A kiskereskedelmi forgalom volumene a márciusi nyers adat szerint 8,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva – főként a húsvét miatt – 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Már korábban is számítani lehetett rá, de a BMW múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy még idén bemutatják a vadonatúj X5-öt. A bajorok nem vártak sokáig, és máris egy izgalmas videóval leptek meg minket, amin a legextrémebb körülmények között tesztelik az újdonságot. Egyelőre sajnos csak álcázva láthatjuk az autót, de már ebből is sok részletre fény derül.
Nem vezethetnek rezsimváltáshoz Iránban az atomalku felmondása nyomán bevezetett amerikai szankciók - mondta a Magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
A megújuló energiatermelő kapacitásokkal ötvözött energiatároló technológiák jelentős forrásokat "irányítanak át" az új fosszilis beruházások felől a megújuló, tiszta energiaforrások felé. Az energiatároló megoldások térnyerése...
A török jegybank kamatot emelt, hogy megállítsa a líra zuhanását, ezt komoly ugrás követte az árfolyamban, de újra gyengül a török fizetőeszköz. Nagyot estek a kriptodevizák, igaz, volt honnan. A tőzsdék megnyugodtak, Amerika nagyon stabil, nálunk a Mol és az OTP emelkedik a tegnapi nagy esés után.
A megújuló energiatermelő kapacitásokkal ötvözött energiatároló technológiák jelentős forrásokat "irányítanak át" az új fosszilis beruházások felől a megújuló, tiszta energiaforrások felé. Az energiatároló megoldások térnyerése...
„Nem örülök, csak reménykedem.” Óvatosan optimista és kiábrándultan pesszimista rómaiakkal beszélgettünk aznap, amikor Giuseppe Contét, az Öt Csillag Mozgalom és a Liga koalíciós jelöltjét megbízták a kormányalakítással Olaszországban. Utcaembere-riportunk Rómából.
A miniszterelnök közlése szerint az országgyűlés július 20-ig elfogadja az összes jogszabályt, amit megígértek, így az alaptörvény-módosítást és a „Stop Soros” törvényjavaslatot. Orbán Viktor azt is mondta, jövőre is garantálják a nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot.
Jelentősen, 22 százalékkal 275 millió euróra javította adózott eredményét a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével zárult pénzügyi évben - derül ki a társaság honlapján közzétett pénzügyi jelentésből.
A globális felmelegedés szigorú korlátozása élénkítené a világgazdaságot azáltal, hogy elejét venné annak, hogy a hőhullámok, szárazságok és áradások több tízmilliárd dollárnyi kárt okozzanak ebben a században – mutatták ki amerikai kutatók, felbecsülve a párizsi klímaegyezmény gazdasági hatásait.
Rengeteg várossal, sőt országgal kapcsolatban olvashattuk már, hogy idővel kitiltják majd a dízel autókat, de a legtöbb esetben még több év választ el attól, hogy mindez megtörténjen. Nem úgy Hamburgban, ugyanis Németország második legnagyobb városa lesz az első, amelynek egyes részeiből jövő héttől valóban kitiltják majd a régebbi gázolajos autókat.
Már korábban is számítani lehetett rá, de a BMW múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy még idén bemutatják a vadonatúj X5-öt. A bajorok nem vártak sokáig, és máris egy izgalmas videóval leptek meg minket, amin a legextrémebb körülmények között tesztelik az újdonságot. Egyelőre sajnos csak álcázva láthatjuk az autót, de már ebből is sok részletre fény derül.
Idén másodszorra rendezi meg a műtárgy.com a Műtárgyak Éjszakáját, az egyik legizgalmasabb nyárindító művészeti programsorozatot. A háromnapos, június 7-9. között zajló esemény, számos olyan különlegességet is kínál, melyek...
A forgalom bővülésében nagy szerepet játszott, hogy megnőtt a kereslet az olyan élelmiszeripari termékek iránt, mint a húsáruk, pékáruk és az édességek.
Május 27. Budapesten az órások napja lesz – ha imádod az órákat, okosodnál a témában, eladnál vagy épp hiányzik egy vagányság a csuklódról, ez a te programod!
2018. márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 8,7, naptárhatástól megtisztítva – főként a húsvéthatás miatt – 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, közölte a KSH.
2012 óta nem látott zuhanást produkált a ma reggeli kereskedésben a hongkongi tőzsdén a világ legismertebb bőröndgyártója, a Samsonite árfolyama: közel 10 százalékot estek a részvények. A mélyrepülést az váltotta ki, hogy a shortolási...
Az izraeli légierő vetette be először éles helyzetben a felfoghatatlanul sok pénzből fejlesztett, cserébe közepesen vacak F–35-ös lopakodó vadászgépet.
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 8,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvét miatt - 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A május 4-én kiadott első becsléshez képest mind a nyers, mind
"Idén még nem szállították el a zöldhulladékot" - mondta a Pénzcentrumnak egy 22. kerületben élő nő. A háza előtt két, FKF-es logóval ellátott, 100 literes kerti zöldhulladékos zsák bűzölgött, körülöttük barnás lé. Az eset...