Szerves anyagokat találtak a Marson - jelentette be a NASA. A Curiosity marsjáró azt is kimutatta, hogy a nyári, melegebb időszakban megnő a Mars légkörében a metán koncentrációja. A felfedezések jelentőségéről Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Központjának kutatója beszélt az InfoRádióban.
A kijevi BL-döntőben a Real Madrid erőssége, Sergio Ramos a Liverpool egyiptomi ásza, Mohamed Szalah karját csaknem eltörte. Mivel erről ír a fél világ, a spanyol fociválogatott védője bepipult.
Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője.
Aranyérmes lett az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta kajak egyesben, a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenu páros és a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kajak kettes 500 méteren a belgrádi Európa-bajnokságon, Takács Tamara pedig megnyerte a női kajak egyesek 5000 méteres versenyét.
A közlemény szerint a NAV ingyenes, egyszerű, gyors, és az adatszolgáltatásra is alkalmas számlázóprogrammal, a hamarosan elérhető online számlázóval segíti a vállalkozásokat.
Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) helyettes szóvivője vasárnap az MTI-megkeresésére.
Meglepő bejelentést tett az IKEA arról, hogy milyen cégekkel lép partnerségre a következő időszakban. Van közöttük elektronikai vállalkozás, sportmárka és kerámiagyártó is. Mutatjuk a konkrét cégeket. A Pénzcentrumon is...
Rengeteg startup küzd a világon azzal a problémával, hogy csak égetik a befektetői tőkét és nem tudnak profitot termelni. Olyan ritkák az 1 milliárd dollár fölötti értékeltségű, profitábilis startupok, hogy a kockázati tőkések körében...
Oroszország és Szaúd-Arábia is növelte olajtermelését, szakértők szerint, hogy mérsékelje az iráni olajexport esetleges visszaesése miatti piaci aggodalmakat.
Egy átfogó kutatás szerint globális szinten a munkavállalók két harmada dolgozik az irodán kívülről, és több mint felük a munkahét felét így tölti. Ezek a tényezők komoly változásokat vonhatnak maguk után a vállalati ingatlanok piacán.
A murvával borított parkoló kialakítása nem felel meg a műszaki előírásoknak – állítja az FKI. A működtetők azt mondják, ők semmiféle lezáratós határozatot nem kaptak.
Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) helyettes szóvivője vasárnap az MTI-megkeresésére.
Svájcban vasárnap két népszavazást tartanak, az egyik a monetáris rendszer reformjáról szól, a másik pedig arról a javaslatról, hogy feltételekhez kötnék az online szerencsejátékot. A monetáris rendszer reformját kezdeményezők...
Egy átfogó kutatás szerint globális szinten a munkavállalók két harmada dolgozik az irodán kívülről, és több mint felük a munkahét felét így tölti. Ezek a tényezők komoly változásokat vonhatnak maguk után a vállalati ingatlanok piacán.
A vulva (szeméremtest) jó- és rosszindulatú daganatai szerencsére egyaránt ritkán fordulnak elő. A jóindulatú elváltozások (lipoma, fibroma, hemangioma) eltávolítása azért fontos, mert mikroszkópos szövettani vizsgálattal lehet csak bizonyítani azt, hogy a daganat nem rosszindulatú.