„Orbán Viktort demokratikus módon választották meg, ez jól kifejezi a magyar nép véleményét, most pedig együtt kell alakítanunk Európa jövőjét” – mondja Joachim Klose, a CDU pártalapítványának szászországi vezetője a Mandinernek. Kloséval a mai keletnémet valóságról és helyi feszültségekről beszéltünk, az elvándorlástól a kelet-nyugat szembenálláso
Csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 758,06 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záróértékénél 1012,87 ponttal, 2,75 százalékkal alacsonyabban.
Csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 758,06 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záróértékénél 1012,87 ponttal, 2,75 százalékkal alacsonyabban.
Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás tenisztornán.
Teljesítette egy hatéves, agydaganatban szenvedő kislány álmát egy cukrászda. Szabó Klaudia tiszteletbeli cukrász lett, ráadásul speciális igényeinek megfelelő, különleges süteményt kreáltak neki, aminek a bevételéből a kislányt támogatják.
Az ír választók jelentős többsége, 66,4 százaléka támogatta a terhességmegszakításokra vonatkozó teljes tilalom eltörlését a pénteken megrendezett népszavazáson a hivatalos végeredmény szerint - jelentette be szombat este az ír választási bizottság.
Recep Tayip Erdogan török elnök látszólag nagyon elkeseredett lépésre szánta rá magát, híveit arra kérte, hogy dollárjukat vagy eurójukat váltsák át török lírára, hogy ezzel is segítség a török fizetőeszköz erősödését -...
Szükség esetén lezárná Ausztria határait Herbert Kickl szabadságpárti osztrák belügyminiszter, aki aggódik a balkáni útvonalon érkező menekültek számának növekedése miatt - írta az APA osztrák hírügynökség vasárnap.
Az egyre erősödő turizmusnak köszönhetően a közép-kelet európai hotelpiac gyors növekedésen ment keresztül az elmúlt 3 évben, ami megmutatkozik mind a szállodapiaci teljesítmény mutatókban, mind a tranzakciós volumenben.
A svédországi iszlám közösségben gyakran nem engedik, hogy az állami igazságszolgáltatás érvényesüljön, hanem maguk szolgáltatnak igazságot - mondta Incze Nikoletta kutató.
Hazánkban a munkaórák csaknem fele kiváltható lenne automatizációval, ami több mint 2 millió foglalkoztatottat érinthet. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi munkahely el fog tűnni, hanem azt, hogy a foglalkoztatottak csaknem felének változhat...
Sebastian Kurz osztrák kancellár az európai uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) határőreinek afrikai bevetésével akadályozná meg a migránsok Európába jutását - olvasható az osztrák kormányfőnek a Welt am Sonntag című német lap vasárnapi számában megjelenő interjújában, amelyből hírügynökségek előzetesen részleteket közöltek.
Hazánkban a munkaórák csaknem fele kiváltható lenne automatizációval, ami több mint 2 millió foglalkoztatottat érinthet. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi munkahely el fog tűnni, hanem azt, hogy a foglalkoztatottak csaknem felének változhat...
Ma és holnap elsősorban délután, este lesz szórványosan zivatar. Legkisebb eséllyel ma a Nyugat-Dunántúlon, hétfőn északkeleten számíthatunk dörgésre, villámlásra – írja a met.hu Zivatarok környezetében leginkább jelentős/nagy mennyiségű csapadék (5-25 mm), erős vagy viharos (45-65 km/h) szél és kisméretű (< 1-2 cm) jég fordulhat elő. Emellett ného
Miért gondoljuk még mindig, hogy a drogfogyasztás bűnüldözési ügy? A drogok illegálissá tétele nem csökkenti azok fogyasztását Mark Tyndall, közegészségügyi szakértő szerint.
A prosztatából vett szövetmintákat speciális előkészítés után, mikroszkóp segítségével vizsgálja meg a patológus, az eredményt patológiai lelet formájában küldi meg a kezelőorvosnak. A leletben leírt információk határozzák meg a beteg kezelésének lehetőségeit. Az alábbi kérdések és válaszok segítenek abban, hogy megértse a leletein található orvosi
Már az is elég lett volna, ha az Uber fejlesztői nem kapcsolják ki a Volvo saját vészfékrendszerét. De kikapcsolták, az Uber saját szoftvere meg valamiért úgy döntött, hogy nem fékez.