forint árfolyama csütörtök reggel az euróval szemben, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben 1 éves mélypontra csökkent.
Új mélypontra, 3,7%-ra süllyedt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, miközben kissé tovább nőtt a foglalkoztatottság. Az átmenetileg külföldön dolgozók számának csökkenő trendje megállt, és ismét emelkedésnek indult. ...