Az Európai Bizottság a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszú távú uniós költségvetésben 100 milliárd eurót javasol kutatásra és innovációra fordítani - jelentette be az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős biztosa brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön. Az előző időszakban a pr
Matteo Salvini újfent hangoztatta, hogy az új olasz kormány véget kíván vetni annak a gyakorlatnak, hogy a civilszervezetek "tengeri taxikként" megkönnyítsék az illegális bevándorlók Európába jutását.
Megsérült Matej Gaber szeme, ezért kérdéses, hogy a bajnok MOL-Pick Szeged szlovén kézilabdázója pályára léphet-e a magyar válogatott elleni világbajnoki selejtező szerda esti visszavágóján, Veszprémben.
A vasárnap tartott svájci népszavazás hivatalos eredményei szerint a voksolók 75,7 százaléka utasította el a monetáris rendszer reformját, míg az online szerencsejátékról szóló javaslatot 72,9 százalék támogatta.
A Magyar Tudományos Akadémia egyik most induló Lendület kutatócsoportja többek között figyelemhiányos hiperaktivitászavarral élő fiatalok életét követi majd, hogy megismerje a betegség védő- vagy rizikófaktorait. Ezek tudatában javítani lehet majd a megelőzési és a kezelési módszereket - mondta az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműso
Két független jelölt közül Forrai Dánielt választották polgármesterré a Vas megyei Vassurányban vasárnap tartott időközi választáson – közölte a település jegyzője.
Ha a szem törőereje fokozott - mert a szaruhártya vagy a lencse felszíne túlságosan domború - vagy ha a szemtengely hosszabb a normálisnál, akkor rövidlátás (myopia) jön létre.
Los Angeles - Halálra ítélte a bíróság azt a férfit, aki hónapokon át kínozta, majd halálra verte barátnője 8 éves kisfiát, mert azt gondolta, hogy a gyerek meleg.
A főtanácsadó szerint a politikai változások, a politikai nyilatkozatok egyre nagyobb számban "kritikusan és a változtatás szándékával" szólnak Brüsszelnek.
Egy azonosítatlan kisrepülő miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjét – tudatta a Honvédelmi Minisztérium. Közleménye szerint szombat éjszaka, nem sokkal éjfél előtt Ukrajna felől Beregsuránynál lépett be Magyarország légterébe egy kisrepülő, amely nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással. Ezután riasztották a Magy
Soros György azonban nem fog visszavonulni, sőt, szervezetei révén fokozza a magyar kormányra a nyomást - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója.
Az iraki törvényhozás távozó elnöke a május 12-i parlamenti választások megismétlésére szólított fel vasárnap amiatt, hogy hatalmas tűz pusztított a nap folyamán azokban a bagdadi raktárakban, ahol a választások szavazólapjait őrzik.
Rácsok mögött vár további sorsára mindenki medvéje. Az országjáró mackó hétfőig még biztosan a Szegedi Vadaspark lakója marad, ám hogy utána hol élheti tovább az életét, arról egy bizottság tárgyal majd. A megbeszélésen ott lesz minden érintett szerv, köztük a nemzeti parkok képviselői, azaz közel húsz ember vitatja meg, mi történjen az állattal.
Felkészülési meccsen simán, 3-0-ára verte Brazília a világbajnokságról lecsúzó osztrákokat Bécsben, és a második gólt külön is érdemes kiemelni. Már Willian passza se volt semmi, de utána pedig Neymar úgy ültette el a védőjét, ahogy ezen a szinten már ritkán szokás. A brazilok elsőnek majd Svájccal játszanak, pont egy hét múlva, vasárnap.
Az Erzsébet hídon átmenő távhővezeték kiépítésével megkezdte a Főtáv Zrt. a budapesti belváros bekapcsolását a távfűtésbe, a beruházás költsége csaknem 5 milliárd forint - mondta Mitnyan György, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten, a projektismertető rendezvényen.
A Mercedes-Benz Cars megkezdi új autógyára építését Kecskeméten, a beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt.
A francia elnökség vasárnap elítélte Donald Trump amerikai elnök „következetlenségét”, aki visszavonta a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kanadai csúcstalálkozójának zárásaként elfogadott nyilatkozat támogatását.
A múlt héten nem kaptak rá lehetőséget, de hétfőn várhatóan le tudja tenni a két ellenzéki képviselő, Hohn Krisztina (LMP) és Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) az esküt az Országgyűlés előtt.
Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, s mivel a vb-címvédő Lewis Hamilton csak ötödik lett, így átvette tőle a vezetést a pontversenyben.
Négy számban is magyar győzelem született, Hosszú Katinka 400 méter vegyesen pedig második lett a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat első, franciaországi állomásának vasárnapi versenynapján, Canet-en-Roussillonban.
Informatikus körökből indult, ma viszont már nagyvállalatok használják arra, hogy innovatív ötleteket vagy új munkaerőt gyűjtsenek. Utánajártunk a műfaj legfontosabb jellemzőinek, és megnéztük, milyen területeken hasznosítható a geekek maratonjából kifejlődött ötletgyár.
Az elmúlt években 76,9 milliárd forintos haszna keletkezett az állami gázkereskedőnek a gázárak változásából. Ebből közel 40 milliárd forintot elköltöttek a választások előtt bejelentett rendkívüli, fogyasztónként 12 ezer forintos gázszámla-jóváírásra. De a piaci árak emelkednek, hamarosan elfogyhat a tartalék és nem lesz miből fizetni a lakossági
Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, s mivel a vb-címvédő Lewis Hamilton csak ötödik lett, így átvette tőle a vezetést a pontversenyben.
Az Egyesült Államok Utah államában lévő Eagle Mountain városában építi fel új adatközpontját a Facebook. Az épület érdekességét a szervertermek hűtéséhez alkalmazott rendszer jelenti.