A karrierközpontok segítséget nyújthatnak a nőknek abban, hogy helyben is találjanak a képzettségüknek és a képességeiknek megfelelő munkahelyet – hangsúlyozta a család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Novák Katalin arról is beszélt, hogy mennyire fontosak a családbarát munkahelyek.
Megállapodás született az orosz-amerikai csúcstalálkozóról Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó megbeszélésén - jelentette be újságíróknak szerdán Moszkvában Jurij Usakov, az orosz elnök...
Átadták a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat az országos intézetek vezetői Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások...
Elsősorban a közös migrációs és menekültpolitikáról, a következő többéves költségvetési keretről, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az európai uniós...
A nyilvántartott álláskeresők száma 15,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a májusi zárónapon 244 200 álláskereső szerepelt, ami több mint 43 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
A Bruxinfo elemzője szerint nem mondhatják ki az uniós vezetők, hogy nem tudják megoldani a migrációs válságot, mert az súlyos következményekkel járna. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában azt mondta: ez nem bürokratikus probléma, hanem nagyon is nemzetpolitikai.
Közös felelősségnek nevezik a nyilatkozatban a holokausztkutatást. Kiállnak a holokauszt emlékezetének megőrzése, a „teljes és korlátozatlan” történelmi kutatás mellett.
Megkezdte tegnap a toborzást a CEU Budapesten, de Bécsben is elindították 3 oktatási program akkreditációját. Az intézmény rektorhelyettese azt mondja, hogy a Bécsi kampusz csak kiegészítő helyszín lenne, ők továbbra is elsősorban Budapesten oktatnának; a kormány jelzései azonban ellentmondásosak az ügyben. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint
Elképesztő meglepetés született a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Az F csoport utolsó körében a győzelmi kényszerben lévő Németország az addig 0 pontos Dél-Korea ellen vívta meg sorsdöntő mérkőzését.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői Magyarország makrogazdasági helyzetét stabilnak, a 2018-as növekedést erősnek, a 2019-es költségvetési tervet pedig megnyugtatónak értékelték - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel szerdán.
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint "meg lehet, és meg is kell állítani" a Brexit-folyamatot, mivel "katasztrófával" fenyeget az a lehetőség, hogy Nagy-Britannia a kilépés időpontjáig nem tud megállapodásra jutni az EU-val a jövőbeni...
Elképesztő meglepetés született az oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Az F csoport utolsó körében a győzelmi kényszerben lévő Németország az addig 0 pontos Dél-Korea ellen vívott sorsdöntő mérkőzést.
Ki kellett üríteni három kórházat szerdára virradóra az Oroszország támogatta szíriai kormányerők bombázásai miatt Szíriának a felkelők kezén lévő délnyugati részén - adta hírül szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A gyerekes családok több mint kétharmadának lakásában van gyerekszoba, a többségüknél egy. A Fundamenta kutatásából azonban kiderül, hogy a gyerekek sokszor a kisebb szobába kényszerülnek a lakásban, így a legtöbb család nagyobb gyerekszobára vágyik. De hogyan alakítsunk ki megfelelő helyiséget?
A cseh jegybank szerdán az eddigi 0,75 százalékról egy százalékra emelte az alapkamatot - közölte jegybank szóvivője a banki tanács szerdai ülése után.
A legfiatalabb generáció a legoptimistább, ha pénzügyekről van szó - derült ki egy jelentésből, amely a 18-24 év közötti fiatalok pénzügyi szokásait vizsgálta. A magyar fiatalok jellemzően váratlan kiadásokra és ingatlanvásárlásra...
Egy június 20-án kiadott rendelettel létszámstopot hirdetett a közigazgatásban a kormány, amely visszavonásig érvényes - tudta meg a Népszava a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetétől. A...
Egy vízelvezető szakadt be Zalakaroson a termáltó alatt, emiatt folyt el a víz még májusban a mesterséges tóból. Mindez most derült ki, miután felvágták a medret borító fóliát. Úgy néz ki, hogy nagyobb a probléma, mint először gondolták, így egy ideig még biztosan a kiszáradt meder fogadja a fürdővárosba látogatókat. További részletek a videóban.
Emmanuel Macron francia államfő kihirdette szerdán az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvényt, amely ellen április eleje óta sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek. A köztársasági elnök legitimnek nevezte a dolgozók aggodalmait, amelyekre szerinte a jövőben is válaszokkal kell szolgálni.
Emmanuel Macron francia államfő kihirdette szerdán az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvényt, amely ellen április eleje óta sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek. A köztársasági elnök legitimnek nevezte a dolgozók aggodalmait, amelyekre szerinte a jövőben is válaszokkal kell szolgálni.
ónai Egon és Vujity Tvrtko mellé két kérdezőtárs csatlakozik, hogy az adott vendégtől a legtöbbet tudják meg. Az Egyenes Beszéd Kontrában nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések, vagy fel nem tárt témák. A mai műsorban az ATV főmunkatársa, Csuhaj Ildikó és Pindroch Csaba a Figyelő rovatvezetője kérdezik Varju Lászlót a Demokratikus Koalíció aleln
Az amerikai kormányzat nem hoz létre új szervezetet az Egyesült Államokban tervezett kínai beruházások ellenőrzésére - közölték Washingtonban kormányzati források. Korábban Donald Trump elnöki rendeletet fontolgatott, amely új szervezet...