A Mol ma közzétette, a 2017-es év után mennyi részvényt juttatott az igazgatóság tagjainak. A 10 fős igazgatóságból Csányi Sándor, az igazgatóság alelnöke 19 200, a többi tag (Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, Molnár József vezérigazgató...
Jogi megalapozatlanság miatt az Európai Unió Bírósága pénteki határozatában elutasította mintegy 1500 ember azon kártérítési keresetét, amelyet az Európai Bizottságnak a járművek szennyezőanyag-kibocsátásáról elfogadott rendelete számukra okozott.
Az amerikai munkaerő-piaci adat gyenge lett, de a tőzsdék mégis szépen teljesítettek ma. Az Apple új rekordot ért el, miután kiderült, hogy egy guru szorgalmasan vásárolja. A forint először nagyon gyenge, majd eléggé erős volt a nap folyamán. A BUX is emelkedett, pedig egyik részvényünk látszólag nagyot esett.
Bár a Fidesz-KDNP EP képviselőcsoportja korábban több tiszteletet követelt a kommunizmus áldozatainak, a magyar kormánypártok felszólítása a brüsszeli vezetőnél süket fülekre talált.
A brit hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából, és ezzel mintegy 27 millió forintnyi kárt okozott - közölte a rendőrség...
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel indítja el az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. elnevezésű hitelprogramját, elsősorban olyan kis- és közép vállalkozások (kkv-k) számára, amelyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi bankoktól nem juthatnak hitelhez – közölte a bank pé
A Mol Nyrt. a 2017-es gazdasági év után 148 800 A sorozatú Mol törzsrészvényt juttatott az igazgatóság tagjai részére pénteken a részvényjuttatáson alapuló ösztönző rendszer keretében – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Mintegy másfél milliárd forint ráfordítással, 4,6 megawattos kapacitással az Észak-Dunántúl legnagyobb, napenergiát hasznosító naperőműve épül az ajkai erőmű egyes számú, szürkeiszap kazettáján a rekultiváció után, közölte Horváth Balázs és Nemes Tibor, a projektet megvalósító és üzemeltető energiatermelő cég képviseletében.
A Mol ma közzétette, a 2017-es év után mennyi részvényt juttatott az igazgatóság tagjainak. A 10 fős igazgatóságból Csányi Sándor, az igazgatóság alelnöke 19 200, a többi tag (Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, Molnár József...
Vegyesen alakult a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: dollárban gyengült, euróban kissé erősödött, svájci frankban alig változott.
Akár 2019 végére vagy 2020 elejére is teljesítheti Magyarország az euró bevezetésének feltételeit. Magára a bevezetésre a 2021-22-es dátum lehet reális - amennyiben megvan erre a politikai szándék - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa.
A Mol Nyrt. a 2017-es gazdasági év után 148 800 A sorozatú Mol törzsrészvényt juttatott az igazgatóság tagjai részére pénteken a részvényjuttatáson alapuló ösztönző rendszer keretében - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Kiemelkedően sikeres tesztidőszakot követően a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel, MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezéssel hirdet hitelprogramot.
Kassa – Jóváhagyta a kassai kerületi ügyészség az európai elfogatóparancs alapján kábítószerügyletek gyanúja miatt őrizetbe vett Antonino Vadala kiadatását.
Az alkotmányban rögzítenék és előreláthatóan 65 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában, az erről szóló törvény már júniusban a parlament elé kerül.
Több mint kétezer mozis relikviát, köztük a Ben Hur egy gyakorlófogatát és Obi-Wan Kenobi fénykardját árverezik el június 5. és 8. között Los Angelesben.
A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén hitelesítette azt a két népszavazási aláírásgyűjtő ívet, amelyek azt célozzák, hogy országos illetve helyi népszavazási kezdeményezéseket elektronikus felületen kitölthető aláírásgyűjtő íven is lehessen támogatni.
Megkongatták a vészharangokat a balkáni migráns-útvonalon fekvő országok kormányai. A szlovén belügyi államtitkár szerint legalább félszázezer bevándorló akarja újra megrohamozni országukat, hogy aztán végül Nyugat-Európába juthassanak. Magyarország csak a déli határon álló kerítés miatt ússza meg az újabb migrációs hullámot.