2018. május 23. szerda

máj. 23
7:07
Meg lennénk mentve, ha "csak" 1,5 Celsius-fokos lenne a felmelegedés (Alternatív Energia)
Elkerülhető lenne a növényeket és az állatokat fenyegető kockázatok fele.
máj. 23
7:09
Ismét sztrájk Franciaországban (Alternatív Energia)
Az 5,7 millió fős közszféra szakszervezetei 2010 óta először vonulnak együtt utcára.
máj. 23
7:11
Gereblyével támadt szomszédjára a 72 éves asszony (Alternatív Energia)
A nőt most súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják.
máj. 23
7:12
Megjelent az államtitkárok listája (Portfolio)
Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át. Az egyes államtitkárokhoz tartozó helyettes államtitkárok nevét még nem ismerjük, így a tárcához...
máj. 23
7:12
7,6 milliárd ember az összes élőlénynek csak 0,01%-a, de elpusztította a növények felét (ATV)
Érdekes számokkal és több meglepetéssel is szolgál egy új kutatás, melyből például kiderül, hogy a házi csirkecsont a világ minden táján jelen van, sokak szerint pedig a Föld állatainak a fele az utóbbi 50 évben tűnt el. Egyébként meg bekövetkezett a Föld történelmének hatodik tömeges kipusztulása.
máj. 23
7:12
Mit látott az úszómester? (autopro)
A Gellért fürdő vendégei az 1930-as években Pusztai Sándor úszómester fényképein címmel webprojektet mutattak be tegnap a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.
máj. 23
7:12
Kiszakadva a modern világból, valahol az ausztrál vadon közepén (Player)
A gundagai dombtetőn található ez a pazar kis farm, amely komfortos és környezettudatos lehetőséget kíván arra, hogy kiélvezhessük az ausztrál vadont.
máj. 23
7:13
Sokkoló adatok a világnapra - Tovább nőtt az eltűnt gyerekek száma (Alternatív Energia)
Tényleg döbbenetes: több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben.
máj. 23
7:15
"A kormányban is legyen következménye a forintgyengülésnek!" (Alternatív Energia)
DK: a forint értékének csökkenése áremelkedéseket okoz és növeli a törlesztőrészleteket.
máj. 23
7:15
Nagy balatoni problémát oldanak meg (Infostart)
Óránként közlekednek majd a Balaton déli partján az expresszvonatok a nyári menetrendben – szúrta ki egy balatoni hírportálra értesülését a Magyar Idők. Úgy tudni, az északi parton is lesz előrelépés.
máj. 23
7:17
Három kamion ütközött az M1-esen - Öt kilométeres a torlódás (Alternatív Energia)
Az egyik jármű vezetője kórházba került.
máj. 23
7:18
Washington változatlanul készül a találkozóra Kim Dzsong Unnal (ATV)
Washington változatlanul a június 12-i csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - hangsúlyozta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden.
máj. 23
7:18
Egy világhírű amerikai sztár tartott tárlatvezetést a Műcsarnokban (Femcafe)
Az ismert színész kedden tartott tárlatvezetést Budapesten.
máj. 23
7:19
Az Indexet sem engedik be a kormányzati konferenciára (Alternatív Energia)
Nincs hely a Várkert Bazárban, legalábbis az ellenzéki portálok számára.
máj. 23
7:21
Áttörte az üvegplafont - Női vezetője lesz a New York-i tőzsdének (Alternatív Energia)
Az intézmény 226 éves történetében először kerül asszony a posztra.
máj. 23
7:21
Tovább növekszik a faktoringpiac (vg.hu)
Közel egynegyedével növelték forgalmukat az első negyedévben a Magyar Faktoring Szövetség tagvállalatai.
máj. 23
7:23
A Heineken már nem ellenség? (Alternatív Energia)
A holland cég a "magyar komlótermesztés újjáélesztője" lett.
