Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai 2016-ban átláthatóan és szabályosan gazdálkodtak, az államháztartásból támogatást nem kaptak, egyéb támogatásban, adományban nem részesültek.
Az MNB az utóbbi időben határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy az emelkedő kamatok hatására ne dőljenek be tömegesen a hitelek. Kérdés, hogy az adósok emlékeznek-e még az egy évtizede kapott leckére.
Bár Irán csapata szerdán vereséget szenvedett (0-1) Spanyolország ellen, az iráni nőknek volt okuk az ünneplésre: 38 év után először vehettek részt nyilvános meccsnézésen és szoríthattak a válogatottnak.
Eséssel nyitotta a kereskedést mindhárom vezető amerikai részvényindex, a befektetők elsősorban az USA és kereskedelmi partnerei közt dúló potenciális kereskedelmi háború eszkalálódása miatt aggódnak.Nagyon úgy néz ki, hogy mínuszos...
A Bonni Egyetem kutatói olyan rendszert fejlesztettek, ami először megfigyeli az emberek által végzett tevékenységet, majd egy következő akalommal megjósolja, mi lesz a következő lépésük.
Közép-Európa jelenleg a kontinens legsikeresebb régiója, amely fantasztikus jövő előtt áll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, amikor átadta a visegrádi együttműködés (V4) elnökségét Szlovákiának, amely július 1-jétől egy évig vezeti a csoportot.
Csak a résztvevőkre tartozik, hogy egy kormányülésen egy döntés milyen körülmények között születik meg - ezzel indokolta az atv.hu-nak Varga Mihály, hogy többé nem készül hangfelvétel a kormányülésekről, az Orbán-kormány minisztereinek zárt ajtók mögötti tanácskozásairól.
A CIG Pannónia csütörtökön arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság áprilisi közgyűlése után MNB jóváhagyta dr. Király Mária és Horváth Gergely Domonkos igazgatósági tagsági kinevezéseit. A CIG Pannónia csütörtökön...
Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy az Audi és a Hyundai a hidrogénes autózás érdekében egyesítették erőiket, ma pedig már a BMW-ről beszélhetünk az alternatív, üzemanyagcellás hajtásláncok kapcsán. Egy ideig ugyan nem igazán volt felszínen ez a technológia, a bajorok azonban emlékeztettek minket, hogy nem mondtak le róla, és folyamatosan fejlesztik a saját megoldásaikat.
Biztonsági rést találtak a Kelenföld-Székesfehérvár vasútvonal biztosító berendezésének működésében - tudta meg az RTL Klub Híradója. Ez a rendszer irányítja például a vasúti átjárókban az autós forgalmat, de azt is felügyeli, hogy a vonatok biztonságosan kövessék egymást.
Több mint százmillió forintból fejlesztették a budapesti Szent Margit kórház emlődiagnosztikai központjának eszközparkját: egy új digitális mammográfiás röntgenberendezést, valamint egy mammográfiás ultrahangkészüléket adtak át csütörtökön.
A HVG arról ír, hogy megszűnhet a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt, a vezérigazgató Szvitek Norbert pedig ausztrál nagykövet lehet. A Figyelő az Egyesült Államok új budapesti nagykövetéről közöl összeállítást.
Banki jogosítványt szeretne igényelni a Robinhood, egy amerikai fintechcég, amely ingyenes részvénykereskedést és kriptodevizákat ajánl mintegy 4 millió ügyfelének. A startup az amerikai pénzügyminisztérium felügyeleti ágával, az OCC-vel...
Nem tartják embertelen körülmények között Anders Behring Breivik-et, aki 21 éves elzárását tölti – így döntött legfelsőbb szinten az Emberi Jogok Európai Bírósága. A norvég tömeggyilkos 77 embert gyilkolt meg előre tervezetten, hidegvérrel 2011-ben. Ügyvédje szerint mégsem indokolt, hogy magánzárkában tartsák.
Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy az Audi és a Hyundai a hidrogénes autózás érdekében egyesítették erőiket, ma pedig már a BMW-ről beszélhetünk az alternatív, üzemanyagcellás hajtásláncok kapcsán. Egy ideig ugyan nem igazán volt felszínen ez a technológia, a bajorok azonban emlékeztettek minket, hogy nem mondtak le róla, és folyamatosan fejlesztik a saját megoldásaikat.
Az egymillióit is megközelítheti azon magyarok száma, akik hosszabb-rövidebb ideig külföldre vándoroltak – derült ki az OECD napokban megjelent elemzéséből.
Medvelábnyomok a Miskolchoz közeli Arnót határában bukkant fel medve, június 16-án Sajókeresztúr főterére tévedt, másnap hajnalban pedig Miskolcon látták az állatot. A maci nyomokat is hagyott maga után:
Felhívta egy volt alkalmazott barátja a Tesla nevadai Gigafactoryját azzal, hogy az ex-munkatárs fegyveres mészárlást akar végrehajtani az üzemben - állítja az amerikai techcég szóvivője. A Tesla megerősítette a gyár védelmét. A...
Az MNB összesen 79 millió forint bírság megfizetésére és a feltárt jogsértések megszüntetésére kötelezte csoportvizsgálatának lezárása során az Erste Bankot, az Erste Jelzálogbankot, az Erste Lakáslízinget és az Erste Lakástakarékpénztárt...
Európának képesnek kell lennie megvédeni saját határait – jelentette ki Orbán Viktor a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után. A magyar kormányfő azt is elmondta: pénteken Magyarországra látogat Tusk, de a V4-ek nem mennek el a migrációs minicsúcsra. A lengyel kormányfő leszögezte: országa nem tartozik a me