Az elmúlt bő négy esztendőben Budapest belső városrészeiben és jellemzően Nyugat-Magyarország megyeszékhelyein növekedett a legjobban a lakóingatlanok értéke. Az OTP Ingatlanpont felmérése szerint a lakóingatlan helyzetén spekulálók rengeteget nyerhettek az üzleten – emellett azonban érdekes jelenség, hogy az egykori uralkodókról elnevezett kerület
Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten
A Demokrata Párt jelöltjeinek támogatására szólított fel Steve Schmidt, a Republikánus Párt stratégiai tanácsadója, aki csütörtökön bejelentette, hogy távozik a pártból
Kylian Mbappé góljával a francia válogatott 1-0-ra legyőzte Perut az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, a C csoport második fordulójának jekatyerinburgi mérkőzésén, így a nyolcaddöntőbe jutott, míg a vesztes dél-amerikai együttes már biztosan nem kerülhet a tizenhat közé.
A napokban újra felbukkant Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az a medve, amelyik június 16-án Sajókeresztúr főterére tévedt, majd Miskolcon egy négysávos úton szaladt át. Nyomait legutóbb Arnót határában fedezték fel.
Tóth József a XIII. kerület polgármestere jelentette be, a Váci úti White House irodaház ünnepélyes megnyitóján, hogy a napokban megkaphatja az építési engedélyt a GTC legújabb projektje, így nemsokára elkezdődhet Pest első mini "felhőkarcolójának"...
Ahogy minden esetben, az Európai Bizottság most is meg fogja vizsgálni, hogy a magyar parlament által szerdán elfogadott új törvénycsomag összhangban van-e az uniós szabályozással, és figyelembe fogja venni a Velencei Bizottság várható véleményét is – közölte Christian Wigand, az uniós bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján csütörtökön Brüsszelben
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) előzetes várakozásai szerint 30 százalékkal is nőhet a turizmusban SZÉP-kártyával elköltött összeg jövőre az ideihez képest - mondta Könnyid László, a szervezet elnöke...
Egy fővárosi raktárban több mint 60 ezer doboz jogszerűtlenül forgalomba hozott étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sikeres ellenőrzésre egy több társhatóság részvételével lebonyolított akció részeként került sor, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koordinált.
A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége az ellenőrzött termelésből származó magyar tojást ajánlja a fogyasztóknak.
Továbbra is 2,3 százalék marad a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a 2018. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamata 0 százalék köszönhetően az állami kamattámogatásnak. 2018....
Korrekcióra és a forint erősödésére számít a pénzügyminiszter, aki szerint az erősödő árfolyammozgást a gazdaság legfontosabb mutatói is indokolják. Varga Mihály szerint nincs szükség a dél-európai országokban látott válságintézkedésekre.
A magyar kormány az elmúlt nyolc év során komoly reformokat hajtott végre, amelyek pozitív hatásai már láthatók, azért Magyarország nem támogatja a kohéziós alapokból való magyar részesedés csökkentését - jelentette ki az Emberi...
A 99. életévében járó kertészmérnök az ATV Egyenes Beszéd című műsor vendége volt, ahol a kert fontosságáról, arról a dióról, amit gyémántként őriz és saját fiának munkásságáról is beszélt.
A magyar férfi kardcsapat aranyérmet nyert az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján, miután a fináléban 45-33-ra legyőzte az olasz együttest.
A stressz, idegesség, harag és a negatív érzelmek életünk velejárói. A túlzott mértékű és nem megfelelően kontrollált stressz és idegeskedés azonban már nem csak saját és környezetünk mindennapjait teheti tönkre, de egyben a szívbetegségek rizikófaktora is.
A gyermekvállalásban és a demográfiai folyamatok kedvező alakításában a leendő szülők mellett az államnak is fontos szerepe van – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Kardosné Gyurkó Katalin kiemelte, hogy a civil szervezetek utcai jelenlétét meg kell előznie a tárgyalásoknak.
Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák
Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a i Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett.
Ezentúl hétvégén nem lehet szülni a celldömölki kórházban. Ha a kismamánál péntek délután és hétfő reggel között indul be a szülés, akkor az 50 kilométerre lévő Szombathelyre kell menni. A polgármester nem érti a döntést és attól tart, le akarják építeni a város kórházát. Celldömölkön egyébként évente 550 szülést vezettek le eddig.
Közel 1%-os mínuszban vannak az Amazon részvényei, mivel az amerikai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az amerikai államok szedhetnek be adót olyan kereskedelmi vállalatoktól, melyek nincsenek fizikálisan is a hatáskörükön belül....
Minden igényt kielégítő öldöklés zajlik a pályán. Önerőből eddig csak a horvátok jutottak helyzetig, de már két száz százalékos helyzetet is összeszerencsétlenkedtek az argentinoknak.
A Bonni Egyetem kutatói olyan rendszert fejlesztettek, ami először megfigyeli az emberek által végzett tevékenységet, majd egy következő akalommal megjósolja, mi lesz a következő lépésük.
Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a budapesti Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett
Caballero hibázott hatalmasat, egy hazaadást nem kivágott, hanem megpróbált átpörgetni a kapura törő Rebić fölött. Nem jött össze, Rebić kapásból, félfordulatból hatalmas erővel vágta be a hosszú felső sarokba.