Mérsékelt veszteségben zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, és New Yorkban is enyhe mínuszban álltak az irányadó indexek, miközben a befektetők az iráni atommegállapodás sorsáról döntő bejelentésre vártak.
Nemzeti szabályokra is szükség van ahhoz, hogy a hatóság be tudja tartatni az uniós adatvédelmi rendeletet, de az adatkezelőknek ezek megalkotásáig is alkalmazniuk kell a GDPR-t - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Herczeg Zsolt összefoglalója.
Szakértői kormány felállítását kezdeményezte az olasz elnök, hogy ezzel véget vessen a március óta tartó belpolitikai válságnak. Az elmúlt hónapokban több koalíció-alakítási kísérlet kudarcba fulladt, így még mindig nincs kormánya Olaszországnak. Ha a szakértői kormány nem szerez támogatást a parlamentben, júliusban előrehozott választások lesznek.
A befektetőknek fel kell készülniük arra, hogy a tízéves amerikai államkötvények hozama elérheti a négy százalékot, és erősödni fog a volatilitás az államkötvény- és devizapiacokon - jelentette ki Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója...
Boris Johnson ezzel homlokegyenest ellentmondott Greg Clark üzleti miniszternek, aki hétvégi nyilatkozatában vámpartnerségi viszony szükségességéről szólt.
December eleje óta először ismét 315 forintba kerül az euró, a BUX index pedig esett, nagyobbat, mint Európa többi mutatója. Mindenki Trumpra vár, az iráni megállapodás sorsa miatt idegesek a piacok. Különösen az olaj, amely tegnap nagyot ugrott, ma nagyot zuhant.
Több mint kétezer embernek kellett elhagynia otthonát, és csaknem harmincöt házat pusztított el teljesen a Kilauea vulkán. Hawaii legaktívabb vulkánja csütörtök óta ontja magából a forró lávát, mostanra a lakóövezetekbe is betört.
A lakáshitelt igénylők között a csok Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni a támogatással, a nyugati országrészben az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék – olvasható a Duna House 2018. első negyedévét vizsgáló elemzésében.
Mintegy 210 milliárd forintos hiány alakult ki áprilisban az államháztartás központi alrendszerében, ami a harmadik legmagasabb az elmúlt évek hasonló időszakában - közölte a Portfolio elemzője. Csiki Gergely szerint az összképen csak az változtathat, ha a megelőlegezett uniós forrásokat az EU kifizeti.
A lakáshitelt igénylők között a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni az állami támogatással, a nyugati országrészben ez az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék - olvasható a Duna House saját adataira vonatkozó, 2018. első negyedévét vizsgáló el
Bár általában nehezebb előrelátni, mint utólag magyarázni az adott időszak gócpontjait, Zsiday Viktor, alapkezelő megpróbálja végiggondolni, miből lehet most baj.
Rabszolgákat dolgoztatnak a brit gazdaság 17 ágazatában – figyelmeztet egy brit jogvédő szervezet jelentése. Az anyag szerint a mezőgazdaságban, csomagolóiparban de még a taxisok között is vannak olyanok, akiket gyakorlatilag rabszolgának lehet nevezni.
A médiacég minden eddiginél több saját gyártású műsorral készül az év második felében, amelyek között fikciós sorozat, kaland-reality, nagyszabású showműsor és vetélkedő is szerepel.
– Fel a kezekkel! – ez lett Kánya Tamás (49) legújabb alkotásának címe a Római-parton, hiszen a művész most embereket formázott meg kövekből, uszadékfából, kavicsokból.
A Moody's Investors Service várakozása szerint a magyar bankrendszer működési kondícióinak javulása jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének. A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban ismertetett új szektorelemzésében...