2018. június 24. vasárnap

jún. 24
18:11
Márton Anita és Baji Balázs is bajnok (Sport365)
A fedett pályán világbajnok súlylökő az MTI kérdésére úgy fogalmazott: "a formám még nem az igazi.
jún. 24
18:12
Puyol a haja miatt nem szerepelhet a tévében (Blikk)
Spanyolország mérkőzést, ám végül erre nem került sor.
jún. 24
18:12
Lewis Hamilton nyerte a Francia Nagydíjat (444.hu)
Ezzel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben.
jún. 24
18:13
Francia Nagydíj - Hamilton győzött, és újra vezet az összetettben (Sport365)
A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat.
jún. 24
18:14
Vb 2018: Kabát Péter megmondja az okosságot, méghozzá a belgákról (Blikk)
Örömmel láttam, hogy az általam a világbajnokság egyik meglepetéscsapataként emlegetett Belgium továbbra is gólerősen játszik.
jún. 24
18:21
Recep Tayyip Erdogan pártja, az AKP vezette pártszövetség az élen török parlamenti választásokon (Infostart)
A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja alkotta pártszövetség szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap, az elnökválasztással egy időben rendezett parlamenti választásokon a Legfelső Választási Tanács által ismertetett első ré
jún. 24
18:30
A foci-vb alatt Hamilton behúzta a Francia Nagydíjat (Blikk)
A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat.
jún. 24
18:36
Jobb, mint a strandtörülköző: Inkább gumis lepedőt vigyünk magunkkal! (Blikk)
Mekkora ötlet!
jún. 24
18:36
Így változnak az átlagkeresetek (ProfitLine)
teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
jún. 24
18:36
Gyereke született az 54 éves dán színésznőnek, Brigitte Nielsennek (444.hu)
Már van négy fia, most lánya született.
jún. 24
18:39
A DK feljelentést tesz a metrókocsik felújítása ügyében (Gondola)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint lelepleződött a "nagy metróátverés", ezért feljelentést tesznek a 3-as metrók felújítása ügyében
jún. 24
18:41
A BKV visszautasítja a DK politikusának állítását (Gondola)
A BKV Zrt. visszautasítja Gy. Németh Erzsébetnek, a Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési képviselőjének az M3-as metróvonal felújított szerelvényeivel kapcsolatos állítását
jún. 24
18:42
Trump kemény fellépést ígér (Kripto Akadémia)
Las Vegas-i beszédében az elnök a bűnözés felszámolását ígérte a szilárd határvédelem mellé.
jún. 24
18:42
F1:a vb-pontversenyek állása (Sport365)
A vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján).
jún. 24
18:42
A nyárias időre várni kell, pár napig marad a hűvös, esős idő (Háziállat)
Az előrejelzés szerint nem lesz még egy darabig strandidő. Itt a jövő hétre várható hőmérséklet, eső és szél.
jún. 24
18:42
Francia Nagydíj: Hamilton győzött, és újra vezet az összetettben (ATV)
A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat.
jún. 24
18:43
Francia Nagydíj - Hamilton győzött és újra vezet (Gondola)
A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat
jún. 24
18:45
Szolnokon is medvét láttak (Gondola)
Az M1 aktuális csatorna vasárnap arról számolt be, hogy az állatról horgászoknak sikerült felvételt készíteniük, amikor a Holt-Tiszában úszott
jún. 24
18:48
Hamilton rajt-cél győzelmet aratott (HírTV)
A pontversenyben pedig visszavette a vezetést Vetteltől.
jún. 24
18:54
Megszólalt a magyar kapitány a botrányos vízilabdadöntőről (Blikk)
Ezüstéremmel tért vissza a Világligába a magyar férfivízilabda-válogatott, amely házigazdaként szerepelt a 2018-as szuperdöntőben a Duna Arénában.
jún. 24
18:54
Erdogan megkezdheti uralkodását (HírTV)
Az előrehozott választások eredménye azt jelenti, hogy a török elnök teljhatalmat kap.
