A jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalnia a kampánytámogatás visszafizetéséért - ezt is tartalmazza az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosítása, amely pontosítja a levélben érkező szavazatok érvényességének szabályait is.
Vigye el a béke üzenetét Mahmúd Abbásznak – erre kérte Reuvén Rivlin izraeli elnök az országba látogató Vilmos herceget. II. Erzsébet királynő unokája a brit királyi család első tagja, aki hivatalos látogatást tett Izraelben. Kedden Jeruzsálemben és Tel Avivban járt, ma pedig Ramallahba látogatott, hogy találkozzon a palesztin elnökkel.
"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt" - énekelte Pataky Attila egyáltalán nem a virtuális valóságról. Pedig ha tudta volna, mit ki fognak találni.
A betegellátás minőségének veszélyeztetése miatt sürgősen meg kellene szüntetni a hálapénzt, ám a kivezetéséhez szükséges béremelésnek nyoma sincs a 2019-es költségvetésben, ezért sürgős tárgyalásokra volna szükség - mondta Éger István, a szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Új gyülekezési törvényre tett javaslatot a kormány a parlamentnek. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott jogszabály, amely az 1989-est váltaná fel, október 1-jén léphet hatályba
Magyarországon évente 40-50 ezer betörés történik, jó részük a nyári hónapokban. A Groupama Biztosító friss kutatása rávilágított: inkább a televíziót hagynánk veszni, mint személyes kötődésű – másnak akár értéktelen – tárgyainkat. Szakértők szerint egy-egy betörés az áldozatoknak a fizikai erőszakhoz hasonló intenzív és akár maradandó lelki sérülé
Egy ausztrál székhelyű gazdaság- és békekutató intézet minden évben rangsorolja az országokat az alapján, menyire biztonságos ott az élet. Immár tizenegyedik éve egy kis északi állam a listavezető, de Magyarország is előkelő helyen...
326 felett kezdte a szerdai napot a forint, hajnalban 326,5-nél is járt az euró jegyzése, ami új lokális csúcsot jelentett. A délelőtt folyamán 327 fölé kúszott az árfolyam, amit gyakorlatilag nyugodtan hívhatunk új történelmi mélypontnak....
A külföldi turisták 2017-ben 1832 milliárd forintot költöttek a magyar boltokban, ez másfélszerese az öt évvel korábbinak.A forint gyenge napjaiban megugrik a bevásárlóturizmus.
A vállalkozások csaknem fele még mindig kézi számlatömböket használ, a NAV új szabályai azonban megnehezíthetik a cégek számlázását. A piacon temérdek számlázó szolgáltatás áll rendelkezésre, amiket akár már mikrovállalkozások is igénybe vehetnek. Az eNet felmérésében listába szedte a legnépszerűbb számlázókat, hogy mindenki készen álljon az online
A jegybank elnöke szerint ma már jóval alacsonyabb a háztartások sérülékenysége, mivel az utóbbi években a jelzáloghiteleket szigorúbb feltételek mellett folyósították.
Fontos, hogy a kettős mérce alkalmazásának ideje véget érjen, és Közép-Európa energiaellátásának biztonságát ne geopolitikai játszmákban felhasznált tétnek tekintsék a világpolitika nagy szereplői.
A CIG Pannónia szerdai tájékoztatása szerint a társaság a leányvállalatának, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, Móricz Gábor kedden 119 790 darab CIG Pannónia részvényt vásárolt....
A klasszis bírálói által sokat kritizált drámai alakítások olyan lépésre ösztönözték egy brazil szórakozóhely tulajdonosait, amely minden bizonnyal növelni fogja népszerűségüket.
Határozatlan időre azonnali létszámstopot rendelt el a kormány a közigazgatás több szintjén. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke az InfoRádióban elmondta: nem érti a döntés okát, mert a közigazgatásban már most 10 százalékos a létszámhiány.
Megeshet ma este Brazíliával, ami 1966 óta soha: kiesik a csoportmérkőzéses szakasz végén. Ehhez ki kellene kapnia Szerbiától, miközben a svájciaknak pontot szerezniük Costa Rica válogatottja ellen.
Élesen bírálja az ellenzéki jobboldal a szerdán megalakult új cseh kisebbségi kormányt, amely a kommunisták segítségével akarja megszerezni a bizalmat a parlamenti alsóházban.