máj. 23
7:23
Finiselnek a magyar tenger strandfelújításai (vg.hu)
A tizennyolc éve életre hívott verseny minősítő rendszerén tavaly óta nem három, hanem öt csillag jelzi a legmagasabb színvonalat.
máj. 23
7:24
Egyre nagyobb a veszély: egy erőmű felé ömil a Kilauea vulkánból a láva (Blikk)
Erősödött a Kilauea vulkán tevékenysége - helyi idő szerint - kedden a hawaii Nagy Szigeten, a lávakilövellések geotermikus erőművet veszélyeztetnek.
máj. 23
7:24
Eldőlt Vranjes jövője a Veszprémnél (Infostart)
Az elmúlt évtized leggyengébb (pontosabban: egyetlen gyengébb) bajnoki helyezése ellenére a Telekom Veszprém vezetői úgy döntöttek, hogy a nyáron átalakuló keretet továbbra is Ljubomir Vranjes irányítja.
máj. 23
7:24
Muszlimokról tett kijelentésével okozott botrányt a miniszter (HírTV)
Nemzetközi lapszemle.
máj. 23
7:24
Félszázezer venezuelai kért már menedéket Brazíliában (Portfolio)
Több mint 48 ezer venezuelai kért menedéket eddig Brazíliában a hazájukban kirobbant gazdasági válság kezdete óta - közölte a legnagyobb latin-amerikai ország kormánya kedden. A hatóságok szerint a 2017-es év eleje óta mintegy száztízezer...
máj. 23
7:24
Az ő kedvenc mérkőzésük (Azenpenzem)
A Magyar Kupa önmagában is komoly tét, a győzelmen felül nemzetközi szereplést is ér az Európa-liga selejtezőjében. Ezt a kérdést már eltérően jellemezte a két edző.
máj. 23
7:25
Becsődölt az utazási iroda? Lesz garancia a hazautazásra (Alternatív Energia)
Ez a védelem azonban semmilyen módon nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást.
máj. 23
7:27
Egyre biztosabb: Hawaii már soha nem lesz az, mint volt (Privátbankár)
Fokozódik a vulkáni tevékenység a szigeten, a láva már egy erőművet veszélyeztet.
máj. 23
7:27
Gajdics Ottó (Magyar Idők): Magunkra maradva (Tiszta Jövő)
Magyarország legnagyobb ellenzéki pártját mély politikai, morális, gazdasági és vezetési válság sújtja.
máj. 23
7:27
Emberiesség elleni bűnökkel vádolták meg Ion Iliescut (Alternatív Energia)
máj. 23
7:29
Marosán György (HVG): Tömeges zaklatás gyors elitcsere idején (Tiszta Jövő)
Ami a kíméletlen hatalomgyakorlást illeti, abban nem lesz változás.
máj. 23
7:29
Éjfélkor lejár az szja-bevallás jóváhagyási határideje (Alternatív Energia)
Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak automatikusan bevallássá válik a tervezete.
máj. 23
7:30
Összeolvadhat egyik nagy versenytársával a Barclays (Portfolio)
Egy nagy összeolvadás lehetőségét vizsgálja a Barclays: versenytársakkal, többek között a Standard Chartereddel bútorozhatnának össze egyik aktivista befektetőjük nyomására - írja a Financial Times. A brit üzleti napilap két meg...
máj. 23
7:30
Vidéki szervezetétől kapott fejmosást az MSZP elnöksége (Igényesférfi.hu)
Az MSZP Hajdú-Bihar választmánya szerint a pártnak már olyan alacsony a támogatottsága, hogy a vidékieknek fel sem tűnne, ha megszűnne – áll a Magyar Idők szerdai számában.
máj. 23
7:31
Elkobozták a Népszavát (Alternatív Energia)
A parlamenti erőszak uralmának visszhangja támadt a bíróságon és a rendőrségen. Rendőrkopók kutatták át kétszer is a kiadóhivatalunkat, rendőrök tépték ki az előfizetők kezéből jogos tulajdonukat: a megrendelt és kifizetett Népszavát
máj. 23
7:33
Három biciklist ütött el egy motoros Bátán (Alternatív Energia)
A gázolónak nem esett baja.
