Az Európai Bizottság új szabályokat javasol az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalára (OLAF) vonatkozóan, ezek célja annak biztosítása, hogy az uniós hivatal megfelelő eszközökkel rendelkezzen az Európai Ügyészséggel folytatandó szoros együttműködéshez a csalások unión belül történő feltárása és kivizsgálása érdekében – közölte a brüsszeli bizottság szerdán.
Sütögetés, italozás és különböző rendezvények – ki ne emlékezne a Szabadság híd egy építkezés miatti lezárására 2016-ban, amikor három hónapra a gyalogosok vehették uralmuk alá a területet?
Az izraeli légierő szerdán csapást mért a Hamász iszlamista szervezet gázai övezeti létesítményeire, köztük egy kikötőre és egy alagútra, állítása szerint válaszul arra, hogy az előző nap a Hamász néhány harcosa, átjutva a határon, felgyújtott egy izraeli lőállást.
Az Európai Bizottság figyelmeztette Magyarországot és Romániát, amiért tartósan megsértik a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályát.
Rengetegen panaszkodnak a vasútállomásokon a hibás MÁV-jegyautomatákra. Sok gép bankkártyaelfogadó terminálja hibás, olyan hely is van, ahol hónapok óta rossz. Az érintett összesen 58 automata garanciája 2016-ban lejárt - tudtuk meg a vasúttársaság kommunikációs igazgatóságától.
Sütögetés, italozás és különböző rendezvények – ki ne emlékezne a Szabadság híd egy építkezés miatti lezárására 2016-ban, amikor három hónapra a gyalogosok vehették uralmuk alá a területet?
Wess Mitchell Szijjártó Péter külügyminiszterrel és civil szervezetekkel is találkozott Budapesten. Az USA nagykövetsége azt közölte: ezek a civilek „fontos szerepet játszanak Magyarország állampolgári életében és mélységesen szívükön viselik hazájuk jövőjét”.
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292-291) zárta a szerdán véget ért idényt.
Az olasz államfő szerdán megbízta Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét az új olasz kormány megalakításával.
Éjszaka egyre kevesebb helyen (főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén) várható zivatarok kialakulása, amelyeket néhol felhőszakadás kísérhet, esetleg jégeső is előfordulhat.
Amint az esélyes volt, a ma esti római egyeztetés során felkérte a kormányalakításra Sergio Mattarella olasz államfő Giuseppe Contét, a két szélsőséges olasz párt közös kormányfőjelöltjét. Conte távozóban az államfői hivatalból...
Az izraeli légierő szerdán csapást mért a Hamász iszlamista szervezet gázai övezeti létesítményeire, köztük egy kikötőre és egy alagútra, állítása szerint válaszul arra, hogy az előző nap a Hamász néhány harcosa, átjutva a határon, felgyújtott egy izraeli lőállást.
Sergio Mattarella olasz államfő szerdán megbízta Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét az új olasz kormány megalakításával.
A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik mérkőzésén, így kiegyenlítette a párharcot.
Amint az esélyes volt, a ma esti római egyeztetés során felkérte a kormányalakításra Sergio Mattarella olasz államfő Giuseppe Contét, a két szélsőséges olasz párt közös kormányfőjelöltjét. 2018.05.23 13:55 Ma este eldől az olasz...
Kémkedés vádjával nyolc év börtönbüntetésre ítélte a fehérorosz legfelsőbb bíróság Pavlo Sarojko ukrán újságírót, akit még 2017 októberében vettek őrizetbe - közölte szerdán Ihor Kizim, Ukrajna minszki nagykövete.
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel zárta a szerdán véget ért idényt.
Leginkább a jelentős fizetésimérleg- és költségvetési hiánnyal, gyors hitelkiáramlással, számottevő külső adóssággal vagy épp magas inflációval küzdő országok válhatnak sérülékennyé.