2018. június 19. kedd

jún. 19
16:00
Erősödött a forint arra a bejelentésre, hogy a Magyar Nemzeti Bank szerint a jelenlegi laza monetáris kondíciók nem tarthatók fent tartósan (444.hu)
Az alapkamat egyelőre maradt, de ez valamikor változhat.
jún. 19
16:00
Andrej Babis: az illegális bevándorlás jelenleg az EU legnagyobb problémája (USAracing)
Csehország továbbra is kész részt venni az illegális migráció megszüntetésére irányuló küzdelemben – hangsúlyozta a cseh kormányfő.
jún. 19
16:00
Ilyen se volt még vb-n: ázsiai csapat vert dél-amerikait (m4sport.hu)
Ez volt a 18. meccs a két kontinens csapatai között, de csak most először örülhetnek az ázsiaiak.
jún. 19
16:00
Stratégiai megállapodást kötött Budapest és a Mol (NRGreport)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol, a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten. Tarlós István szerint a Mol és a főváros elsősorban a közlekedés és a környezeti problémák kezelésének területén tud majd együttműködni.
jún. 19
16:00
Csath Magdolna (Magyar Idők): A kereskedelmi vita háttere (Tiszta Jövő)
Számunkra sem mindegy, hogyan alakulnak a kereskedelmi tárgyalások.
jún. 19
16:00
Visszatért a medve Abonyba? - 15 birka gyilkosát keresik (BorsOnline)
Medvepara ütötte fel a fejét a minap egy Szolnokhoz közeli településen. Mint ahogy azt a Bors korábban már megírta: Abonyban egy medve alapos felfordulást okozott. Vackor – aki később bejárta a fél országot – benézett egy-két házba, majd egy általános iskolán keresztül távozott a városból. Most a helyiek újra medvére gyanakodnak. A miabonyunk.hu
jún. 19
16:03
Mozdult az MNB: még nagyobb GDP-bővülést várnak (Menedzsment Fórum)
És az inflációs előrejelzést is felfelé módosították.
jún. 19
16:03
Tüntetők vertek rendőröket, engedett az ukrán kormány (Kripto Akadémia)
A csernobili baleset áldozatai is részt vettek a veteránok és bányászok megmozdulásán.
jún. 19
16:03
11-es, piros lap, bombameglepetés a H-csoportban - videó (Sport365)
Alaposan lerohanták James Rodríguezéket!
jún. 19
16:03
Tarolt a Visa a hosszú hétvégéken (vg.hu)
Az idei év első felében a magyarok többet használták a hosszú hétvégi külföldi útjaik során a Visa kártyáikat, mint a hagyományos hétvégéken.
jún. 19
16:05
Egyértelműbbé válnak az Airbnb-keresések (vg.hu)
A GVH-eljárás végeredményeként a szálláshelyeket keresők összességében több és pontosabb információt kaphatnak az árakról.
jún. 19
16:06
Veszteségesen kezdés a New York-i tőzsdén (ProfitLine)
A hétfői vegyes zárás után az eszkalálódó amerikai-kínai kereskedelmi viszály miatt nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
jún. 19
16:06
Miért veszélyes az erős horkolás? (WebBeteg)
Normális esetben az orrunkon keresztül szívjuk be a levegőt, amely tisztítja, szűri és felmelegíti azt. Ha azonban ezt a rendszert, vagyis az orrlégzést valami gátolja, kénytelenek vagyunk szájon át lélegezni.
jún. 19
16:06
Szégyenpadon Magyarország: újabb listán csúsztunk a románok mögé (Pénzcentrum)
Magyarország továbbra is a legszegényebb európai országok közé tartozik - derül ki egy friss, a tavalyi évre vonatkozó elemzésből. A jelentés szerint vásárlóerő-paritáson számolva mind az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás...
jún. 19
16:06
Foci-vb: Japán legyőzte Kolumbiát (ATV)
Japán 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a H csoport első fordulójának szaranszki mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
jún. 19
16:06
Bevándorlási különadót vet ki a kormány (HírTV)
Emellett eltörlik a bankadót, emelik a chipsadót és olcsóbb lesz a nyugdíjasok foglalkoztatása.