máj. 23
7:33
Kacsoh Dániel (Magyar Hírlap): Ők maguk (Tiszta Jövő)
A 2010-es választási blama után Gyurcsány Ferenc is platformalapítással kezdte a szocialista párt „reformját”.
máj. 23
7:35
Putyin maga büntetheti a "barátságtalan" országokat (Alternatív Energia)
máj. 23
7:35
Polák István (Népszava): Statisztikailag munkanélkülinek lehet tekinteni a közmunkásokat (Tiszta Jövő)
Hazánkban ma a valós munkanélküliség 17 százalék feletti.
máj. 23
7:36
Ezekben a politikusokban bíznak a cseh emberek (ProfitLine)
Leginkább Milos Zeman cseh államfőben bíznak a csehek, de Orbán Viktor magyar kormányfő is az élmezőnyben van - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy tucatnyi, a cseh, a közép-európai, illetve a világpolitikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.
máj. 23
7:36
Már kapható a piacokon a ropogós cseresznye (AQUA)
Jó szezonra számítanak idén a cseresznyetermesztők. Az ültetvények jelentős részét megkímélte az időjárás, így a termés megközelítheti a húszezer tonnát is.
máj. 23
7:36
Erőművet veszélyeztet a vulkán Hawaiin (NRGreport)
Erősödött a Kilauea vulkán tevékenysége - helyi idő szerint - kedden a hawaii Nagy Szigeten, a lávakilövellések geotermikus erőművet veszélyeztetnek - írta az MTI.
máj. 23
7:36
Egyedül Dúró Dóra csatlakozik Toroczkaihoz a Jobbik-frakcióból (Igényesférfi.hu)
A Jobbik 26 képviselőjéből 25 nemet mond a Toroczkai-platformra, egyedül Dúró Dóra tart Torockaival.
máj. 23
7:37
Nemcsak műtéttel távolítható el egy bütyök (Alternatív Energia)
Nem szép és fáj is.
máj. 23
7:39
Válik a Megasztár házaspárja (Alternatív Energia)
2003-ban jöttek össze, kapcsolatuknak nem jósoltak hosszú életet.
máj. 23
7:41
Adhat feloldozást bűneimre egy robotpap? (Alternatív Energia)
A robot a legközelebbi társunk lehet, de így sem pótolhatja az emberi kapcsolatokat.
máj. 23
7:42
Újabb afgán menedékkérőket toloncoltak ki Németországból (hirado.hu)
A repülőgépük szerda reggel érkezett meg Kabulba.
máj. 23
7:42
Egyre erősödik a vulkán Hawaii-on (ATV)
Erősödött a Kilauea vulkán tevékenysége - helyi idő szerint - kedden a hawaii Nagy Szigeten, a lávakilövellések geotermikus erőművet veszélyeztetnek.
máj. 23
7:42
Június elsejétől már bringával is lehet metrózni (Femcafe)
Nagyon jól indul a nyár a bringásoknak.
máj. 23
7:43
Zombi-támadás miatt riasztották egy floridai város lakóit (Alternatív Energia)
Hajnalban, áramkimaradás közben kapták a hivatalos figyelmeztetést.
máj. 23
7:45
Több napra leáll az MKB (Infostart)
Az új banki informatikai rendszerre áll át az MKB Bank, ezért várhatóan 2018 június 30 és július 4-e között a pénzintézet szolgáltatásai csak korlátozottan lesznek elérhetőek.
máj. 23
7:45
Egymásnak adják a kilincset – ez most a legmenőbb hitel? (Privátbankár)
Jelentősen nőtt a garanciával futó hitelállomány a CIB-nél.
máj. 23
7:45
Magyar krétakör: 3,7 milliárdba kerülhet az új iskolai nyilvántartás (Alternatív Energia)
Testhez álló állami tenderen futottak be a Fauszt Zoltánhoz köthető cégek.

Keresés