Kezdődik a labdarúgó világbajnokság Oroszországban. A nyitómérkőzést a házigazdák játsszák a szaúdiak ellen, abban a moszkvai stadionban, ahol július 15-én majd a döntőt rendezik.
Elmérgesedett csütörtökön Angela Merkel német kancellár és belügyminisztere, Horst Seehofer vitája a menekültügyi szabályozásról, az egyre súlyosabb konfliktus miatt megszakították a szövetségi parlament (Bundestag) ülését, és sajtóértesülések szerint a belügyminiszter kilátásba helyezte, hogy a kormányfő hozzájárulása nélkül valósítja meg terveit
Beszállna a járműakkumulátor-technológiák piacára a Tungsram Zrt., már rendelkezik a tevékenységhez szükséges műszaki felkészültség, szaktudás és infrastruktúra egy részével – jelentette be a társaság vezérigazgatója és tulajdonosa, Jörg Bauer.
Az elmúlt években jelentősen emelkedő lakásárak a jövedelmek párhuzamos növekedése miatt ugyan nem rontottak drasztikusan a lakásvásárlók helyzetén, az állami támogatások ugyanakkor relatíve egyre kevesebbet érnek a piacon, vagyis...
Dollárszázmilliókat költöttek a repülés történetének eddigi legnagyobb talányának megoldására, de senki nem akadt rá a 2014 márciusában nyoma veszett maláj gép roncsaira.
Vlagyimir Putyin reméli, hogy nemcsak a szervezés lesz elsőrangú, hanem a szbornaja is. Délután az Oroszország–Szaúd-Arábia nyitómérkőzéssel megkezdődik a XXI. labdarúgó-világbajnokság.
Az Üdítőital szövetség közleménye szerint az ágazat vállalkozásai a termékek receptjének átalakításával, új termékek bevezetésével csökkentik tovább az alkoholmentes italok cukor- és kalóriatartalmát.
Borut Mackovsek szlovén válogatott balátlövő kétéves szerződést kötött a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatával - közölte hivatalos honlapján az együttes.
Egy a minap kihirdetett irányelv alapján előfordulhat, hogy a jövőben a nevünk és a kapott adótanácsunk részletei az adóhatóságnál landolnak. 2020 júliusától ugyanis a tanácsadók vagy bizonyos esetekben maguk az adózók kötelesek lesznek tájékoztatni az adóhatóságot egyes, agresszívnak minősített adótervezési konstrukciók részleteiről. Ráadásul a tájékoztatási kötelezettség, visszamenőlegesen,…
Az amerikai jegybank lépése után a piac azt várta, hogy az EKB is hamarosan elkezd szigorítani. Emiatt a befektetők már kényszerpályán látták az MNB-t is, a forintot pedig megint megütötték. Az EKB azonban nem áll le a pénznyomtatással.
A következő idénytől két magyar csapattal, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest együttesével 12 résztvevősre bővül a szlovák jégkorongbajnokság élvonala, a Tipsport liga - jelentették be pozsonyi sajtótájékoztatójukon a szlovák sorozat és a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vezetői.
A csütörtöki kereskedés első felében látott esés után ismét a vevők ragadták magukhoz az irányítást az európai tőzsdéken, miután az Európai Központi Bank mai ülése után csökkent az eszközvásárlási program jövőjével kapcsolatos...
Miközben a világgazdaság szinte túlpörög, és Amerika már hevesen fékezi saját elszabaduló inflációját, az Európai Központi Bank, még egy évig nullán akarja tartani a kamatot, de legalább most már döntött, hogy év végéig megszünteti az eszközvásárlási (pénznyomtatási) programot, két lépésben.
A 2018-as vb-n először Mexikó ellen játszik élesben vasárnap Németország. Joachim Löw, a válogatott vezetőedzője a játszmára való felkészülésről nyiltkozott a Bild magazinnak.
Az első helyezett is 25 százalékot esett a Lájkbajnokságon. Nagyot ment a „Purhabot nyomtak a gyurgyalagok fészkeibe Ménfőcsanakon - fotók” című cikk. Pangás.