jún. 24
18:57
Milyen legyen az apa? Pszichológus válaszol (Infostart)
A férfi legyen családfenntartó, ugyanakkor töltsön minél több időt a családjával - ez az ellentmondásos elvárás nehezedik napjaink apáira - állítja a pszichológus. Léder László, az Apa Akadémia alapítója szerint ez nem más, mint az anyák esetében már régóta ismert kettős szerepkövetelmény megismétlődése.
jún. 24
19:06
Harminc embert vettek őrizetbe Etiópiában, miután valaki gránátot robbantott egy politikai nagygyűlésen (444.hu)
Közvetlenül a miniszterelnök beszéde után. 154 ember megsebesült, ketten meghaltak a szombati robbantásban.
jún. 24
19:06
Hamilton revansot vett a franciáknál (Autónavigátor)
Bár eddig Vettelnek állt a zászló a világbajnoki pontversenyben, franciaországi - rajt-cél - győzelmével a címvédő Hamilton ismét az élre került.
jún. 24
19:06
Brutális lehűlést hoz június utolsó hete: erre kell készülni (Pénzcentrum)
A következő napokban is folytatódik az évszakhoz képest hűvös időjárás: néhol a maximumok is 20 Celsius-fok alatt maradnak, a hét második felében melegszik kissé a levegő. Emellett többször kisüt a nap, de záporokra, zivatarokra is...
jún. 24
19:12
Vb 2018: Japán kétszer egyenlített Szenegál ellen (Blikk)
Japán és Szenegál 2-2-es döntetlent játszott vasárnap az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H csoportjának második fordulójában.
jún. 24
19:12
Döntetlent játszott Japán és Szenegál (ATV)
A japán és a szenegáli válogatott 2-2-es döntetlent játszott egymással az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H csoportjának vasárnapi, második fordulójában.
jún. 24
19:14
Halálos fenyegetéseket kap a svéd focista, aki Kroos-t szabadrúgáshoz juttatta a drámai végjátékban (Blikk)
Halálos fenyegetést, és rasszista kommentekkel bombázták a svéd válogatott középpályását, aki a meccs végén szabálytalankodott és abból a szabadrúgásból kapta a gólt Svédország.
jún. 24
19:15
Elképesztő izgalmak lesznek a Japán-Szenegál után (Sport365)
Hamarosan kezdődik a csoportrangadó.
jún. 24
19:18
Tornagyőztes a Babos, Mladenovic páros Birminghamben (Infostart)
A Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia duó megnyerte a 936 ezer dollár (260,5 millió forint) összdíjazású birminghami füves pályás női tenisztorna párosversenyét, miután a vasárnapi fináléban szetthátrányból fordított.
jún. 24
19:18
Csodás meccsen Szenegál-Japán 2-2, még mindketten simán továbbjuthatnak (444.hu)
Japán megmutatta, hogy 11 ember ellen is tud jól játszani: kétszer is hátrányba kerültek, és mindkétszer fel tudtak állni.
jún. 24
19:18
Péterfy-Novák Éva (WMN): Érezzem magamat kevésbé feministának, amiért örömmel főzök? (Tiszta Jövő)
Feministának lenni a tűzhely mellett is lehet.
jún. 24
19:20
Döntetlent játszott egymással Japán és Szenegál (Infostart)
A japán és a szenegáli válogatott 2-2-es döntetlent játszott egymással az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H csoportjának vasárnapi, második fordulójában.
jún. 24
19:30
Erdogan vezet a török választáson, akár már ma behúzhatja az elnöki posztot (444.hu)
Ami azért fontos, mert mostantól az elnök vezeti az országot. Az első eredmények szerint Erdogan 58 százalékot kapott.
jún. 24
19:36
Újabb teniszsiker Babos Tímeától: behúzták a 255 millió forint összdíjazású tornát párosban (Blikk)
A Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia duó megnyerte a 936 ezer dollár (260,5 millió forint) összdíjazású birminghami füves pályás női tenisztorna párosversenyét, miután a vasárnapi fináléban szetthátrányból fordított.
jún. 24
19:36
Egy lyukas zokni második élete: Használjuk telefontartónak! (Blikk)
Sportoláshoz elengedhetetlen!
