Az európai börzék nyitása előtt még optimizmus uralkodott a piacokon a tegnap esti hír után, miszerint Sergio Mattarella államfő elutasította a nyíltan euróellenes Paolo Savona pénzügyminiszter-jelölt kinevezési tervét, így az Öt Csillag...
Ha igazán szexi szeretnél lenni idén nyáron, nem hiányozhat a szekrényedből egy ilyen ruha. Hordhatod a hétköznapokban, de elegáns partikra is tökéletes választás! Az pedig biztos, hogy ettől eszüket vesztik a férfiak!
Úszással gyógyítja sebeit Hosszú Katinka. A bajnoknő elveszítette férjét, egyben edzőjét, aki bemocskolta a nevét. Most eltökélt, be akarja bizonyítani, hogy Shane Tusup nélkül is boldogulni tud.
Noha a hétvégi előrejelzések alapján végre csökkenésnek indultak volna az üzemanyagárak, végül nemhogy lejjebb mentek az árak, hanem a gázolajért ismét többet kell majd fizetnünk szerdától. A szakértők szerint mindezt annak köszönhetjük, hogy a múlt héten a körülmények alakulása jóval nagyobb emelkedést vonhatott volna maga után, és emiatt ezen a héten hiába csökkenhettek volna az árak, ismét…
Szigorúbb uniós szintű szabályok elfogadására tett javaslatot a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítására hétfőn az Európai Bizottság: betiltanák azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
A lengyel kormány dönteni akar arról, hogy elkezdjék-e az ország első atomerőművének építését. Hosszú vita végére tehetnek pontot, miközben az biztos, hogy fejlesztik a szélenergia termelését.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A kontinensünkön mindenhol előforduló, és hazánkban is igen elterjedt vaddisznó károsíthatja a terményt, ezáltal az agrárium egészét, betegségek hordozója, akadályozza a közúti közlekedést, emellett kihat a házi- és vadon élő állatok és még az emberek egészségére is. A vaddisznók elszaporodása miatt növekvő veszteségekre számíthatunk itthon és a té
Egyre erősebb ellenállás bontakozik ki a Krk szigetén létrehozandó, eredetileg már 2018-re, a legutóbbi tervek szerint 2020-ra megépülő úszó LNG-terminál ellen Horvátországban. Az EU által is támogatott projektet helyi és környezetvédő...
Francia állampolgárságot kap és önkéntes tűzoltó lesz az a mali férfi, Mamoudou Gassama, aki két nappal ezelőtt megmentett egy balkonról lógó gyereket Párizsban - jelentette be hétfőn Emmanuel Macron köztársasági elnök.
Szigorúbb uniós szintű szabályok elfogadására tett javaslatot a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítására hétfőn az Európai Bizottság: betiltanák azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
Eddig több mint kétezren vesztették el szlovák állampolgárságukat azóta, hogy 2010-ben életbe lépett a kettős állampolgárságot tiltó törvény északi szomszédunknál.
Már júniusban tőzsdére mehet Wáberer György logisztikai parkja, a BILK, amely elsősorban osztalék-sztori lehet, a vállalat ugyanis a tőzsdére lépést követően szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működne, vagyis eredményének...
Eltérően ítéli meg a bíróságok függetlenségét Magyarországon a lakosság és a vállalati szféra; friss felmérések szerint a cégek képviselői jelentősen rosszabbnak látják a helyzetet, mint az állampolgárok - derült ki az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett jelentéséből.
Szigorúbb uniós szintű szabályok elfogadására tett javaslatot a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítására hétfőn az Európai Bizottság: betiltanák azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik az ügyfelek, Az utazási főszezon kezdete előtt a Netrisk.hu hétfő délelőtt díjátadó eseményen tette közzé, hogy az előző évben mely biztosítók termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.
Furcsa, de közel sem példa nélküli, hogy egy SUV-ból vagy kabriót készítenek, és itt most nem a klasszikus, ponyvás tetővel rendelkező kőkemény terepesekről beszélünk, mint mondjuk a Jeep Wrangler. Az újkori, divatos crossoverek között talán a Nissan Murano CrossCabriolet volt az első, de Range Rover Evoque Cabrióról sem szabad megfeledkeznünk. Az emelt hasmagasságú modellek terjedésével pedig…
Mindössze két európai futballista szerzett eddig gólt két világbajnoki döntőben is: egy német és egy francia. Zinedine Zidane neve talán mindenkinek azonnal beugrik. De a másik? Nem a csatárok között kell keresgélni! A megfejtés vb-rangsorunk 18. helyezettjének a neve: Paul Breitner.
A menopauza miatt erős, hirtelen hőhullámaim vannak, ami a munkámban is zavar. Mit tehetek ellene? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.