Elbocsátották állásából a Netflix internetes videotéka kommunikációs vezetőjét, mert többször is használta a tabunak számító "nigger" kifejezést - jelentette pénteken a Holywood Reporter című amerikai filmes szaklap.
Az akut leukémiák esetén, mint a legtöbb rosszindulatú daganatos betegségnél, az öt évet tartjuk a kritikus határnak abból a szempontból, hogy a beteg megnyugodhat, mert nagy eséllyel meggyógyult. Természetesen akár öt éven túl is lehet visszaesés, de a mindennapokban és az orvosi ellenőrzések gyakoriságában kezd beállni egy rendszer, mely leginkáb
Elbocsátották állásából a Netflix internetes videotéka kommunikációs vezetőjét, mert többször is használta a tabunak számító "nigger" kifejezést - jelentette pénteken a Holywood Reporter című amerikai filmes szaklap.
De ez még semmi! Az új olasz közlekedési miniszter azzal fenyegőzött, hogy Olaszország elkobozza az NGO-hajókat, ha azok mégis be mernek hajózni valamelyik itáliai kikötőbe!
Olcsóbb lehet a tej, és fellendülhet az alacsony magyarországi tejfogyasztás, ha a parlament elfogadja Varga Mihály pénzügyminiszter törvényjavaslatát, mely szerint az UHT és az ESL tejek után is csak 5% áfát kellene fizetni. Márpedig a piac 80-85%-át ezek a hosszú lejárati idejű tejek teszik ki. A friss tej áfáját egyébként tavaly csökkentette a k
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.
Egy friss kutatás szerint az informatika területén újonnan elhelyezkedők 2018-ban akár már fél milliós bruttó fizetést is zsebre tehettek kezdőként. Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt. Ezt...
Kutyabarát strandot nyitottak Tiszafüreden. A Mancsos pancsoló nevű fürdőhely kialakításáról, programjairól Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarat.hu egyik alapítója mesélt.
Az EU számos vezető politikusa szerint a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.
Az internet olykor olyan mint egy párhuzamos univerzum. A csütörtök este megvívott Horvátország–Argentína találkozót déli szomszédunk parádés játékkal 3-0-ra nyerte, totális letargiába taszítva az egész dél-amerikai országot. Messit szapulják, Sampaoli edző fejét követelik, és mindenki fohászkodik, hogy az utolsó fordulóban verjék meg Nigériát, mer
Már csaknem minden tizedik orvos kizárólag a magánszférában dolgozik Magyarországon, és a tavalyi volt az első év, amikor több orvos választotta a hazai magánszektort, mint a külföldi klinikákat - olvasható a szombati Népszavában.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be az épületbe, amelyből a főváros legszínvonalasabb műemlék jellegű irodaháza lesz - írja a Portfolio.
A polgárőrség munkája nélkül nem lehetne Magyarország a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa - mondta a belügyminiszter a XXIV. Országos Polgárőr Nap és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle megnyitóünnepségén Baján.
„Ezek a hajók elfelejthetik, hogy elérjék Olaszországot. Véget akarok vetni az embercsempészek és maffiózók üzletének" – írta Salvini a közösségi médiában.
A polgárőrök az elsők között voltak, akik felismerték a migrációban rejlő veszélyeket és rögtön reagáltak is rá - mondta a belügyminiszter a polgárőr napon
Ellentmondásosan indult az év a budapesti újlakáspiacon: miközben az újépítésű otthonok kínálata csökkent, folytatódott a kereslet erősödése és az árak emelkedése.
Sose legyen nagyobb problémája egy autógyártónak, mint az, hogy egy-egy modellje keresletét alulbecsülte. A Peugeot most az 5008 gyártását kellet bővítse.