jún. 19
16:06
Nem bírt Japánnal a végig emberhátránnyal küzdő Kolumbia (HírTV)
2–1-re nyertek a Kék Szamurájok.
jún. 19
16:06
Ezek a sneakerek sosem lesznek unalmasak, mutatjuk, miért! (Glamour)
A szezon legmenőbb darabjai
jún. 19
16:06
Megvannak 2018 energiakövetei (NRGreport)
Szuperhősöket a magyar oktatásba! A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is meghirdette pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára.
jún. 19
16:06
Új vezérigazgató a Sága élén (Márkamonitor)
Augusztus elsejétől új vezérigazgató irányítja a magyar piac vezető szárnyastermék-márkáját gyártó cégét, a Sága Foods Zrt.-t. Muzsek András új piacokra vezetné a sárvári társaságot, és szeretne újra kiemelkedő termékinnovációkat megvalósítani a Ságánál.
jún. 19
16:07
Sokak által kedvelt üdítőt vontak ki a forgalomból (vg.hu)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálta során a Fonyódi Ásványvíz Kft. által forgalmazott üdítőkben talált hibát.
jún. 19
16:08
Azért Gigi Hadid sem néz ki mindenben jól (Glamour)
Ebben a tréningszettben például nem
jún. 19
16:09
Az MNB egyetlen horgonya az infláció (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését. A korábban várt 4,2 százalékkal szemben 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank, míg a várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte. Az indokolásban ez áll: az MNB egyetlen horgonya az infláció.
jún. 19
16:09
Magyarország a legszegényebb országok között (Privátbankár)
Most is Luxemburg az első az egy főre jutó GDP és a tényleges fogyasztás alapján, a lista végén Bulgária még az átlaghoz képest is erősen lemaradt.
jún. 19
16:09
Hét ország társadalmi célú vállalkozásait segíti az Erste (vg.hu)
A cél, hogy finanszírozást biztosítsanak a társadalmi célú vállalkozások számára a foglalkoztatás és a szociális innováció európai programja keretében.
jún. 19
16:10
Amal Clooney felvette azt a ruhát, amit nyáron sose szabadna! (Glamour)
De miért?
jún. 19
16:12
A híres sorozatsztárt kórházba vitték, öngyilkosságot akart elkövetni (Glamour)
Heather Locklear súlyos problémákkal küzd
jún. 19
16:12
Fotó a temetőből: ezt találták a Playboy-vezér, Hugh Hefner sírjánál (Ripost)
Az amerikai sajtómágnás 2017 szeptemberében hunyt el.
jún. 19
16:12
Ezt a feladványt csak az emberek 91%-a tudja megoldani. Köztük vagy? (Ripost)
Tedd magad próbára, és derítsd ki, vajon sikerül-e rájönnöd a megfejtésre.
jún. 19
16:12
Itt egy újabb ötlet a devizakárosultak megsegítésére (HírTV)
A devizahitelek forintra váltásakor a jegybanknál felhalmozódott több százmilliárdos profitból rendezné a károsultak problémáit a Jobbik.
jún. 19
16:12
Izgalmas időszak jön a magyar energiacégeknek (NRGreport)
Erőteljes átrendeződés figyelhető meg a globális energiaszektorban a befektetői aktivitás fokozódása, illetve a tranzakciós piac élénkülése nyomán. A jelenség pedig már a hazai energiaszektor Csipkerózsika-álmából ébredező piacán is érzékelhető. A beruházásoknak köszönhetően létrejövő új eszközök többsége hamarosan a tranzakciós piacon is megjeleni
jún. 19
16:12
Japán-Kolumbia 2-1 (Képmás)
Meglepetés: a japánok legyőzték Kolumbiát.
jún. 19
16:12
Sandra Bullock rettegett a porducertől (BorsOnline)
Sandra Bullock elismerte: rettegett Harvey Weinsteintől. Bár a producer disznóságai csak tavaly kerültek nyilvánosságra, azért a színfalak mögött elfordult, hogy megelőzte őt a „hírneve”, sőt Hollywood­ban jó ideje nyílt titoknak számított Weinstein agresszív rámenőssége. Sokan azonban a befolyása miatt nem mertek tenni semmit ellene. A Beépített
jún. 19
16:14
Borzalmas divattal rukkoltak elő idén nyárra a férfiaknak (Ripost)
Néhány évvel ezelőtt még senki sem vetemedett volna arra, hogy rövidnadrágot húzzon a zakóhoz, mert minimum körberöhögik az utcán. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy idén ez lesz az divat.