jún. 24
19:36
A jövő héten tárgyalnak a 2019-es költségvetésről és az adóváltoztatásról (ProfitLine)
Az Országgyűlés ötnapos ülést tart hétfőtől. A képviselők szerdától péntekig - a tervek szerint 30 órás időkeretben - véleményezhetik a kormány jövő évi költségvetési javaslatát, emellett öt órában vitathatják meg a 2019-es adóváltoztatási terveket.
jún. 24
19:38
Régóta nem láthattuk ekkora mosollyal Hosszú Katinkát – fotó (Blikk)
Brutálisan nagy mosoly ült ki Hosszú Katinka arcára a reggeli edzése után.
jún. 24
19:42
Orbán török barátjának nagy napja lehet a mai (Menedzsment Fórum)
Erdogan jól áll a választáson.
jún. 24
19:42
Cilic legyőzte Djokovicot a döntőben (Infostart)
Queen's Club-i tenisztorna - Cilic legyőzte Djokovicot a döntőben.
jún. 24
19:51
Metrófelújítás - A BKV visszautasítja a DK politikusának állítását (Infostart)
A BKV Zrt. visszautasítja Gy. Németh Erzsébetnek, a Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési képviselőjének az M3-as metróvonal felújított szerelvényeivel kapcsolatos állítását.
jún. 24
19:51
Élesedik az online számlarendszer – ezt ajánlja a minisztérium (Adózóna)
Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-éig; a július 1-jén induló rendszer tehermentesíti a vállalkozásokat és növeli az államkassza bevételét is, a számlázóprogramok adóhivatalhoz történő bekötésével ugyanis évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé az adóhatóság számára – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium…
jún. 24
20:18
Michelisz Norbert a dobogón zárt (Infostart)
Michelisz Norbert harmadikként zárta a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének harmadik futamát vasárnap.
jún. 24
20:18
Hadsereggel védené az EU-határokat Ausztria a migránsáradattól (Blikk)
Brüsszel– – Hadsereggel védenék Európa határait a migránsoktól – minderről Mario Kunasek (41) osztrák védelmi miniszter beszélt a Welt am Sonntag című német lapnak.
jún. 24
20:18
Halálos fenyegetéseket kap a svéd focista, aki Kroost szabadrúgáshoz juttatta a drámai végjátékban (Blikk)
Halálos fenyegetést, és rasszista kommentekkel bombázták a svéd válogatott középpályását, aki a meccs végén szabálytalankodott és abból a szabadrúgásból kapta a gólt Svédország.
jún. 24
20:18
Hamilton visszatért a csúcsra (ATV)
Spanyolország után Franciaországból ismét boldogan távozik Lewis Hamilton, miután vasárnap megszerezte első Francia Nagydíj győzelmét a Paul Ricard versenypályán. A második helyen Max Verstappen ért célba a Red Bullal. Ezúttal Kimi Raikkönen lett a jobb Ferrari-pilóta, hiszen a finn állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
jún. 24
20:21
Kövesd éjszaka a karszalagosokat! (Spa Trend Online)
Az idei Múzeumok Éjszakáján is megtelt a város, kétezerkétszáz program közül választhattak az érdeklődők.
jún. 24
20:21
Túraautó-vk - Michelisz felállhatott a dobogóra (Sport365)
A sorozat július közepén Szlovákiában folytatódik.
jún. 24
20:24
A Mi hazánk elindul az önkormányzati és az EP-választásokon (ATV)
Fehér Magyarországról is beszélt zászlóbontó gyűlésén Toroczkai László. Ásotthalom polgármestere bejelentette, a Mi hazánk mozgalom párttá alakul és elindulnak az önkormányzati valamint az európai parlamenti választásokon is. Az IDEA Intézet politológusa szerint nincs széles társadalmi beágyazottsága az új formációnak.
jún. 24
20:33
Merkel a migrációs csúcs után: európai megoldásra van szükség, ahol ez lehetséges (Infostart)
Európai megoldást szeretnénk azokban a migrációs kérdésekben, ahol az lehetséges és az egyes tagállamok közötti megoldást azokon a területeken, ahol az európai megoldás nem lehetséges - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben a vasárnapi migrációs minicsúcsot követően.

Keresés