Sikerült rövid idő alatt befogni azt az öt nagymacskát, amelyek pénteken szöktek meg a Németország nyugati részén lévő Lünebach állatkertjéből - közölték helyi illetékesek.
Különleges ajánlattal készül a Coca-Cola Magyarország és a Sziget Kulturális Szervezőiroda: idén először, különleges együttműködésük keretein belül, a legmenőbb nyári pillanatokra vágyó fogyasztók páros fesztiválbelépőt nyerhetnek a VOLT, a Balaton Sound és a Sziget fesztiválra, vagy egy egyhetes nyaralást a siófoki Coke Parti Kecóban.
A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének (MABIASZ) tagjai ismét értékelték a biztosítótársaságok tevékenységét. A szövetség, a 2018-ban alapított Magyar Biztosítási Terméknagydíjjal a független biztosításközvetítők által legjobbnak ítélt biztosítói termékeket tüntette ki.
A belső szabályzata szerint jár el az Alba Fehérvár kosárlabdaklub az együttes egyik játékosával szemben, aki csütörtökön, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely elleni összecsapáson összetűzésbe került a vendégszurkolókkal.
A Bajnokok Ligája-döntős Liverpool magyar kapusa, Bogdán Ádám (30) közbenjárásának köszönhetően értékes ereklyével gazdagodhat egy jótékony szurkoló, s egyben segítheti a Vasas Kubala Akadémia betegeskedő fiatal focistáját, Vikukel Krisztiánt (13) és családját. A dresszt elárverezik a kisfiú javára.
Szerdán egy olyan javaslatot szavazott meg az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Liga csaknem összes európai parlamenti képviselője, amely a 2021-2027 közötti időszakban EU-pénzt szorgalmazott azon tagállamoknak, amelyek a gazdasági elnyomás...
Második alkalommal választották meg Az Országház Borait; a pályázaton nyertes nyolc tétel az Országház fontosabb eseményein képviseli majd Magyarországot.
Federica Mogherini leszögezte, hogy az EU nem áll háborúban senkivel, a „háború” szó nem szerepel a közösség szótárában, ami kereskedelmi téren is békeprojektnek számít, de szükség esetén meg fogják védeni az érdekeiket.
A műkereskedelemmel és zálogházi szolgáltatással foglalkozó BÁV Zrt. új vezérigazgatója Slánicz Béla, munkáját 2018. június 15-én kezdi meg a társaságnál - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
A műgyűjtő szerint a magyar állam kezében lenne a legjobb helyen a Munkácsy-trilógia, de egyelőre nem született megállapodás az árról. Tízmillió euróra becsülik az összeget.
Megvonta a spanyol parlament a bizalmat a konzervatív kormányt vezető Mariano Rajoy-tól. Az új miniszterelnök a szocialista Pedro Sanchez lett. A lehetséges politikai következményekről Nagy Sándor Gyulát, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója beszélt.
A Volvo rajongóinak emlékezetében valószínűleg még élénken él, amikor a svédek R jelzéssel látták el sportosabb modelljeiket. Amikor azonban a Polestar a márka kezébe került, akkor a sportrészleg nevét vették fel a vadabb változatok – illetve csak az S60/V60 páros, hiszen csupán belőlük készült valódi sportverzió. A Polestar azonban nemrég külön márkaként lépett színre, így a Volvo ismét…
Minden idők egyik legizgalmasabb zárófordulója következik a labdarúgó-NB I-ben. A bajnoki cím sorsa ugyan már eldőlt, de a bennmaradásért még öt klub vív élet-halál harcot. A nyolcadik Mezőkövesd és a sorban mögötte következő Haladás, a Balmazújváros, a Vasas, valamint a Diósgyőr is retteghet a mai, 33. játéknapon.
A német közlekedési miniszter 3,75 milliárd eurós bírsággal fenyegette meg a Daimlert, miután a Spiegel értesülései szerint Andreas Scheuer a Daimler vezérigazgatójával folytatott korábbi megbeszélésén amiatt aggódott, hogy akár 750...
Az európai országoknak hátránya származhat abból, ha folyamatosan kritizálják Donald Trumpot és az amerikai adminisztrációt - mondta pénteken a CNBC-nek Szíjjártó Péter külügyminiszter. Szerinte Magyarországnak nagyon fájna, ha Európa...
Egyelőre 11 miniszterelnöki megbízott neve szerepel a Kormany.hu oldalon, valamennyiük megbízatása május 18-tól érvényes. A miniszterelnöki biztosok személyéről ugyanakkor még nincs információ.
A jövő gazdaságában a létrejövő új munkakörök új képességeket igényelnek majd, ami kihívás elé állítja az oktatási rendszert. A várakozások szerint a robotizáció felgyorsítja majd a munkafolyamatokat.
Halálos veszélyben forgott a brit király család egyik legifjabb tagja, György herceg (4) élete! Vilmos herceg (35) és Katalin hercegné (36) kisfia az ISIS célkeresztjébe került. Egy Husnain Rashid (32) nevű férfi a Woolwich Crown Courtbanban zajló tárgyalása során megdöbbentő vallomást tett.
Ötödszörre érkezik hazánkba az ausztrál beatboxkirály, Dub Fx. A világhírű művész eredetileg utcazenészként kezdte, ma már a legnagyobb fesztiválokon lép színpadra. Benjamin Standord (34) a Blikknek elmondta, hogy a kedvenc városa.