jún. 19
16:15
Van minek örülni? Nagyon hisznek a magyar gazdaságban (Privátbankár)
Amellett, hogy Matolcsyék az alapkamathoz ismételten nem nyúltak, a Magyar Nemzeti Bank emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését.
jún. 19
16:15
Komoly kihívások várnak az MSZP új vezetőségére (hirado.hu)
Számos kihívás vár a párt új vezetőségére – mondta Galló Béla politológus, és hozzátette, a szellemi háttérudvar és az anyagiak hiánya jelentősen nehezíti majd a munkát.
jún. 19
16:15
Japán legyűrte a szinte végig emberhátrányban játszó Kolumbiát (BorsOnline)
Kolumbia-Japán 1-2
jún. 19
16:18
Antonio Tajani: a migráció a legégetőbb kérdés az EU számára (USAracing)
Az EP elnöke fogadkozott, hogy a polgárok hamarosan konkrét válaszokat kapnak, mert e nélkül csak súlyosbodni fog a társadalmi válság az Európai Unióban.
jún. 19
16:18
Japán visszavágott Kolumbiának a brazíliai vereségért (Azenpenzem)
A mostani tornán Carlos Sanchez az első játékos, aki piros lapot kapott, míg a vb-k történetében ő a második leggyorsabban kiállított futballista.
jún. 19
16:18
Hivatalosan is megérkezett az új legkisebb Audi (Autónavigátor)
Egy nappal a fotók kiszivárgása után az Audi teljes fényében megmutatta az új A1-et. A prémium felszereltség nem lehet kérdés, alapáras vezetéstámogató rendszereket is kap.
jún. 19
16:21
Kétmilliárd forintot hagytunk veszni (Infostart)
A Szép-kártyákra két évvel ezelőtt feltöltött keret nagyjából 98 százalékát elköltötték a kedvezményezettek a május végi határidő lejártáig, az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank által kibocsátott kártyákon összesen nagyjából 2 milliárd forint maradt a béren kívüli juttatásból - közölték a kártyakibocsátó pénzintézetek.
jún. 19
16:24
Szexi csajok és kigyúrt pasik csapnak össze: videó a dübörgő strandröpibajnokságról (Blikk)
A hölgy- és a férfiszurkolók is örömüket lelték az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság első fordulójának mérkőzéseiben. Ugyanis a gyengébbik nem csinos tagjai és az urak is izgalmas meccseket vívtak.
jún. 19
16:24
Foci-vb: Japán legyőzte Kolumbiát (ATV)
Japán 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a H csoport első fordulójának szaranszki mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
jún. 19
16:24
A francia vállalatok többsége nem maradhat Iránban (hirado.hu)
A francia vállalatok többsége nem maradhat Iránban a visszaállított amerikai szankciók miatt – mondta kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
jún. 19
16:24
A francia vállalatok többsége nem maradhat Iránban (hirado.hu)
A francia vállalatok többsége nem maradhat Iránban a visszaállított amerikai szankciók miatt – mondta kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
jún. 19
16:24
Egy ostoba kiállítás után Japán felőrölte az esélyesebb Kolumbiát, minden borulhat a H-csoportban (444.hu)
A csoport leggyengébbjének tartott Japán szerencsével, de okosan játszva 2-1-re lenyomta Kolumbiát.
jún. 19
16:24
Így lehetsz ott Luxus Vivi esküvőjén (Femcafe)
Csak ezt kell tenned hozzá.
jún. 19
16:24
Ha úgy fogunk kinézni fürdőruhában 72 évesen, mint Goldie Hawn, hálát adunk az égnek! (Glamour)
Bárcsak!
jún. 19
16:26
Ez a lány egy átváltozóművész! Így változott át Meghan Markle-lé (Glamour)
Hihetetlen, hogy mit művel a sminkkel
jún. 19
16:27
Habcsókos cseresznyés sütemény (Mindmegette)

Keresés