Megszakította kapcsolatát gyámjával és bizalmasával Stan Lee, a Marvel-univerzum atyja, mert alapos a gyanú, hogy a férfi közreműködött Lee szerzői jogainak átjátszásához.
A MASZSZ szerint az állam rossz gazdának bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek jövőre.
Nemrég a magyarországi MET Csoport tulajdonosváltásáról cikkezett a magyar sajtó. Nem kis célt tűzött ki maga elé a cégcsoport, a konszolidálódó európai energiapiac vezető energiavállalatává kíván válni. Többek között a MET sikereinek kulcsáról, a vállalat további növekedési lehetőségeiről, valamint az energiapiac átalakulásáról és tendenciáiról be
Négy hónappal elhalasztják az új, harmadik generációs európai nyomottvizes reaktor (EPR) üzembe helyezését a finnországi Olkiluoto atomerőműben – jelentette be az erőművet üzemeltető finn vállalat (TVO) szerdán.
A Szilícum-völgybeli SpinLaunch Inc. állítólag minden eddiginél olcsóbb megoldást talált arra, hogyan lehetne hasznos terhet (jellemzően műholdakat) az űrbe juttatni. A módszer amennyire egyszerű, annyira hihetetlen: gyakorlatilag "felhajítanák" az űrbe a rakétát egy különleges katapult segítségével.
Első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében
Megerősítette a Masterplast részvényeire vonatkozó 789 forintos célárát az MKB Bank elemzője, reagálva a tegnapi hírekre az áfacsalási nyomozás megszüntetésével kapcsolatban. 2015-ben indított vizsgálatot a NAV a Masterplast 100...
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) kiemelten fontosnak tartja az egészségügyi szakdolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását, ezért két projekt keretében 16,5 milliárd forintot fordít erre - közölte a központ csütörtökön.
Június végén lesz második éve, hogy nincs köztünk Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer, aki önálló és Terence Hillel közös filmjeivel örökre beírta magát rajongók millióinak szívébe.
Érdemes lenne felülvizsgálni az oktatásban a bolognai rendszert, a tankönyvek és a tananyag többségét pedig változtatni kell – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora.
Egy a minap kihirdetett irányelv alapján előfordulhat, hogy a jövőben a nevünk és a kapott adótanácsunk részletei az adóhatóságnál landolnak. 2020 júliusától ugyanis a tanácsadók vagy bizonyos esetekben maguk az adózók kötelesek lesznek tájékoztatni az adóhatóságot egyes, agresszívnak minősített adótervezési konstrukciók részleteiről. Ráadásul a tá
A Magyar Közút összegyűjtötte az M7-es autópálya nyári használata kapcsán fontos statisztikákat és tanácsokat. Mutatjuk őket, mert tényleg hasznosak és fontosak!
Impozáns ünnepséggel nyitották meg az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot, amely után útjára indult a labda az első meccsen, ahol a rendező oroszok Szaúd-Arábiával mérkőztek.
A generációváltással küzdő családi vállalkozások számára a BÉT új Xtend piaca optimális megoldást nyújthat – erre hívták fel a figyelmet a Random Capital és a Navigator Investments vezérigazgatói a minap annak apropóján, hogy a két cég szoros együttműködésben lett a BÉT Xtend piaci Kijelölt Tanácsadója. És ez nem csak a teljes eladásra szánt cégekr
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet nyolc öngyilkos merényletre kiképzett tagját fogta el a török rendőrség egy isztambuli razzia során – jelentette csütörtökön az Anadolu
Tovább húzódik Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és kormányának belügyminisztere, Horst Seehofer, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének vitája a menekültügyi szabályozásról, a CDU-s és a CSU-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselők külön-külön tartott csütörtöki ülésén mindkét pártvezető támogatást kapott álláspontja további…
Karbantartás miatt rövidített útvonalon közlekedik szombattól jövő hét péntekig a 9-es, csömöri HÉV - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Korábban kenőpénzek elfogadása és a választásokba való beavatkozás miatt ítélték el az ország első női államfőjét, akiről kiderült, hogy egy barátja kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólt, pedig semmilyen hivatalos tisztsége sem volt.