ARMAR-6 csak az egyik csoda volt az ötnapos fesztiválon, amely évtizedeken át igazodási pont volt a számítástechnika és az elektronikus eszközök iránt érdeklődök számára.
A nemzetközi sajtó feljegyezte, hogy egy főnöki inspekció alkalmával kétszáznál is több költségcsökkentő észrevételt tett, többek között azt, hogy ha az üzem 18 ezer izzólámpájából 1900-at kicsavarnak, évente 40 ezer dollár elektromos áramot lehet megtakarítani.
Fiumei úti temető Nemzeti Emlékhely megnevezéssel 2000 forint névértékű bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank 2018. június 23-án a Múzeumok Éjszakája program keretében. Az emlékérme a Nemzeti Örökség Intézetének kezdeményezésére 2014-ben indult, a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozatot gazdagítja, a Somogyvár-Kupavár, a Mohácsi, a Rákoskeresztúri Újköztemető…
Mire azt válaszolta, hogy a japánok titokzatos hetedik érzékkel születnek: meg tudják állapítani egy kiscsibéről két másodperc alatt, hogy kakas-e vagy tyúk, és ezzel a ritka tudományukkal havonta milliókat keresnek.
Ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát, már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó - mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András a lap szombati...
Hogyan lehet a színházi díszletesekből egyszerre főszereplő? Arnold és Tibor igazi hősökké váltak, amikor hihetetlen lélekjelenléttel lehúztak a sínekről egy férfit, aki felé már robogott a vonat.
A fiatal, dinamikus, reformokat végrehajtó, versengő, szabad és nyitott Európa harcol a vén, érelmeszesedett, reformellenes, államaiba kapaszkodó, túsz és zárt Európa ellen.
Egyre többen vásárolnak nyaralót a Velencei-tónál, és a lakásépítés is beindult - olvasható a szombati Magyar Hírlapban. Az újság a Duna House adatait ismertetve arról ír, hogy egyre többen választják állandó lakhelyüknek is...
„Mi határokat védünk, kerítést építünk”, a döntéseinket pedig „kötelessége az Európai Uniónak tiszteletben tartani” – mondja Varga Judit a Mandinernek. Az uniós kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a kettős mérce továbbra is érvényesül Nyugat-Európában. Az államtitkárt a Sargentini-jelentésről, az uniós költségvetésről és a migrációs vitákról
Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet". Az elnök...
A 2010 utáni kulturális államtitkárok egyetértenek abban, hogy a kultúrát minél szélesebb réteghez kell eljuttatni, és fontos a magánmecenatúra, de lényegében nincs.
Százötven fő előtt, Budán mondta ki a boldogító igent a vb-bronzérmes úszó, Kozma Dominik, akinek annyira jól sikerült a lagzija, hogy még edzésre sem tudott elmenni.
Ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát, már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó - mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet".
Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a technológia milyen mértékben fogja hamarosan átalakítani az ingatlanpiacot, azok pedig akik ezt figyelmen kívül hagyják, pillanatok alatt elveszíthetik piacvezető pozíciójukat. Az alábbiakban öt fontos...
Ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát, már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó - mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A nyers adat szerint 4,4, míg naptárhatástól megtisztítva összességében 6,1 százalékkal több árucikket értékesítettek a boltok a negyedik hónapban a múlt évhez képest.
Az utasok kárára spórol a BKV, ezt állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet. A közlekedési társaság már néhány éve nem biztosítja az utasokat, vagyis, ha balesetben megsérül valaki, az nagyon nehezen tud kártérítést kérni. A szolgáltatást a közösségi közlekedési társaságok közül egyedül a BKV törölte el azért, hogy megspóroljon ezzel évente mi
Már csaknem minden tizedik orvos kizárólag a magánszférában dolgozik Magyarországon, és a tavalyi volt az első év, amikor több orvos választotta a hazai magánszektort, mint a külföldi klinikákat - olvasható a szombati Népszavában.
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első mai mérkőzését Belgium és Tunézia játssza. Amennyiben a „Vörös Ördögök” nyernek, nagy lépést tesznek a továbbjutás felé – biztosítják helyüket a nyolcaddöntőben, amennyiben vasárnap Panama nem győzi le Angliát. Valljuk be, erre kevés az esély.
Egyre több gyógyíthatatlan beteg kér eutanáziát Kaliforniában: tavaly 374 ember vetett véget életének kérelmezett gyógyszerrel - adta hírül pénteken az amerikai állam közegészségügyi minisztériuma.
Bár úgy tűnhet, mintha az Európai Parlament képviselőire szavaznánk, valójában a migránsokról szavazunk majd a kormány szerint, és Sorosról. Pont, mint a magyar parlamenti választásokon.
Szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint gomolyfelhős időre számíthatunk országszerte több-kevesebb napsütéssel, estefelé délnyugaton lehet több a felhő.
Folytatódik a világbajnokság szombaton is, az első csoportkör meglepetés eredménye után jön a címvédő német válogatott és Mexikó is. Mellettük jön a sokak titkos favoritjának számító Belgium is. Belgium - Tunézia Kicsit nyögvenyelősre...
Kihúzták pénteken az európai szuperlottó, az Eurojackpot 25. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 90 millió euróért, azaz 28,9 milliárd forintért izgulhatnak majd a nemzetközi...